2023.11.05. 20:30
Fejér közel 40 százaléka nem felelt arra, hogy milyen vallási felekezethez tartozik
Fejér közel 40 százaléka nem felelt azon népszámlálási kérdésre, amikor a kérdéssor a vallási hovatartozásra tért ki.
Fotó: Illusztráció: Pexels
Néhány héttel ezelőtt a duol.hu közzétett egy cikket, melyben azt részletezik, hogy milyen adatok születtek a vallási hovatartozással kapcsolatban a dunaújvárosiak körében. Így arra gondoltuk, hogy némileg szélesebb körben mi is készítünk egy Fejér megye egészére vonatkozó ’kimutatást’ a legutóbbi népszámlálási adatok alapján.
Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a népszámlálási adatok alapján hányan vannak a Fejér megyei lakosok, majd pedig arra, hogy a lakosok hány százaléka nem válaszolt arra a kérdésre, mely a vallási hovatartozása után érdeklődött.
A népszámlálási adatbázis szerint, habár Fejérben másfél százalékkal csökkent a lakosság száma a legutóbbi népszámlálás óta, még így is közel 420 ezren vagyunk. Ebből 174 ezren nem válaszoltak azokra a kérdésekre, amelyek a vallási felekezetükre tértek ki, 82 ezren pedig azt a választ adták, hogy nem vallásosak.
A statisztika szerint, a kitöltők közül, akik vallásosnak tartották magukat, azok nagyrészt katolikusok, 112 ezren legalábbis ezt jelölték be. A katolikuson belül római katolikusnak nagyjából 107 ezren, görögkatolikusnak pedig 1800-an vallották magukat.
Ezentúl az adatok alapján nagyjából 39 ezren reformátusok és megközelítőleg 6100-an evangélikusok.
A kitöltők elenyésző száma pedig több más vallási felekezethez sorolta magát.