Fehérvár olimpiai bajnoka egy 20 éves pillanatról, Párizsról, a jövő kihívásairól

– Az utóbbi két évben egy újabb nagyszerű emlékmű előtt hajthattunk fejet a koronázó városban. Az 1952-es olimpia sporthősei előtti tiszteletadás egyben a hagyományőrzésnek is remek eszköze. Hasonlóan látja?   

– Igen, ráadásul ennek a koszorúzásnak különös jelentőséget adott, hogy a párizsi olimpia ideje alatt történt meg. Már amikor annak idején a székesfehérvári Olimpiai Emlékmű létrehozása először szóba került, eszembe jutott, hogy hiszen a helyszín az Olimpiai Park lesz! Ez a hely nekem azért kedvelt és ismerős, mert az öttusaversenyek egy részét, a lovaglást korábban itt rendezték meg. Nagyon szép emlékek fűznek ide, ráadásul szerintem igen reprezentáns helyre került Melocco Miklós alkotása.

– Kű Lajos tervei között szerepel, hogy idővel minél több magyar olimpikon, élsportoló jöjjön el az emlékműhöz lelki feltöltődésre, esetleg eskütételre. Szeretné azt is, hogy tanítsanak az iskolákban Helsinki sporthőseiről. Mi a véleménye ezekről az elképzelésekről?

 – Mindenképpen megvalósíthatónak látom azt, hogy egy-egy rendezvényre ide tudjuk hívni olimpikonjainkat, bajnokainkat. Bizonytalanabb vagyok azzal kapcsolatban, hogy a régmúlt sporteredményeinek oktatása mennyire illeszthető a tantervbe, mert ma már minden a digitális világ irányába hat és inkább az elektronikus sport az, amely egyre inkább teret nyer magának. Háttérbe szorulni látszanak azok a hagyományosnak mondható sportágak, amelyek kimondottan fizikai, emberi erővel űzhetők. Egy nagy kérdőjel él bennem ezzel kapcsolatban, de annyit hallottam, hogy rövidesen, talán már az ősszel az e-sportnak is lesz egy nagyobb világrendezvénye. Ez az, ami felé haladunk, amitől lehet ódzkodni, és lehet vele együtt élni. Én azt gondolom, akkor cselekszünk helyesen, ha majd megtaláljuk a köztes utat, azt, amelyik mindenkinek a legjobban megfelel.

– Ez az emlékmű arra is ösztönözne megálmodóinak és megvalósítóinak szándéka szerint, hogy méltó példaképeket állítson az ifjúság elé. Biztos vagyok abban, hogy Székesfehérváron Vörös Zsuzsa is ilyen. Tévednék?

– Akit érdekel a sport, az ismeri a nevem, akit azonban nem, az nem tud rólam semmit: tapasztalataim szerint sajnos nincs a kettő között átmenet. Fogalmam sincs, hogy ez mennyire jó, vagy rossz. Én a sport világában élek, még sokan így vagyunk ezzel, de mindenkinek megvan a maga élete, a saját napjainak a ritmusa. Szerencsére engem ilyen irányba vitt el a sorsom.

– A sportági szövetség alelnökeként miként látja azoknak a változásoknak a hatását, amelyek egyébként az élet minden területére jellemzők? Miként képes ezeket az öttusa az elkövetkezendőkben túlélni?

 – Éppen ez a cél: a túlélés. Azt a lehetőséget, hogy az öttusa olimpián maradhasson, 2028-ig meghosszabbították. Ami utána következik, azon múlik majd, hogy 2028-ban Los Angelesben milyenek lesznek a sportág nézettségének az eredményei.

– Ott már biztosan nem lesz az öttusában lovaglás, ugye?

 – Valóban, a jelenlegi az utolsó olyan olimpia, ahol a programban még szerepel a lovaglás. Nekem, mint ezt a sportágat szerető, ebben eredményeket elérő és a sportolókért dolgozó embernek, ez a sportág a lovaglással együtt jelenti az öttusát. De szakosztályvezetőként és sportvezetőként az a dolgom, hogy ameddig olimpián maradhat a sportág, feltörekvő sportolóinkat előbb az Európa-bajnokságon, a világbajnokságon, majd az olimpián érmek megszerzéséhez segítsem. Nekem az a legfontosabb feladatom, hogy ezt a célt szolgáljam.

– Székesfehérváron generációváltás lesz?

– Mindenképpen új csapat jön, hiszen azoknak a fiatal felnőtteknek, akik még lovaglással készültek akár egy olimpiára, akár egy világ- vagy Európa-bajnokságra, dönteniük kell arról, miként kívánják majd lovaglás nélkül folytatni. Egyáltalán akarják ezt az új sportágat? A juniorok előnnyel indulnak velük szemben. Azt gondolom, nekünk az a legfontosabb, hogy a feltörekvő nemzedék tagjai, akár a juniorok, akár az ifik egyéni érmesek lehessenek. Szerintem méltán bízhatunk abban, hogy a következő olimpián is lesznek ilyen versenyzőink.

– Ettől volt hangos a világ: mi a véleménye az olimpiai megnyitóról?

– A megnyitóünnepség idején éppen egy nyilvános beszélgetésen vettem részt, így a legmegdöbbentőbb jeleneteket nem láttam egyenesben, lemaradtam róluk. Ám a megnyilvánulások és vélemények alapján utólag azt mondom, talán nem is baj, hogy így történt. Azonban az a megoldás, hogy nem a stadionban rendezték meg az ünnepséget, az, hogy a sportolók ott hajózhattak a folyón, olyan újdonságot hozott, ami tetszett. Talán ha nem esik az eső, a versenyzők is jobban érezték volna magukat. Nekem rokonszenves volt az a megoldás is, hogy a megnyitó végén nem csak francia versenyzők vitték az olimpiai lángot, hanem mások is, például a spanyol Rafael Nadal, vagy az amerikai Carl Lewis. Az ünnepségnek ez a része mindenképpen jól sikerült.

– Mi várható az öttusázóinktól Párizsban?

– A sportág arról híres, hogy bármi megtörténhet: ráadásul még lovaglás is van. Az új szabályoknak megfelelően lesz egy elődöntő, és utána következik a döntő. Az elődöntőben és a döntőben is lovagolnak, tehát a két lovaglószám jelenthet némi kérdőjeleket, de ha minden jól megy, a négy versenyzőnk közül bárki, aki kiutazhatott az olimpiára, dobogón végezhet. Az öttusa programja augusztus 8-án kezdődik majd a vívással, aztán 10-én a férfiak, 11-én pedig a lányok döntőjével fejeződik be a verseny.

– Álmodik még az öttusával, olyan pillanatokkal, amelyeknek egykor résztvevője, átélője volt?

– Most már nem, ezek elmaradtak. Húsz év telt el. Említettem azt a minapi beszélgetést, és bizony jó volt visszanézni azokat a felvételeket, amelyek a legfontosabb napomat foglalták össze az athéni olimpián. Rengeteg emlék feltört bennem, nagyon sokat tudtam volna mesélni róluk. Leggyakrabban azt szokták megkérdezni, hogy abban a pillanatban, amikor átszakítottam a célszalagot, mi ment át a fejemen, mennyire éreztem boldognak magam? Nagyon örültem természetesen, de az volt az első gondolatom, hogy hála Istennek, végre, vége! Mert rendkívül kemény menetet hagytam magam mögött. Egy alapverseny az öttusában akkoriban úgy nézett ki, hogy reggel fél nyolckor, nyolckor elkezdődött a lövészet, és a versenynap este hét óra körül fejeződött be a futással. Ezzel szemben az athéni olimpián tíz órakor kezdtük a lövészetet és már tizenhét óra negyvenkor elrajtolt a futás. Az időt a pihenésből és melegítéssel töltött időből vették el, ennyivel rövidebb lett a program. Ott és akkor is nagyon meleg volt, körülbelül 36-37 fok, és az egész nap rohanással és összpontosítással telt el annak érdekében, hogy minden a megfelelő időben és módon történjen. A számokat ott kellett hagynom azzal, hogy ami volt, az már a múlt, menni kell tovább! Lényegében a lovaglás végéig össze sem raktam magamban, hogy mi történik velem – de végül jól sikerült az egész.

– Láttuk a mostani olimpián, főként vívásban, mennyire egyetlen mozdulaton múlik minden, akár egy olimpiai aranyérem. Láttuk, mennyire zavaró lehet a közönség viselkedése. Olimpikonként jobban tudja, mit éreznek ilyenkor a versenyzők?

– A mostani olimpián a vívást gyönyörű, reprezentáns helyen rendezték meg, a franciák nagyon felkészültek az eseményre, hiszen nekik hagyományosan fontos ez a sportág. De az a nézőkből és szurkolókból álló tömeg, amely jelen volt, alkalmanként nem csak a magyarokat béníthatta le, másokat is, akik erre nem készültek fel. Azonban azok, akik szeretik a hangzavart és a pörgést, fel tudtak ülni erre a vonatra és jól alkalmazkodtak. Emlékezzünk az előző, tokiói olimpiára, ahol egyáltalán nem lehetett jelen néző és szurkoló: a kettő között óriási a kontraszt.

– Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó nemrégiben, éppen ön előtt koszorúzott itt a székesfehérvári Olimpiai Emlékműnél. Ő minap arról is nyilatkozott Párizsban, hogy ma már rengeteg az olyan apró trükk, amivel a versenyzők igyekeznek egymást kibillenteni lelki egyensúlyukból, megzavarják a másik összpontosítását, és ez nem mondható túlzottan „Fair”-nek. Mit szól ehhez?

– Az öttusában is történnek ilyenek, ez ma már egy folyamatnak mondható. Aki az ilyesmit nem tudja a helyén kezelni, az ma már nem lehet kiemelkedő versenyző. Tovább kell az ilyen helyzeteken lépni, alkalmazkodni kell ahhoz, hogy igazán eredményes legyen valaki. Minden változik – ez is.