A súgó és a kis belső hangja

- A Madách Színházzal 2007-ben ültem az aranylakodalmunkat , s egyszercsak azt vettem észre, hogy elfogytak a prózai darabok és nincs mit súgnom! - mondja. - És akkor eszembe jutott, mi lenne, ha elmesélném mindazt, ami velem történt. Érdekes lehet másoknak is. Érdekes volt - teszi hozzá, s nevet, vibrál, mesél. Arról, hogy Dunai Tamással előadói estet adnak közösen, s neki is tapsolnak!

- Hetven éve erre várok! - kacag, s csupa bölcsességeket rejt a humoros anekdotákba, amelyek az ő saját anekdotái! Tarmarisak egytől egyig! Mert nemcsak több száz színdarabot súgott az évek alatt, hanem szám szerint 334 tévéjátékot is. A szöveget többnyire tudta, hiszen a színészek arcát kellett figyelnie, nem temetkezhetett a papírba.

- Én őket figyeltem, s ők engem, ha segíteni kellett.

Mari soha nem tanult meg autót vezetni, az előadások után a színészek vitték haza. Sofőrje volt Latinovits Zoltán és Básti Lajos, Mensáros László és Huszti Péter. Beleszédülünk a nevekbe is. Tolnay Klári, Uray Tivadar, Csortos Gyula, Páger Antal, s persze Domján Edit, a szinte példakép gyönyörűség, aki negyvenévesen öngyilkos lett, hogy megmeneküljön az öregség rombolása elől.

- Akkor azt gondoltam, jól tette, de ma már tudom, nem. Az élet mindig csodálatos. Engem a nehézségeken két dolog vezetett át, a munka és a hitem - fordítja komolyra, de nála nincs is olyan, hogy komoly vagy nem komoly. Mert minden szavában ott bújkál a nevetésre ingerlő játékosság és a lélek mélysége egyben.

- Milyen szakma a súgóé? - kezdi, s pilisszentkereszti bejárónőjét idézi, aki takarítani járt hozzá. Hová megy, Juliska néni? - kérdezték a kedves asszonyt. S ő felelt. A besúgónőhöz! Ezen szétröhögjük magunkat, idősebbek és középkorúak ülünk a hölgyklubosok között, mi még értjük ezeket a finomságokat . De nem rossz a Nürnbergi per monstre tévéjátékának 1966-os megidézése sem. A német háborús bűnösök tárgyalásából nagyszabású film született, s a magyarok tévéjátékot készültek forgatni belőle. A nehéz szöveg miatt azonban a színészek - a honi színjátszás színe-virágja, valóságos élő legendák, Latinovits, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Tyll Attila, Mensáros - sorra mondták vissza, hogy nem tudják vállalni. Végül megegyeztek. Mari beült angol tolmácsként, angol egyenruhában a fordítófülkébe, s a szereplőknek fejhallgatót tettek a fejükre, ahogyan a nürnbergi per tárgyalásán történt. S ő mondta előre mindenkinek a szövegét. Három éjszaka leforgatták a tévéjátékot, s a színészek hálából a saját gázsijukból gyűjtöttek pénzt Marinak. Abban az időben nem volt ekkora választék, s Mari egy belvárosi szalonban vásárolt ruhát. A színházban kérdezték tőle, hogy hol tett szert a különleges ruhadarabra, mire ő flegmán vállat vont. A náci tisztek vették nekem Nürnbergben!

Színészi ambíciókat persze ápolt, s most, ahogy hallgatjuk sztorijait, a Remenyik-verseket, s minden szavát, nem értjük, miért maradt a súgólyukban ennyi évtizeden át. - Felvételiztem a főiskolára, de nem vettek fel. Egy éjszaka lezártam magamban. De ma mégis itt állok. S hiszek a hétköznapi kis csodákban.

- A Madách Színházzal 2007-ben ültem az aranylakodalmunkat , s egyszercsak azt vettem észre, hogy elfogytak a prózai darabok és nincs mit súgnom! - mondja. - És akkor eszembe jutott, mi lenne, ha elmesélném mindazt, ami velem történt. Érdekes lehet másoknak is. Érdekes volt - teszi hozzá, s nevet, vibrál, mesél. Arról, hogy Dunai Tamással előadói estet adnak közösen, s neki is tapsolnak!

- Hetven éve erre várok! - kacag, s csupa bölcsességeket rejt a humoros anekdotákba, amelyek az ő saját anekdotái! Tarmarisak egytől egyig! Mert nemcsak több száz színdarabot súgott az évek alatt, hanem szám szerint 334 tévéjátékot is. A szöveget többnyire tudta, hiszen a színészek arcát kellett figyelnie, nem temetkezhetett a papírba.

- Én őket figyeltem, s ők engem, ha segíteni kellett.

Mari soha nem tanult meg autót vezetni, az előadások után a színészek vitték haza. Sofőrje volt Latinovits Zoltán és Básti Lajos, Mensáros László és Huszti Péter. Beleszédülünk a nevekbe is. Tolnay Klári, Uray Tivadar, Csortos Gyula, Páger Antal, s persze Domján Edit, a szinte példakép gyönyörűség, aki negyvenévesen öngyilkos lett, hogy megmeneküljön az öregség rombolása elől.

- Akkor azt gondoltam, jól tette, de ma már tudom, nem. Az élet mindig csodálatos. Engem a nehézségeken két dolog vezetett át, a munka és a hitem - fordítja komolyra, de nála nincs is olyan, hogy komoly vagy nem komoly. Mert minden szavában ott bújkál a nevetésre ingerlő játékosság és a lélek mélysége egyben.

- Milyen szakma a súgóé? - kezdi, s pilisszentkereszti bejárónőjét idézi, aki takarítani járt hozzá. Hová megy, Juliska néni? - kérdezték a kedves asszonyt. S ő felelt. A besúgónőhöz! Ezen szétröhögjük magunkat, idősebbek és középkorúak ülünk a hölgyklubosok között, mi még értjük ezeket a finomságokat . De nem rossz a Nürnbergi per monstre tévéjátékának 1966-os megidézése sem. A német háborús bűnösök tárgyalásából nagyszabású film született, s a magyarok tévéjátékot készültek forgatni belőle. A nehéz szöveg miatt azonban a színészek - a honi színjátszás színe-virágja, valóságos élő legendák, Latinovits, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Tyll Attila, Mensáros - sorra mondták vissza, hogy nem tudják vállalni. Végül megegyeztek. Mari beült angol tolmácsként, angol egyenruhában a fordítófülkébe, s a szereplőknek fejhallgatót tettek a fejükre, ahogyan a nürnbergi per tárgyalásán történt. S ő mondta előre mindenkinek a szövegét. Három éjszaka leforgatták a tévéjátékot, s a színészek hálából a saját gázsijukból gyűjtöttek pénzt Marinak. Abban az időben nem volt ekkora választék, s Mari egy belvárosi szalonban vásárolt ruhát. A színházban kérdezték tőle, hogy hol tett szert a különleges ruhadarabra, mire ő flegmán vállat vont. A náci tisztek vették nekem Nürnbergben!

Színészi ambíciókat persze ápolt, s most, ahogy hallgatjuk sztorijait, a Remenyik-verseket, s minden szavát, nem értjük, miért maradt a súgólyukban ennyi évtizeden át. - Felvételiztem a főiskolára, de nem vettek fel. Egy éjszaka lezártam magamban. De ma mégis itt állok. S hiszek a hétköznapi kis csodákban.

- Hetven éve erre várok! - kacag, s csupa bölcsességeket rejt a humoros anekdotákba, amelyek az ő saját anekdotái! Tarmarisak egytől egyig! Mert nemcsak több száz színdarabot súgott az évek alatt, hanem szám szerint 334 tévéjátékot is. A szöveget többnyire tudta, hiszen a színészek arcát kellett figyelnie, nem temetkezhetett a papírba.

- Én őket figyeltem, s ők engem, ha segíteni kellett.

Mari soha nem tanult meg autót vezetni, az előadások után a színészek vitték haza. Sofőrje volt Latinovits Zoltán és Básti Lajos, Mensáros László és Huszti Péter. Beleszédülünk a nevekbe is. Tolnay Klári, Uray Tivadar, Csortos Gyula, Páger Antal, s persze Domján Edit, a szinte példakép gyönyörűség, aki negyvenévesen öngyilkos lett, hogy megmeneküljön az öregség rombolása elől.

- Akkor azt gondoltam, jól tette, de ma már tudom, nem. Az élet mindig csodálatos. Engem a nehézségeken két dolog vezetett át, a munka és a hitem - fordítja komolyra, de nála nincs is olyan, hogy komoly vagy nem komoly. Mert minden szavában ott bújkál a nevetésre ingerlő játékosság és a lélek mélysége egyben.

- Milyen szakma a súgóé? - kezdi, s pilisszentkereszti bejárónőjét idézi, aki takarítani járt hozzá. Hová megy, Juliska néni? - kérdezték a kedves asszonyt. S ő felelt. A besúgónőhöz! Ezen szétröhögjük magunkat, idősebbek és középkorúak ülünk a hölgyklubosok között, mi még értjük ezeket a finomságokat . De nem rossz a Nürnbergi per monstre tévéjátékának 1966-os megidézése sem. A német háborús bűnösök tárgyalásából nagyszabású film született, s a magyarok tévéjátékot készültek forgatni belőle. A nehéz szöveg miatt azonban a színészek - a honi színjátszás színe-virágja, valóságos élő legendák, Latinovits, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Tyll Attila, Mensáros - sorra mondták vissza, hogy nem tudják vállalni. Végül megegyeztek. Mari beült angol tolmácsként, angol egyenruhában a fordítófülkébe, s a szereplőknek fejhallgatót tettek a fejükre, ahogyan a nürnbergi per tárgyalásán történt. S ő mondta előre mindenkinek a szövegét. Három éjszaka leforgatták a tévéjátékot, s a színészek hálából a saját gázsijukból gyűjtöttek pénzt Marinak. Abban az időben nem volt ekkora választék, s Mari egy belvárosi szalonban vásárolt ruhát. A színházban kérdezték tőle, hogy hol tett szert a különleges ruhadarabra, mire ő flegmán vállat vont. A náci tisztek vették nekem Nürnbergben!

Színészi ambíciókat persze ápolt, s most, ahogy hallgatjuk sztorijait, a Remenyik-verseket, s minden szavát, nem értjük, miért maradt a súgólyukban ennyi évtizeden át. - Felvételiztem a főiskolára, de nem vettek fel. Egy éjszaka lezártam magamban. De ma mégis itt állok. S hiszek a hétköznapi kis csodákban.

- Hetven éve erre várok! - kacag, s csupa bölcsességeket rejt a humoros anekdotákba, amelyek az ő saját anekdotái! Tarmarisak egytől egyig! Mert nemcsak több száz színdarabot súgott az évek alatt, hanem szám szerint 334 tévéjátékot is. A szöveget többnyire tudta, hiszen a színészek arcát kellett figyelnie, nem temetkezhetett a papírba.

- Én őket figyeltem, s ők engem, ha segíteni kellett.

Mari soha nem tanult meg autót vezetni, az előadások után a színészek vitték haza. Sofőrje volt Latinovits Zoltán és Básti Lajos, Mensáros László és Huszti Péter. Beleszédülünk a nevekbe is. Tolnay Klári, Uray Tivadar, Csortos Gyula, Páger Antal, s persze Domján Edit, a szinte példakép gyönyörűség, aki negyvenévesen öngyilkos lett, hogy megmeneküljön az öregség rombolása elől.

- Akkor azt gondoltam, jól tette, de ma már tudom, nem. Az élet mindig csodálatos. Engem a nehézségeken két dolog vezetett át, a munka és a hitem - fordítja komolyra, de nála nincs is olyan, hogy komoly vagy nem komoly. Mert minden szavában ott bújkál a nevetésre ingerlő játékosság és a lélek mélysége egyben.

- Milyen szakma a súgóé? - kezdi, s pilisszentkereszti bejárónőjét idézi, aki takarítani járt hozzá. Hová megy, Juliska néni? - kérdezték a kedves asszonyt. S ő felelt. A besúgónőhöz! Ezen szétröhögjük magunkat, idősebbek és középkorúak ülünk a hölgyklubosok között, mi még értjük ezeket a finomságokat . De nem rossz a Nürnbergi per monstre tévéjátékának 1966-os megidézése sem. A német háborús bűnösök tárgyalásából nagyszabású film született, s a magyarok tévéjátékot készültek forgatni belőle. A nehéz szöveg miatt azonban a színészek - a honi színjátszás színe-virágja, valóságos élő legendák, Latinovits, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Tyll Attila, Mensáros - sorra mondták vissza, hogy nem tudják vállalni. Végül megegyeztek. Mari beült angol tolmácsként, angol egyenruhában a fordítófülkébe, s a szereplőknek fejhallgatót tettek a fejükre, ahogyan a nürnbergi per tárgyalásán történt. S ő mondta előre mindenkinek a szövegét. Három éjszaka leforgatták a tévéjátékot, s a színészek hálából a saját gázsijukból gyűjtöttek pénzt Marinak. Abban az időben nem volt ekkora választék, s Mari egy belvárosi szalonban vásárolt ruhát. A színházban kérdezték tőle, hogy hol tett szert a különleges ruhadarabra, mire ő flegmán vállat vont. A náci tisztek vették nekem Nürnbergben!

Színészi ambíciókat persze ápolt, s most, ahogy hallgatjuk sztorijait, a Remenyik-verseket, s minden szavát, nem értjük, miért maradt a súgólyukban ennyi évtizeden át. - Felvételiztem a főiskolára, de nem vettek fel. Egy éjszaka lezártam magamban. De ma mégis itt állok. S hiszek a hétköznapi kis csodákban.

- Én őket figyeltem, s ők engem, ha segíteni kellett.

Mari soha nem tanult meg autót vezetni, az előadások után a színészek vitték haza. Sofőrje volt Latinovits Zoltán és Básti Lajos, Mensáros László és Huszti Péter. Beleszédülünk a nevekbe is. Tolnay Klári, Uray Tivadar, Csortos Gyula, Páger Antal, s persze Domján Edit, a szinte példakép gyönyörűség, aki negyvenévesen öngyilkos lett, hogy megmeneküljön az öregség rombolása elől.

- Akkor azt gondoltam, jól tette, de ma már tudom, nem. Az élet mindig csodálatos. Engem a nehézségeken két dolog vezetett át, a munka és a hitem - fordítja komolyra, de nála nincs is olyan, hogy komoly vagy nem komoly. Mert minden szavában ott bújkál a nevetésre ingerlő játékosság és a lélek mélysége egyben.

