2022.10.30. 13:00
Hétfőn este: a Nemzeti Színház után Fehérváron is Percről-percre est
Nagy sikerrel mutatták be múlt csütörtökön a Nemzeti Színházban az Örkény István és L. Simon László írásaira készített balett előadást. A Percről-percre című estet október 31-én, hétfőn este a Vörösmarty Színház is műsorára tűzi.
Pillanatok a Percről-percre című darabból, melyet nyáron is láthatott a közönség Kápolnásnyéken
Fotó: S. Töttő Rita / FMH
Izgalmas balett előadásra invitálja a kortárs tánc kedvelőit október 31-én a Székesfehérvári Balett Színház. Egerházi Attila Harangozó Gyula-díjas rendező koreográfiáját 19 órakor mutatják be a Vörösmarty Színház nagyszínpadán. Az előadásban izgalmasan keveredik Örkény szürreális, abszurd, ironikus világa L. Simon kortárs költészetével és Egerházi koncentrált, az irodalmi szövegekre értelmezett rendezésével. „Irodalom, zene és tánc izgalmas, katartikus élményt nyújtó találkozása lesz látható a színpadon” – árulta el a feol.hu-nak L. Simon László József Attila-díjas író-költő, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.
A Percről-percre előadás során három önálló, rövid felvonást láthatnak a nézők: a „Tilos a fűre lépni tilos!” című, első felvonásban felsejlenek Örkény Homo sapiens, Változatok, Csupa közhely, Sír, Az élet értelme, A költészet hatalma egypercesei, valamint L.Simon László Paprika koszorú című repetitív költeménye. A második felvonásban a „Blablabla” című táncnovella kerül színre, amely görbe tükröt mutat a társadalomnak szatirikus kortárs balett formájában. A harmadik felvonásban az „Idézőjelek” című táncszínházi művet láthatjuk, melyet L. Simon László „A háromlábú lovat etető lány” című kötete ihletett. Az izgalmas irodalmi-tánszínházi találkozásra mindenkit várnak hétfőn este a fehérvári színházban.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban