2018.01.24. 22:05
A telekis lányok az élen
A Sóstói Stadion műfüves csarnoka adott otthont a lány kispályás labdarúgás városi döntőjének, melyet a Teleki Blanka Gimnázium csapata nyert meg.
as
Szerdán délután a Sóstói Stadion műfüves csarnokában az 1998-2002-ben született, az V-VI. korcsoportos lányok számára rendezték meg a városi alapfokú lány kispályás labdarúgó-bajnokság döntőjét.
A bajnokságban csak olyan diák szerepelhetett, aki 2017. szeptember 1-jétől egyesületi szinten nem versenyez, valamint játékengedéllyel nem rendelkezik.
Iskola bajnokság, női fedett pályás futballmérkőzés
Kilenc intézmény nevezett a megmérettetésre, a hármas fináléba pedig a Teleki gimnázium, a Szent István szakképző és a Hunyadi szakgimnázium együttesei jutottak. A döntőben a Teleki csapata mindkét ellenfelét legyőzve hódította el az első helyet. Második lett a Hunyadi Mátyás, míg a 3. a Szent István csapata. A győztes intézmény gárdájának felkészítője Szabó Péter testnevelő tanár volt.
A díjakat Magony Tamás sportmunkatárs, Szabó József, a Videoton FC utánpótlás-korosztályos női labdarúgócsapatának edzője és Müller Csaba testnevelő tanár, szakmai szervező adták át.