2023.10.31. 13:00
Vérző sebbel az oldalán érkezett egy macska a Femához
Súlyos sérülésekkel érkezett egy macska múlt szombaton a Fema Állatmenőkhöz Mórról. De szerencsére az állat állapota azóta már javul.
Forrás: FEMA
Valaki meglőhette, erre utaltak az első tüntetek, illetve a sérülés. Vérző seb az oldalán, nehéz, szapora légzés és légmell, ilyen állapotban érkezett egy macska néhány nappal ezelőtt a Fema Állatmentőkhöz, akiket először a Csipet-Csapat Állatgyógyászati Központ fogadott, majd onnan az Állatorvostudományi Egyetemre mentek. A Fema közösségi oldalán is írja, hogy az állatot sokktalanították, illetve infúziót is kapott. Ezek költsége azonban nem kevés, így minden segítség jól jön nekik a költségek rendezésében.
A sérült macska ellátása óta eltelt két nap, így megkerestük a Femát, hogy az állapota felől érdeklődjünk. Mint mondták szerencsére jobban van, az egyetemen összevarrták a sebét, amiről először azt gondolták, hogy lőtt seb, de golyót, kimeneti sérülést nem találtak, így az is lehet, hogy szúrás következtében keletkezett. Jelenleg gyógyszereket kap és gyógyulgat.