2023.10.22. 23:09
Grzelak: "Nem kezdtünk jól"
Három veretlen bajnoki után, a válogatott program miatti szünetet követően a Cívisvárosban, a Debreceni VSC-től szenvedett 3-1-es vereséget a Fehérvár FC.
Szabó Levente szépített
Forrás: fehervarfc.hu
Fotó: Székelyhidi Balázs
– Nem kezdtük jól a mérkőzést, túl lassúak voltunk döntéshozatalban mind támadásban, mind védekezésben, amit gyorsan meg is büntetett az ellenfél. 30 perc után sikerült váltanunk és nyomást gyakorolnunk, de 2-0-val mentünk félidőre, ami mindig egy nagy kihívás – értékelt Bartosz Grzelak, a Fehérvár FC vezetőedzője. – A második játékrészre erősebben jöttünk ki, a gyors gólunk után benyomtuk az ellenfelet a kapuja elé, de sajnos túlságosan kinyíltunk. 3-1 után is próbálkoztunk a végéig, de nem tudtunk újabb gólt szerezni. A Debrecen elleni meccs egy nagyon nehéz bajnoki, főleg idegenben, amin száz százalékos teljesítményre van szükség a sikerhez, sajnos most ez nem sikerült.
Szabó Levente szerezte a Vidi szépítő találatát, harmadszor volt eredményes az idei szezonban.
– Az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink, de sajnos nem értünk oda jól a kapu elé. A második játékrészt nagyon jól kezdtük, de nem tudtunk rúgni a szépítő gólra még egyet, pedig bennünk volt az egyenlítés, egy lépésre voltunk attól, hogy megfordítsuk a meccset. Tanulni kell a hibáinkból, sajnos ezen a szinten megbüntetik az ilyen hibákat, mint amiket elkövettünk. A hajrában az a bokám fájt, amelyikkel már korábban is volt probléma, de most nincs komolyabb gond vele – mondta Szabó Levente.
DVSC - Fehérvár FC
3-1 (2-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5870 néző. V.: Berke Balázs
DVSC: Megyeri - Kusnyir, Lagator, Romanchuk, Ferenczi - Szécsi (Bévárdi, 60.), Ojediran - Loncar (Mojzis, 85.) - Domingues (Vajda, 76.), Bárány D. (Majdevac, 76.), Dzsudzsák (Bódi, 85.). Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
Fehérvár FC: Tóth B. - Bese (Kastrati, 67.), Csongvai, Szerafimov, Gergényi, Schön - Flores, Kalmár, Katona M. (Christensen, 78.) - Szabó L. (Karamoko, 80.), Kodro. Vezetőedző: Bartosz Grzelak
Gól: Bárány (6.), Domingues (33., 71.) illetve Szabó L. (46.)
Sárga lap: Romanchuk (35.) illetve Szabó L. (14.), Szerafimov (56.), Karamoko (90.)