Fehérvár FC

2 órája

Nyerni akarnak most is (galéria)

A Fehérvár FC csapata szerdán este 19 órakor az UEFA Konferencialiga selejtező 2. fordulójának visszavágóján az azerbajdzsáni bajnokság előző idényét negyedik helyen záró Sumqayit gárdája ellen harcolhatja ki a továbbjutást.

Káldor András

Pető Tamás vezetőedző (szemben) Polonkai Attila (b) és Gunther Zsolt edzőkkel egyezteti a szerdai taktikát

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Egyáltalán nem mondható rossznak ezidáig a fehérváriak nyári szereplése – a felkészülési meccseket, valamint a Konferencialiga és a Kecskemét ellen bajnokit figyelembe véve még veretlenek az új szakvezető Pető Tamás irányításával.

Nyerni akarnak most is
Fotó: Nagy Norbert / FMH

Egy héttel ezelőtt a Mehdi Huseynzade Stadionban, bár nem indult jól a találkozó, de a piros-kékek fordítottak, és 2-1-re nyertek, miután Sabuhi Abdullazade találatára Tobias Christiansen és Spandler Csaba válaszolni tudott. Amennyiben abból indulunk ki, hogy egy hosszú, nehézkes utazás után egy eléggé sötét lónak számító ellenfél és egy korai hátrány után kerekedett felül idegenben a párharc első mérkőzésén a Fehérvár feltétlenül nagyszerű teljesítmény. Ám, ha arra gondolunk, hogy hatvan percen keresztül egyetlenegy gólos előnyt sikerült kicsikarni, akkor talán több is lehetett volna ebben a meccsben. Az azért szemmel látható volt, hogy a vezetés megszerzése után kissé visszafogta sebességét a Vidi, és megelégedett a fordítással, az idegenbeli győzelemmel. Abban reménykedhetünk, hogy az elég lesz a hazai visszavágóra, valamint még egyszer sikerül felülmúlni a Sumqayit csapatát.
A szurkolók egyöntetű véleménye, hogy hasonló játékot várnak a nyár folyamán átalakuló, és alig 24 éves átlagéletkorú Viditől ezen az összecsapáson is.
Mindenesetre rendhagyó volt a Fehérvár FC mérkőzés előtti sajtótájékoztatója, hiszen az új vezetőedző, és a csapatkapitány, Csongvai Áron először találkozott ebben az idényben Sóstón a sajtó képviselőivel.
– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok – vágott bele Pető Tamás. – Sokat futó csapat az ellenfelünk, oda kell figyelnünk! Cél a továbbjutás, és persze a győzelem. Jól sikerült az első meccs, nálunk van az előny, de naivak lennénk, ha azt gondolnánk, hogy megvan a továbbjutás. Itt még nem tartunk, és valóban oda kell figyelnünk, hiszen az azeri csapatok megmutatták, hogy hol tartanak, a múlt héten négy együttesükből három is győzött. Tényleg tisztelni kell őket, ezzel együtt csak a győzelem az elfogadható számunkra!

Nyerni akarnak most is
Fotó: Nagy Norbert / FMH

Szó esett arról, hogy az első mérkőzésen nem úgy ment a Vidinek a játék, ahogy eltervezték.

– Az első 20 percet követően, ellenfelünk vezető gólja után átvettük az irányítást, de az igaz, hogy egy kicsit elaltattak bennünket. Nem erre voltunk felkészülve, több mérkőzésüket kielemeztük és ez köszönő viszonyban nem volt az azokon nyújtott teljesítménnyel. Megviselt bennünket a 16 órás utazás, ráadásul volt olyan játékosunk, aki vízum problémák miatt három órát ült a reptéren, és plusz egy órát utazott a hotelbe. Másnap egy műfüves pályán tudtunk mozogni, ez borzasztóan megterhelő volt mindenki számára. Visszatérve a meccs elején sem volt akkora fölényben a Sumqauit, mert akkor is próbáltuk keresni azokat a lehetőségeket, hogy betaláljunk. Ők akkor egy kicsit frissebbek voltak, a folytatásban úgy érzem végig domináltunk, bizonyítja ezt, hogy 21 kaput eltaláló lövésünk volt. Az fájó, hogy nem tudtunk több gólt szerezni. – tette hozzá a szakember.

Megtudtuk, hogy a hétvégi KTE elleni bajnokin Spandler Csaba a piros-kékek védője miután Belényesi Csabával összefejeltek a levegőben agyrázkódást szenvedett, így ő kihagyja ezt a meccset,. A sérültek között van Lirim Kastrati is, de az is biztosnak tűnik, hogy más összetételű tizenegyet küld pályára Pető, mint legutóbb, mert a sorozat mérkőzések miatt.
– Szeretnénk frissíteni a csapatot, lesznek változások, mert vannak olyan játékosok, akik kilencven percet játszottak mindkét meccsen, ezen felül pedig a hétvégén is pályára kell lépnünk, így nagyon oda kell figyelni a megfelelő terhelésre.

A vezetőedző szavaihoz csatlakozott Csongvai, a csapatkapitány szerint is csak egy céljuk lehet, a győzelem.
– Nyerni akarunk! Pozitívum, hogy előnyben vagyunk, de ez nem változtat a célunkon, vagyis hogy meg akarjuk nyerni az első idei hazai meccsünket. Szeretnénk megmutatni a szurkolóinknak, hogy tudunk dominálni az ilyen öszecsapásokon, ami pozitív lehet a jövőre nézve. Nehéz mérkőzésre számítok, a Sumqavit nagyon erős csapat, nekünk fog jönni, de erre fel vagyunk készülve. Biztos vagyok benne, hogy nyerni fogunk!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában