2024.05.30. 14:31
A két idei vb-döntős is a mi csoportunkban
Vajon mennyivel egyszerűbb a dolgod, ha az olimpiai címvédő helyett a mostani világbajnokságon ezüstérmet szerző csapatot sorsolják melléd? A magyar férfi jégkorong-válogatott kipróbálhatja.
Reméljük jövőre azt ünnepeljük, hogy maradhatunk az elitben
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
A héten korábban már kihirdették a csehországi világbajnokság zárása után frissített világranglista alapján, a kígyóelv szerint elkészített jövő évi elitvb csoportjainak előzetes beosztását.
Azért csak előzetest, mert a két rendező csapatnak lehetősége van arra, hogy két azonos erősségű csapatot megcseréljenek.
Mivel a két rendező, Dánia és Svédország egy csoportba került volna, ezért egy cserét már eleve végre kellett hajtani. A másik változtatásra június közepéig volt határideje a két rendezőnek, de ők nem húzták az időt és eldöntötték, hogy Finnország a stockholmi, míg Svájc a herningi csoportban szerepel. Így a magyar válogatott az olimpiai címvédő finnek helyett a nemrég ezüstérmet szerző svájci válogatottal találkoznak a dániai Herningben.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) azt is elárulta, hogy a jegyértékesítés október 3-án indul.
A 2025-ös A csoportos világbajnokságot május 9. és 25. között rendezik a svédországi Stockholmban és a dániai Herningben.
A vb csoportbeosztása (zárójelben az aktuális világranglista-helyezés):
A csoport (Stockholm): Kanada (1.), Finnország (3.), Svédország (7.), Szlovákia (9.), Lettország (10.), Ausztria (13.), Franciaország (14.), Szlovénia (19.)
B csoport (Herning): Csehország (4.), Svájc (5.), Egyesült Államok (6.), Németország (8.), Dánia (11.), Norvégia (12.), Kazahsztán (15.), Magyarország (18.)