2021.12.29. 07:05
Diótörőcske ajándékba - Negyvennégy gyermek nézhette meg karácsonykor
Kis vendégek érkeztek a színházba: a saját családjuk nélkül élő gyermekek a darabot, de az egymással való találkozást is várták.
Zene, vers, mese a színpadon és egy kis móka a szünetben
Forrás: Az egyesülettől
– Nagykarácsony délutánján negyvennégy saját családja nélkül élő gyermek nézhette meg – a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében – a Vörösmarty Színház nagyszínpadán Csukás István Diótörőcske című zenés, verses mesejátékát – mondta lapunknak Janó Andorné Ildikó, a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület programszervezője, ügyvezetője.
![](https://cdn.feol.hu/2021/12/wS-1eU4ndUuDJQeitQOEaBFQCPbsU520QUrTyb6QAIY/fill/1200/806/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZmYzg1NWE4MDY2NDQzNTdiZGQwYmY1ZGFlZTYxZGZi.jpg)
Idén is szép élményt kaptak a gyerekek karácsonyra
Forrás: Az egyesülettől
Hozzátette, már napokkal korábban izgalommal készültek a színházi előadásra és a többiekkel való találkozásra Bakonycsernyén, Bakonykútiban, Bodajkon, Csetényben, Érden, Lepsényben, Lovasberényben, Martonvásáron, Móron, Polgárdiban és Székesfehérváron a gyerekek. Nyolc lurkónak ez volt az első színházi élménye. – Az előadás után egy kis étellel és itallal, valamint karácsonyi ajándékokkal örvendeztettük meg kis vendégeinket – tette hozzá Janó Andorné Ildikó.