2024.05.11. 17:32
Nem cserélt gazdát se a sárga, se a fehér trikó
Az összetettben vezető belga Thibau Nys diadalmaskodott a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszán, amelyen Dina Márton megtartotta a legjobb hazai bringásnak járó fehér trikót.
A Tour de Hongrie negyedik szakasza volt az eddigi legszebb
Fotó: Vasvári Tamás / MTI
Szombaton az idei viadal legnehezebben megjósolható forgatókönyvű etapja várta a 117 fős mezőnyt. A tavaly az eső miatt furán sikerült szakasz után most visszatért a fővárosba a Tour de Hongrie, a bringások a Hősök teréről indultak el az Etyekig tartó, 1451 méter szintkülönbséget magába foglaló 167 kilométeres útjukra. Az etap érintette a Budapest-Balaton kerékpárútat (BuBát) is. A hegyi pontversenyben Etyeken három harmadik kategóriás hajránál osztottak pontokat, egyszer a BuBa szőlődombon, második és harmadik alkalommal pedig a célnak is helyt adó Korda stúdiónál, részhajrára pedig Martonvásáron, illetve kétszer Bicskén került sor.
A szakasz első részén felvezető autó mögött teljesítették a belvárosi részt a bringások, csak Budafokhoz közeledve eresztették őket szabadjára, és rögtön több szökési kísérletet is láthattunk. Végül egy hétfős szökés járt sikerrel ezúttal hazai bringás nélkül.
Rengetegen várták a mezőnyt az utak mentén rengeteg molinó, tábla, zászló, vagy épp kerékpáros bemutató színesítette a szakaszt, Volt, aki T-rexnek öltözve szurkolt, a BuBa mellett négy kecskét a Tour de Hongrie megkülönböztető mezeinek színébe öltöztettek, máshol pedig lovasok vagy kikötött pónik figyelték az út mentén a magyar körversenyt.
A nagy tempójú etapon nyugodtan csökkentette lemaradását a mezőny a szökés mögött - akik az idő java részében egy, másfél percre tudtak csak meglógni -, végül két kilométerrel a befutót megelőzően érte utol a bátor szökevényeket. A Lidl-Trek ezúttal is tökéletes ütemben támadó belga bringása, Nys a Kékestető után Etyeken is győzni tudott. Sikerével növelte előnyét összetettben, ráadásul a zöld trikót is átvette a cseh Martin Voltrtől. Az összetett legjobb magyarjaként Dina a fehér trikót őrizte meg, a belga Siebe Deweirdt (Flanders-Baloise) pedig a hegyi pontversenyben változatlanul éllovas, így piros trikós.
A viadal vasárnap a Siófok és Pécs közötti - 2341 méteres szintkülönbségével az összetett sorsáról döntő - 173 kilométeres etappal zárul.