2024.06.04. 15:00
Megérkezett a vizsgálat eredménye
Egy székesfehérvári helyi busz sofőrje ellen tett bejelentést egy utas, annak kifogásolható viselkedése miatt. Most úgy tűnik, pont került az ügy végére.
Illusztráció!
Fotó: FMH-archív (Fehér Gábor)
Nagyjából két hete írtunk arról az esetről, miszerint egy helyi busz sofőrje ellen tett bejelentést a Volánbusznál az egyik utas, mert úgy ítélte meg, hogy a sofőr elfogadhatatlan hangnemet ütött meg az utasokkal szemben. Az esetről részletesebben itt olvashatnak. Úgy tűnik, most pont került az ügy végére, a bejelentés nyomán indult vizsgálat lezárult, melynek eredményéről tájékoztatták a bejelentőt is, akit megkérdeztünk, mit szól az "ítélethez".
Mint azt megírtuk, az érintett járat egy alvállalkozóhoz tartozik, így a vizsgálatot is ők folytatták le. A Volánbusz megkeresésünkre a következőt közölte: "A szóban forgó ügyben indított vizsgálat során az alvállalkozó meghallgatta az érintett autóbusz-vezetőt, és ellenőrizte az autóbuszon működő fedélzeti kamerarendszer rendelkezésre álló felvételeit. Az autóbusz-vezető nyilatkozata a fedélzeti kamerarendszer által rögzített felvételeken tapasztaltakkal megegyezett" – írták közleményükben, melyet azzal folytattak, hogy a járművezető az előírásoknak megfelelően kérte az utast, mutassa fel menetjegyét vagy bérletét. "A panaszlevelet író utas ekkor közbeszólt, és tévesen arról próbálta meggyőzni az autóbusz-vezetőt, hogy a gyermek még nem töltötte be 14. életévét, ezért díjmenetesen utazhat a járaton. [...] A járművezető a vezetőülésből felállt és hangosan kérdőre vonta a panaszlevelet író utast, azonban sértő megjegyzést nem tett." A közleményből kiderül az is, hogy a végállomáson ugyan folytatódott a vita, de az már az autóbusz mellett történt, így erről sem kép-, sem hangfelvétel nem készült, az akkor történtek rekonstruálása nem lehetséges.
A Volánbusz közleménye szerint a vizsgálat azt állapította meg, hogy az autóbusz-vezető a rá vonatkozó előírások szerint végezte az utazási jogosultságok ellenőrzését, azonban a kialakult konfliktust nem megfelelően kezelte. Az autóbusz-vezetővel szemben a szolgáltató a szükséges munkáltatói intézkedéseket megtette, és felhívták figyelmét a szolgálatótól elvárt udvarias kommunikációra. Hogy pontosan milyen munkáltatói intézkedésekről van szó, a közleményből nem derült ki.
Megkerestük a bejelentő utast, aki azt mondta, hogy azóta (jegy)ellenőr van a járaton, amit korábban ő nem tapasztalt, és másik sofőr vezeti a járatot. Bővebben nem kívánt nyilatkozni.
Frissen Fejérből
- A győztest osztályt köszöntötte Székesfehérvár polgármestere a Városházán (videó)
- Különleges tortát kaptak a fehérvári tűzoltók
- Új parkolóórák érkeznek a belvárosba
- Forgalmirend-változás hétfőtől a Rigó utcában
- Lovász Irénnel találkozhat a fehérvári közönség pénteken