2024.06.20. 18:32
Idegenben kezdi az új idényt a Fehérvár FC és a Puskás Akadémia FC is
A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtök délelőtt tartotta meg a 2024-2025-ös OTP Bank Liga idény menetrendjének sorsolását. A Fehérvár FC ezúttal a Kecskeméti TE otthonában kezdi a szezont.
Szeptember 21-én rendezik az első vármegyei rangadót az OTP Bank Ligában
Fotó: Nagy Zoltán Péter
A sorsolást az MLSZ székházban tartották, amelyen a szövetség Versenybizottságának tagjai, a televíziós közvetítés jogtulajdonosa, az MTVA, a csapatok és a sajtó képviselői voltak jelen.
A bajnokság nyitófordulóját az új kiírásban a július 26-28-i hétvégén rendezik majd. Az első bajnokit biztosan a címvédő Ferencváros játssza a Debreceni VSC-vel, a többi találkozót később osztják be. A 2024-es év utolsó NB I-es fordulóját december 14-én játsszák majd a csapatok, míg a következő évben február 1-én kezdődik a tavaszi szezon a 18. fordulóval. A bajnokságot ezúttal május 24-25-én zárják majd.
A Fehérvár FC ebben az évben a Kecskeméti TE otthonában kezdheti majd meg a bajnokságot, majd a DVTK-t fogadja, a harmadik fordulóban pedig az Újpest FC vendégeként lép pályára. A vármegyei rivális Puskás Akadémiával először szeptember 21-én játszik majd, míg a címvédő Ferencvárossal október 19-én, mindkét mérkőzésen idegenben.
A Puskás Akadémia FC az új idényben elsőként az Újpest FC otthonában lép majd pályára, a második fordulóban a Zalaegerszegi TE-t fogadja majd, hogy aztán az újonc Nyíregyháza Spartacus vendégeként játsszon a harmadikban. A Ferencvárossal először szeptember 28-án, idegenben játszik majd egy héttel a Fehérvár FC elleni vármegyei rangadó után.
A Fejér vármegyei együttesek programja a 2024-2025-ös idényben:
Fehérvár FC | Puskás Akadémia FC | |
1. forduló | Kecskeméti TE (i) | Újpest FC (i) |
2. forduló | DVTK (o) | ZTE FC (o) |
3. forduló | Újpest FC (i) | Nyíregyháza Spartacus FC (i) |
4. forduló | ZTE FC (o) | MTK Budapest (o) |
5. forduló | Nyíregyháza Spartacus FC (i) | ETO FC Győr (i) |
6. forduló | MTK Budapest (o) | Paksi FC (i) |
7. forduló | Puskás Akadémia FC (i) | Fehérvár FC (o) |
8. forduló | Paksi FC (o) | Ferencvárosi TC (i) |
9. forduló | ETO FC Győr (i) | DVSC (o) |
10. forduló | Ferencvárosi TC (i) | Kecskeméti TE (i) |
11. forduló | DVSC (o) | DVTK (o) |
12. forduló | Kecskeméti TE (o) | Újpest FC (o) |
13. forduló | DVTK (i) | ZTE FC (i) |
14. forduló | Újpest FC (o) | Nyíregyháza Spartacus FC (o) |
15. forduló | ZTE FC (i) | MTK Budapest (i) |
16. forduló | Nyíregyháza Spartacus FC (o) | ETO FC Győr (o) |
17. forduló | MTK Budapest (i) | Paksi FC (o) |
18. forduló | Puskás Akadémia FC (o) | Fehérvár FC (i) |
19. forduló | Paksi FC (i) | Ferencvárosi TC (o) |
20. forduló | ETO FC Győr (o) | DVSC (i) |
21. forduló | Ferencvárosi TC (o) | Kecskeméti TE (o) |
22. forduló | DVSC (i) | DVTK (i) |
23. forduló | Kecskeméti TE (i) | Újpest FC (i) |
24. forduló | DVTK (o) | ZTE FC (o) |
25. forduló | Újpest FC (i) | Nyíregyháza Spartacus FC (i) |
26. forduló | ZTE FC (o) | MTK Budapest (o) |
27. forduló | Nyíregyháza Spartacus FC (i) | ETO FC Győr (i) |
28. forduló | MTK Budapest (o) | Paksi FC (i) |
29. forduló | Puskás Akadémia FC (i) | Fehérvár FC (o) |
30. forduló | Paksi FC (o) | Ferencvárosi TC (i) |
31. forduló | ETO FC Győr (i) | DVSC (o) |
32. forduló | Ferencvárosi TC (i) | Kecskeméti TE (i) |
33. forduló | DVSC (o) | DVTK (o) |