2024.06.05. 19:23
Sztárparádé lesz újra a Bregyó rekortánján
Július 9-én újra a koronázóvárosra figyel az atlétikavilág. A Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj az eddigi évekhez hasonlóan ismét klasszis sportolókat sorakoztat fel. Néhány induló neve – akik egyébként visszatérő vendégei a Bregyónak – már napvilágot látott.
Grant Holloway (középen) is visszatér
Forrás: Fehér Gábor
Fotó: gaborfeherphoto
A Gyulai Memorial előtti hetek hónapok sajátja, hogy nem egyszerre zúdítják a nagyérdeműre a sztáratléták neveit, hanem az aktuális viadalon indulókat fokozatosan, kisebb csokrokba szedve ismertetik a szervezők. Nincs ez másképp most sem. Az első csillagközlő körben is nagyágyúk, ráadásul visszatérő klasszisok neveit jelentették be.
Az idén július 9-én Székesfehérváron rendezendő a World Athletic Continental Tour Gold sorozatába tartozó verseny évről évre a világ legjobb és legszínvonalasabb egynaposai közé tartozik.
A Gyulai Memorial mezőnyében húzónév lesz 2024-ben is a 400 méteren a verseny csúcstartója, a tokiói olimpia bajnoka, világbajnok, ötszörös Gyulai Memorial-győztes, Steven Gardiner. A bahamai klasszis 2015-ben állt először rajthoz Székesfehérváron.
![](https://cdn.feol.hu/2024/06/9pNcyC4rhPOL2-hzcXf7d8N5rUyrfsoNXB8nlPSNN5c/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RjMGFjZjE5NTFlYTRiMDY5ZjM3MDc4MDUxMDIyNmQ2.jpg)
Forrás: Getty Images
110 méteres gátfutásban idén is az indulók között sorakozik majd a legutóbbi három világbajnokság győztese, Grant Holloway. A két Memorial-sikerrel rendelkező amerikai szupersztár élete első profi meghívásos versenyén éppen Székesfehérváron állhatott rajthoz 2019-ben.
Magasugrásban újra nagy murit csaphat a közönségkedvenc olasz, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gianmarco Tamberi. A sportág egyik legszínesebb egyénisége 2017-ben egy sérülésből felépülve szinte titokban jött Székesfehérvárra, és az akkor ugrott 2.28 métert nevezi a visszatérése pillanatának. Tamberi a másik nagyágyúval, a katari Mutaz Essa Barshim-mal osztoztak az olimpiai aranyérmen Tokióban.
A nők 100 méteres gátfutó számában ezúttal is rajthoz áll Tokió olimpiai bajnoka, Jasmine Camacho-Quinn. A Puerto Rico-i sztár 2021-ben még nemzetközi cím nélkül, mindössze harmadik európai versenyére érkezett Székesfehérvárra, ami a tokiói olimpia előtti utolsó fellépése volt. Győzött, majd a japán fővárosban ötkarikás bajnok lett.
Természetesen nem csupán a nemzetközi mezőny krémje, de a a legjobb magyar atléták is megméretik magukat a Gyulai Memorialon. A Bregyó közi Regionális Atlétikai Központ derékmagasságban húzódó korlátja mögött feszít majd a kétszeres világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvető, Halász Bence.
De a 400 méter országos csúcstartója, az idei fedettpályás világbajnokság ötödik helyezettje, Molnár Attila is versenyez majd.
100 méter gáton a 2022-es Év Sportolónőjének választott, Eb-ezüstérmes Kozák Luca is harcba száll az előkelő helyezésekért.
![](https://cdn.feol.hu/2024/06/iXPyA3Jsi3D5gflR_9cW_IS5XjVyj7RGjDrubAJZpgE/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVlZDljMDc1NjJmNzRhODBiZWJmMjllY2NjMzAxZDc5.jpg)
Forrás: Magyar Atlétika
No és a világ legjobbjai ellen versenyezhet a 100 és 200 méteren hazai rekorder, a móri születésű, majd a székesfehérvári ARAK-ban nevelkedett, most pedig a BHSE színeiben sikert sikerre halmozó Takács Boglárka. Az U23 Európa-bajnoki ezüstérmes sprinter mindkét távon rajthoz áll, s ki tudja, az egykori hazai pálya milyen időre sarkalja?