2024.07.13. 12:20
Nagy skalppal indította a budapesti WTA-tornát Tóth Amarissa
Szoros mérkőzésen, közel egy és háromnegyedórás csatában 6:3, 3:6, 6:3-ra legyőzte a WTA-világranglista 172. helyén jegyzett szlovén Veronika Erjavecet Tóth Amarissa, a Kiskút TK játékosa a budapesti WTA 250-es torna selejtezőjének első körében.
Tóth Amarissa nagy skalpot gyűjtött be a budapesti WTA-torna selejtezőjének első körében
Fotó: Kricskovics Antal
A női tenisz csapatbajnokság Szuperligájának döntőjében magabiztos, 5-0-s győzelmet aratott a Kiskút TK az MTK ellen. A sikerben elévülhetetlen érdeme volt Tóth Amarissának, aki a sorozatban lejátszott összes mérkőzését megnyerte. A 21 esztendős játékos számára azonban nem ért véget a hét, hiszen szabad kártyát kapott a budapesti WTA 250-es torna szervezőitől a selejtezőben, így szombaton a WTA-világranglista 172. helyén jegyzett Veronika Erjavec ellen léphetett pályára a kvalifikáció első körében. A két játékos korábban háromszor találkozott egymással, mindhárom alkalommal a szlovén örülhetett a győzelemnek.
A rekkenő hőség ellenére nagyszerűen kezdett Amarissa, aki az első szettben hamar brékelőnybe került, majd hiába bukta ezt el, végül így is megszerezte a vezetést, 6:3-ra behúzta az első játszmát. A másodikban aztán egyre inkább kezdett éledezni Erjavec, aki ellentmondást nem tűrő játékkal jutott el 5:1-ig. Innen aztán akadtak kisebb problémái, nem tudta lezárni a szettet, Tóth 5:3-ig visszajött, azonban ezután nem tudott brékelni, így 6:3-ra elbukta a felvonást, következhetett a mindent eldöntő harmadik szett.
Úgy tűnt a harmadik játszma elején, hogy Tóth ereje elfogyott, Erjavec rögtön brékelt, majd hozta a saját adogatását is, azonban 2:0 után zsinórban három játékot nyerve már a Kiskút TK játékosánál volt az előny. Végül 4:3-as vezetésnél Amarissa ismét elvette ellenfele kezdését és kiadogatta a mérkőzést, amelyet így 6:3, 3:6, 6:3-ra nyert meg.
A sikernek köszönhetően Tóth Amarissa bejutott a budapesti WTA 250-es torna selejtezőjének második körébe, ahol a Bíró Melinda–Tena Lukas összecsapás győztesével játszhat a főtáblára jutásért.
WTA 250-es tenisztorna, Budapest
Tóth Amarissa – Veronika Erjavec (4., szlovén) 6:3, 3:6, 6:3