Természeti kincset láthattak a korán kelők Fehérváron

Egy csak Székesfehérváron élő természeti kincsben gyönyörködhettek azok, akik szombat reggel kilátogattak a Demkóhegy környékére.

Gombor Lili

Ha kellően körültekintőek és óvatosak vagyunk, felfedezhetjük a természet rejtett értékeit

Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Süvítő szélben vágtunk neki a Székesfehérváron régi hagyománynak számító Boglárka-napi lepketúrának szombat reggel a Demkóhegy és a Maroshegy városrészek határán. Az időjárás inkább volt kora őszi, sem mint nyári, hideg szél fújdogálta szerteszét a lepkevadászathoz fűzött reményeinket. Természetesen nem igazi vadászatról volt szó, nem gyűjtöttünk be egyetlen lepkét sem: csupán közelebbről szerettük volna őket szemügyre venni. Hiszen olyan területen sétáltunk, ahol azért akadt látnivaló bőven.

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Értékekkel teli területről van szó

A Demkóhegy környéke alapvetően a sárrét része, amely az idők során részben beépült és a város errefelé is terjeszkedik. De ha megnézzük a talajt, a növény- és állatvilágot, akkor azt látjuk, hogy a tőlünk pár kilométerre nyugati irányban lévő sárréti tájvédelmi körzet értékes részeihez hasonló vagy azzal akár egyenértékű réteket, lápréteket találunk a városban is – tudtuk meg Kovács Gergely Károlytól, a Völgyhíd Természetvédelmi Alapítvány képviselőjétől, aki azt is elmondta, hogy a túra célja tíz évre nyúlik vissza. – Egy olyan területen állunk, melyet természetvédelmi területté szeretnénk nyilváníttatni. Minél nagyobb a társadalmi ismertsége az érintett területnek, annál könnyebb lesz talán a döntéshozóknak ezt a lépést megtenniük, ezért is szervezünk ide túrákat, sétákat. Kilátásaink a terület védetté nyilvánítására igen kedvezőek, lassan már csak egy jóváhagyás lesz szükséges – osztotta meg a jó hírt a szakember.

Ahhoz, hogy egy természeti területet védetté nyilvánítsanak, fel kell sorolni az ott található értékeket. Jelen esetben például Székesfehérvár az egyetlen olyan település Magyarországon, hol belterületen sötétaljú hangyaboglárka él. Bárki, akit érdekelnek ezek a nem feltűnő értékek, nyugodtan csatlakozhat a túrához és megismerkedhet közelebbről is az itt megbúvó apró csodákkal. A lepketúra nem titkolt célja, hogy a környékbeliek is megismerkedjenek környezetük élővilágával. – Ez nem egy olyan túra, ahol egyből találkozunk a látnivalóval, a lepketúra elmélyülést igényel, körültekintést és óvatosságot – fogalmazott Kovács Gergely Károly, hozzátéve, hogy lehetünk bármily óvatosak is, természetesen figyelembe kell venni az időjárási viszonyokat is, ha lepkét szeretnénk látni.

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Szelek szárnyán szálltak a lepkék

– A szelet nem szeretik a lepkék, ezért megpróbálunk szélárnyékos helyeket keresni, a bokrokat, fákat körbejárva. Az a szerencse, hogy ha nincs lepke, látnivaló akkor is van, mert akármilyen aszályos időszak is van, a láprétek vízháztartásának köszönhetően gyönyörű, üde virágos réteken lehet sétálni. Önmagában itt egy kellemes séta nagyon jó tud lenni, nem egy tíz kilométeres túrára kell gondolni, hanem egy körülbelül három kilométert sétálunk – mondta el a túravezető.

A résztvevők között volt, aki azért jött el, mert nagyon szereti a természetjárást, valamint madarászattal foglalkozik, s úgy volt vele, ha már ezek az állatok is repülnek, akkor eljön és megnézi, mert lepketúrán még sosem vett részt. – Az erős szél miatt ma nem számítok lepkékre, de biztos vagyok benne, hogy a túra és az egyéb természeti látnivalók kárpótolni fognak ezért – mondta bizakodóan a túrázó.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában