Örül a négyből négy győzelemnek

2 órája

Hornyák Zsolt: Ha száz százalékosan odafigyelünk lehet esélyünk Firenzében

A Puskás Akadémia egy igazán nehéz mérkőzésen 1-0-s győzelmet aratott az MTK Budapest ellen a labdarúgó NB I 4. fordulójában. A találkozót követően Hornyák Zsolt értékelte a látottakat.

Szabó Róbert

Hornyák Zsolt (középen) nagyon örül a három pontnak az MTK ellen

Fotó: Kricskovics Antal

– Nagyon fontos három pontot szereztünk ma, főleg azért, mert így átvettük a vezetést a tabellán. Mindenki tisztában volt azzal, hogy nem lesz könnyű a mai mérkőzés, hiszen két hibátlan csapat lépett pályára. Kicsit hamarabb is eldönthettük volna a mérkőzést, Komáromi György nagy helyzetet hagyott ki, kicsit túlkombinálták a befejezést Levivel. Türelmesek voltunk végig, ami az első félidőben nem sikerült aztán a másodikban igen, és végül egy góllal nyertünk, amivel úgy érzem jobbak is voltunk – nyilatkozta a találkozót követő sajtótájékoztatón Hornyák Zsolt.

A szakember arról is beszélt, örül, hogy a végén a helyén voltak a védők, s bár közel járt a gólszerzéshez az MTK, ez nem sikerült nekik. Kiemelte, sokat kellett rotálnia, főleg a kupamérkőzés miatt, hiszen nehéz időszakon vannak túl.

– Köszönöm a csapatomnak a hozzáállást. Örülök a 12 pontnak, az eredménynek és annak, hogy vezetjük a bajnokságot, remélem kitart a formánk. Nehéz mérkőzés előtt állunk, mától erre koncentrálunk, tisztában vagyunk azzal, hogy mi vár ránk. Azt gondolom, hogyha száz százalékosan odafigyelünk lehet esélyünk Firenzében is – zárta gondolatait már a Konferencia Liga-selejtező playoffra utalva Hornyák Zsolt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában