2 órája
A KisUdvari Koncertek utolsó felvonására készülnek
A Lamberg-kastély oldalában, egy eldugott kis udvarban kellemes koncerteket tart a város minden nyáron. Idén három fellépőt hívtak meg és most elérkeztünk a harmadik és egyben utolsó KisUdvar Koncerthez.
Június 14-én volt az első KisUdvari Koncert. Akkor a Dreamflow lépett fel. Őt követte Living Proofz, és augusztus 2-án, mintegy lezárva a sorozatot, a Funkydoki lép színpadra, egy két órás műsorral.
Aki részt akar venni a szezonzárón, annak már július 22-én lehetősége nyílik arra, hogy biztosítsa a helyét az apró, ám annál kellemesebb hangulatú udvarban.
– A Funkydoki együttes évek óta fesztiválok, rendezvények, szüreti mulatságok rendszeres fellépője országszerte. Az elmúlt évtizedek legjobb hazai és külföldi zenéit a blues, funky és rock&roll elemeit ötvözve igyekeznek igényesen feldolgozni. Mások által ritkán játszott dalok is hallhatók a műsorban. Lehet csak hallgatni is, de végül mindenki táncra perdül. Horváth Andrea egyéni énekhangját, Csemer István billentyűs, Fekete Ferenc gitáros, Tarczali Jenő szaxofonos és Vladimir Lucsinec dobos kíséri – áll a plakáton.