Danube Education Alapítvány

11 órája

Különórákkal segítenek: remény és lehetőség a diákoknak a sikeresebb jövőhöz

Egy patrióta gondolkodású civilszervezet azt tűzte a zászlajára, hogy hátrányos helyzetű dunaújvárosi diákokat ingyenes különórákkal segítik, hogy megvalósíthassák álmaikat és kibontakoztathassák tehetségüket. Ez a szűkre szabott költségvetéssel gazdálkodó családoknak fontos információ, hiszen szeptember végéig lehet jelentkezni a diákoknak - olvasható társoldalunk, a duol.hu oldalán.

Forrás: duol.hu

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A Dunaújváros szívében működő Danube Education Alapítvány két éve, 2022-ben jött létre, hogy a hátrányos helyzetű, rászoruló diákoknak segítsen megvalósítani álmaikat és kiteljesedni az oktatás terén. Az alapítvány céljairól, eddigi eredményeiről és jövőbeli terveiről az alapítvány vezetőjével, Suki Alízzal beszélgettünk.

A civil szervezet ötlete éveken keresztül formálódott a németországi Dunaújvárosból származó Györösi Jánosban, aki úgy érezte, hogy vissza kell adnia valamit annak a közösségnek és iskolának, amely segítette őt az úton. Ez az elhatározás vezetett végül a Danube Education Alapítvány megalapításához, amelynek Suki Alíz az ügyvezetője. „Mindketten a Széchenyi Gimnáziumba jártunk, és ez a közös múlt erősítette meg bennünk a vágyat, hogy valamilyen módon visszaadjunk a városnak és a diákoknak” – meséli Alíz.

Az alapítvány első évét papírmunkával töltötték, de 2023 szeptemberétől már aktívan dolgoznak azon, hogy segítsenek a rászoruló diákoknak. Az alapítvány fő tevékenysége a hátrányos helyzetű, szociálisan nehéz helyzetben lévő tanulók különóráinak finanszírozása. „Egy magánóra költsége átlagosan 5000 forint, ami sok családnak havonta jelentős kiadást. A szervezetünk segítségével ezek a diákok ingyen juthatnak hozzá a szükséges különórákhoz” – magyarázza Alíz.

2023-ban az alapítvány 25 diákot támogatott, idén pedig 20 diák számára biztosítanak különoktatást, amelyek között a felzárkóztatás és a tehetséggondozás is szerepel. „Nem csak a gyengébb tanulókat segítjük, hanem azokat is, akik például emelt szintű érettségit szeretnének tenni, és ehhez extra segítségre van szükségük” – tette hozzá.

Az alapítvány számára kulcsfontosságú a támogatók bevonása is, hiszen az ő hozzájárulásuk nélkül nem tudnák biztosítani a diákok számára az oktatást. „Mostantól lehetőség van arra, hogy egy gyerek heti, havi vagy éves különóráinak költségeit fedezze valaki. Egy óradíj nagyjából 5000 forintot jelent” – mondja Alíz. Szeptember 27-ig várják a diákok- általános iskolákból és középiskolákból egyaránt- és tanárok jelentkezését, valamint a támogatók felajánlásait a következő tanévre.

Bár az alapítvány még csak két éves, máris nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy jövő tavasszal jogosultak lesznek az adó 1%-os támogatásokra, ami még több diák számára biztosítaná a tanulási lehetőségeket.

A Danube Education Alapítvány munkája reményt és lehetőséget nyújt a dunaújvárosi diákoknak, hiszen minden támogatás egy újabb lépést jelent egy sikeresebb jövő felé.

Cikk szerzője: Török Tímea / duol.hu

Az eredeti cikk ide kattintva elérhető.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában