Tavaly kétszer kikaptak

2 órája

Élvezhetik az otthon erejét

Az utolsó utáni pillanatban végül mégis Csákváron lép pályára az Aqvital FC a labdarúgó NB II második fordulójában a BVSC-Zugló ellen vasárnap 19.00 órától.

Szabó Róbert

Nagy Zoárd és Vinicius küzd a labdáért

Fotó: Kricskovics Antal

Az eredetivel ellentétben mégis Csákváron rendezik a hétvégi Aqvital FC és BVSC-Zugló közti összecsapást. A pályaválasztói jog felcserélését a fővárosi együttes kérte, hiszen pályát újra füvesítették, amely még nem került olyan állapotba, hogy azon mérkőzést lehessen játszani. Tóth Balázs csapata így a Kazincbarcika elleni első forduló után a másodikban is a hazai pálya előnyét élvezheti.

A két csapat az elmúlt idényben kétszer találkozott és mindkét alkalommal  a BVSC örülhetett a sikernek. Az első, csákvári meccset még 2023 októberében a rendes játékidő hosszabbításának negyedik percében nyerték meg a zuglóiak, míg idén áprilisban hazai pályán a 85. percben szerezték meg a három pontot.

Az új idény első fordulójában a BVSC-Zugló 0-0-s döntetlent játszott a Mezőkövesddel. Előtte a felkészülés során nem volt szerencséje a Fejér vármegyei együttesekkel, hiszen az NB III-as Bicskétől 2-0-ra kikapott, az Iváncsát pedig épphogy 1-0-ra legyőzte az alakulat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában