2023.12.13. 11:30
Egészen a hét végéig tart az ovisok és kisiskolások fellépése az adventi színpadon, Fehérváron
Már évek óta hagyomány hogy délelőttönként gyermekműsoroktól kerül karácsonyi hangulatba a Városháztér, illetve az ott felállított adventi színpad. December 13-án is több intézmény apróságai énekeltek és táncoltak a főleg szülőkből álló nagyérdeműnek.
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Összeboruló esernyőerdő koszorúban léptek színpadra a gyerekek, hogy megmutassák, mire is készülnek a nevelőkkel hetek óta.
–Ilyenkor mindig óvodásokat és alsósokat láthatnak a szülők és az érdeklődők az adventi színpadon. A gyerekek mindig valamilyen karácsonyi műsorral lepik meg a nagyérdeműt. Sokat és lelkesen készülnek erre a fellépésre, jelmezekbe öltöznek és mindig nagyon érdekes az előadás. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy most is, a szakadó esőben is eljönnek, mert a gyerekeket nem lehet visszatartani, hiszen annyit készültek–mondta Sábián Anna, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ rendezvényszervezője, aki egymás után konferálta be az adventi színpad fellépőit.
![](https://cdn.feol.hu/2023/12/oy2LT-2tTt35mPPoNXyPOmlUJuJMm85mDsvFbFkIEVY/fit/1200/801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyOGEwMmYzMzU0OTQzZGRiOTBkMGE2YjA3MDAwMWIx.jpg)
A Ligetsori Óvoda nyitotta a sort fél tízkor, és őket követte a Gyöngyvirág Óvoda és a Felsővárosi Általános Iskola. Végül a Belvárosi Brunszvik Teréz Óvoda Tulipános Tagovija, valamint a Rákóczi utcai Óvoda Katica csoportja kapott lehetőséget a szereplésre az adventi színpadon.
A bemutató sorozat múlt héten kezdődött, csütörtökön és pénteken álltak először ovis csoportok és kisiskolások a színpadra és egy héten át tart, ugyanis december 14-én és 15-én is folytatódnak a produkciók.