2021.11.08. 07:05
Berkenyeágra szállt Márton libája Csókakőn
Már nyolc éve tart libavacsorát Márton-nap idején a Barkócaberkenye Néptánccsoport. A 2020-as kimaradt, ám idén bepótolták a vírus miatt elmulasztott együttlétet. A szokásosnál is többen voltak a vendégek a házigazdák őszinte örömére és úgy 145 víziszárnyas legnagyobb bánatára.
Táncházra is hívta a vendégeket Samu Zoli (balra) és bandája
Fotó: Berkenyék
Egy év kihagyás után, ismét Márton-napi libavacsorát szervezett a Barkócaberkenye Egyesület. A jelentkezők a szokásosnál is többen voltak, így a vendégek számát nem az érdeklődők mennyisége, hanem a hely befogadóképessége határozta meg.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/iNIDG7hmGP5-wcmhvu4JzmQ8_dIDaGsVwcbNYE9PSos/fill/6000/4000/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgzMjU0NjgzNzhkNDRlNTE4NzczZWYyMjgyZjRhODZm.jpg)
Az is igaz, hogy a faluház nagytermének közepén szabadon kellett hagyni a táncteret, hiszen az egyesület tánccsoportjai, a Barkóca ágai, rügyei, hajtásai és törzse nemcsak vacsorára, hanem Samu Zoli és bandája által megzenésített táncházra is hívta a vendégeket.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/TjGwy9Hewe71Y_HT2nNc1WCxvm1DZmRXe-6r3R9pwf0/fill/5186/3457/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q1NWQ0MTIyNzcxYjRhNzI4ZDcwYWZlMzBjYWFhMzM1.jpg)
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/QUsIdGXNVoAVhyv3up5Uzx2f5BSF35dug1mgPirLto0/fill/6000/4000/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNGI1ODIyYmFlZTQzOWViZDk3N2NkY2U5ODRiMzIy.jpg)
Fotó: Berkenyék
A mélytányérokba egy combokkal és zúzával gazdagított húsleves került, természetesen nem sajnálva a lúdgége tésztát sem. A várva várt második fogás 30 kiló krumplival és 20 kiló hagymával együtt sült 290 comb és úgy 30 kiló párolt káposzta volt. A ropogós bőr és az omlós hús alól egy mozdulattal kiránthatták a vendégek a csontot, és már indulhatott is a lakoma.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/HGUqHwSSV3kU1SQ3CbUNVzOIJa_1w8ZreM6E1bP2-b8/fill/6000/4000/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U0OTFmOTEyYWIzMzRjNDZhYjM3MDdmYjZhMTIyZTg0.jpg)
Kas József és Végh György, a falu két pékmestere és Bognár Gábor, a házigazda egyesület elnöke is begyújtott egy-egy kemencét. A sok munkából a tánccsoport fiatal tagjai is kivették a részüket. Helytállásukért többször is megdicsérte őket az elnök, hiszen nagy segítséget nyújtottak ezzel a tánctábori konyha két vezetőjének, Végh György párjának, Margónak és az egyesület elnökségéhez tartozó Bognár Mónikának.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/hBhNaNI-uZBiMojMLUY8gSj6LF1wJzJsTvDGHSqxSXA/fill/6000/4000/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI2MTUwOTc2M2EzZjQ0YzU5YjgwYmJlYTJkNmVhNTQ5.jpg)
Márton-nap az újbor kóstolásának ideje is, így a Szent Donát Borrend tagjainak felajánlásából több mint 60 liter 2021-es bor került az asztalokra. A vacsorát egy szelet lúdláb zárta, majd pörgött tánc, és nyert sok tombola a hajnalig tartó mulatság során.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban