Döntő

2 órája

Harmadik helyről az országos döntőbe

Az elmúlt hétvégét harmadik hellyel zárta a gárdonyi Venice Beach Girls a strandkézilabda ob – és egyben EBT (European Beach Handball Tour) – fordulót, néhány nap múlva pedig már a bajnokság döntője vár rájuk Vonyarcvashegyen.

Szupkai Gábor

A teljes joggal boldog salgótarjáni bronzérmesek

Fotó: Facebook

A csapat hétvégén tehát Salgótarjánban szerepelt, amely nemcsak a hazai bajnokság utolsó kvalifikációs fordulója, hanem egyben rangos EBT torna is volt. 

A csoportban magabiztos teljesítményt nyújtva háromból három meccset behúzva az első helyen zárták a szombati játéknapot. Vasárnap reggel két középdöntős mérkőzés következett, amelyeken nagyszerű játékkal, igazi csapatmunkával sikerült győzelmet aratniuk a hölgyeknek, ezzel elődöntőbe jutva. 

Az elődöntőben az OVB Beach Girls csapatától szenvedték el a hétvége első és egyetlen vereségét, egy végig kiélezett mérkőzésen, két szoros szett után szétlövésben maradtak alul a Venice Beach Girls lányai. 

A bronzmeccsen újra a Nyúlon Túl csapatával találkoztak, akiket a középdöntőben 2-0-ra vertek, ezúttal viszont szorosabban alakult a csata. Hatalmas küzdelem árán az 1-1-es szettállást követően szétlövésben diadalmaskodott a gárdonyi hölgykoszorú, és megszerezték a harmadik helyet. 

Ráadásul egyéni díjat is besöpört a csapat, a legjobb védő címet Hartmann Petra nyerte el, aki így értékelte a hétvégét: 

– Nagyon büszke vagyok a lányokra, illetve elégedett vagyok az eredményünkkel is, végig egymásért küzdöttünk. Jó hangulatban telt ez a három nap, és úgy gondolom, mindenki sokat hozzátett ehhez a tornához. Külön öröm számomra, hogy sikerült a legjobb védő címet megszereznem, így ezzel egy jó egyéni és csapatszintű teljesítménnyel zártuk a hétvégét.” 

A Venice Beach Girls ezzel a bronzéremmel nagyon értékes pontokat szerzett nemzetközi- és magyar színtéren egyaránt. A hazai kvalifikációs sorozatot végül 645 ponttal zárták, amellyel összesítettben a 3. helyen kvalifikálták magukat a hétvégi, augusztus 2-4. közötti vonyarcvashegyi országos döntőbe.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában