A szakma és az érdeklődők is új információkkal gazdagodhattak

Amint arról a hírlap már beszámolt: a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezetével karöltve rendezte meg a XXIV. országos találkozót a minap. A konferencia ugyan elsősorban a szakmának szóló esemény volt, így főleg könyvtárosok, helyismereti könyvtárosok vettek részt rajta, ugyanakkor a rokon szakterületek képviselői, például helytörténészek, történészek vagy érdeklődő pedagógusok, a helyismeretet fontosnak tartók is jelen voltak. A módszertaniak mellett számos egyéb, helyismereti érdekességet tartalmazó előadás hangzott el az idén kijelölt témákban: a nevelés- és színjátszástörténet, valamint a Petőfi-kultusz kapcsán.

Az alaphangot az első nap első előadója, Tóth Máté, a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár igazgatója adta meg, aki az identitás fogalmáról, annak lehetséges vonatkozásairól és a közkönyvtárak identitásformálásban betöltött szerepéről beszélt. Még aznap hallhattunk üdítő, közvetlen hangú előadást Praznovszky Mihály irodalomtörténésztől, aki Színház az egész világ – még a könyvtár is: színészek, írók, legendák, kiállítások címmel saját szakmai életútjából hozott példákkal beszélt a színház, a könyvtár és múzeum jelentőségéről a helyismeret szempontjából.

A székesfehérvári Gulyás Antal neveléstörténész a huszonkilenc évig működött székesfehérvári tanítóképző történetéről beszélt. A konferencia második napján a más helyszínekről érkezett szakemberek mellett előadott Nagy Veronika néprajzkutató, a Hetedhét Játékmúzeum muzeológusa, szakmai vezetője is, aki ugyan alapvetően nem helytörténeti kutatással foglalkozik, ám elmondta: pár éve könyvtáros édesanyja egy rendkívül izgalmas témára hívta föl a figyelmet. Ez pedig a székesfehérvári javítóintézetben a két világháború között folytatott játékkészítési tevékenység volt, amelyet igen magas színvonalúnak tartottak. A muzeológus e témát fejtette ki „Miniatűr magyar Nürnberg” – Játékipar a székesfehérvári javítóintézetben a két világháború között címmel. Megtudhattuk egyebek mellett, mi jellemezte abban a korszakban a játékipart hazánkban, és hogy az intézetben a játékok gyártását nem iparos szakemberek, hanem javító nevelésre szoruló fiatalkorúak végezték, akik így akár a jövőjük szempontjából is hasznos tevékenységet folytathattak. Az intézet az 1910-es évektől működött, ám 1938-ban Kassára költöztették, és helyére a ceglédi lánynevelő intézet költözött. Ekkor azonban már nem volt játékkészítés. Az intézet 1944-ben zárt be végleg.

Demeter Zsófia történész a reformkori magyar nyelvű színjátszás székesfehérvári vonatkozásáról beszélt megemlítve például, hogyan telepedett le itt állandó társulat 1818-ban a Pelikán fogadó színház céljára kialakított nagytermében. Szóba kerültek híres előadások, igazgatók és olyan primadonnák is, mint Déryné Széppataki Róza vagy Kántorné Engelhardt Anna…

Lukács László főmuzeológus, néprajzkutató – aki a hírlapban több cikkben mutatta be Petőfi Sándor székesfehérvári, illetve Fejér megyei emlékezetét, a hozzá kötődő anekdotákat – Nagy szegénységben él itt Petőfi… címmel adott elő.

Érdekes volt továbbá az utolsó napon Farkas Edit helyismereti könyvtáros összefoglalója arról, hogyan gyűjti a Vörösmarty Könyvtár a Fejér száznyolc településére vonatkozó információkat egyebek mellett helyi és országos lapokból, időszaki kiadványokból, vagy miként ismerteti meg a fiatalokkal játékos módon környezetüket, lakóhelyüket és az itt élő fontosabb személyeket.

Zárásként Varga Bianka Zsuzsanna régész-történész (Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont) részletezte a Tanácsköztársaság oktatáspolitikáját Székesfehérváron, Gajda Péter Pál gimnáziumi tanár, irodalomtörténész témája pedig a Brunszvik-Teleki-de Gerando család pedagógiai tevékenysége volt.