- Milyen szakma a súgóé? - kezdi, s pilisszentkereszti bejárónőjét idézi, aki takarítani járt hozzá. Hová megy, Juliska néni? - kérdezték a kedves asszonyt. S ő felelt. A besúgónőhöz! Ezen szétröhögjük magunkat, idősebbek és középkorúak ülünk a hölgyklubosok között, mi még értjük ezeket a finomságokat . De nem rossz a Nürnbergi per monstre tévéjátékának 1966-os megidézése sem. A német háborús bűnösök tárgyalásából nagyszabású film született, s a magyarok tévéjátékot készültek forgatni belőle. A nehéz szöveg miatt azonban a színészek - a honi színjátszás színe-virágja, valóságos élő legendák, Latinovits, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Tyll Attila, Mensáros - sorra mondták vissza, hogy nem tudják vállalni. Végül megegyeztek. Mari beült angol tolmácsként, angol egyenruhában a fordítófülkébe, s a szereplőknek fejhallgatót tettek a fejükre, ahogyan a nürnbergi per tárgyalásán történt. S ő mondta előre mindenkinek a szövegét. Három éjszaka leforgatták a tévéjátékot, s a színészek hálából a saját gázsijukból gyűjtöttek pénzt Marinak. Abban az időben nem volt ekkora választék, s Mari egy belvárosi szalonban vásárolt ruhát. A színházban kérdezték tőle, hogy hol tett szert a különleges ruhadarabra, mire ő flegmán vállat vont. A náci tisztek vették nekem Nürnbergben!

Színészi ambíciókat persze ápolt, s most, ahogy hallgatjuk sztorijait, a Remenyik-verseket, s minden szavát, nem értjük, miért maradt a súgólyukban ennyi évtizeden át. - Felvételiztem a főiskolára, de nem vettek fel. Egy éjszaka lezártam magamban. De ma mégis itt állok. S hiszek a hétköznapi kis csodákban.

- Én őket figyeltem, s ők engem, ha segíteni kellett.

Mari soha nem tanult meg autót vezetni, az előadások után a színészek vitték haza. Sofőrje volt Latinovits Zoltán és Básti Lajos, Mensáros László és Huszti Péter. Beleszédülünk a nevekbe is. Tolnay Klári, Uray Tivadar, Csortos Gyula, Páger Antal, s persze Domján Edit, a szinte példakép gyönyörűség, aki negyvenévesen öngyilkos lett, hogy megmeneküljön az öregség rombolása elől.

- Akkor azt gondoltam, jól tette, de ma már tudom, nem. Az élet mindig csodálatos. Engem a nehézségeken két dolog vezetett át, a munka és a hitem - fordítja komolyra, de nála nincs is olyan, hogy komoly vagy nem komoly. Mert minden szavában ott bújkál a nevetésre ingerlő játékosság és a lélek mélysége egyben.

- Milyen szakma a súgóé? - kezdi, s pilisszentkereszti bejárónőjét idézi, aki takarítani járt hozzá. Hová megy, Juliska néni? - kérdezték a kedves asszonyt. S ő felelt. A besúgónőhöz! Ezen szétröhögjük magunkat, idősebbek és középkorúak ülünk a hölgyklubosok között, mi még értjük ezeket a finomságokat . De nem rossz a Nürnbergi per monstre tévéjátékának 1966-os megidézése sem. A német háborús bűnösök tárgyalásából nagyszabású film született, s a magyarok tévéjátékot készültek forgatni belőle. A nehéz szöveg miatt azonban a színészek - a honi színjátszás színe-virágja, valóságos élő legendák, Latinovits, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Tyll Attila, Mensáros - sorra mondták vissza, hogy nem tudják vállalni. Végül megegyeztek. Mari beült angol tolmácsként, angol egyenruhában a fordítófülkébe, s a szereplőknek fejhallgatót tettek a fejükre, ahogyan a nürnbergi per tárgyalásán történt. S ő mondta előre mindenkinek a szövegét. Három éjszaka leforgatták a tévéjátékot, s a színészek hálából a saját gázsijukból gyűjtöttek pénzt Marinak. Abban az időben nem volt ekkora választék, s Mari egy belvárosi szalonban vásárolt ruhát. A színházban kérdezték tőle, hogy hol tett szert a különleges ruhadarabra, mire ő flegmán vállat vont. A náci tisztek vették nekem Nürnbergben!

Színészi ambíciókat persze ápolt, s most, ahogy hallgatjuk sztorijait, a Remenyik-verseket, s minden szavát, nem értjük, miért maradt a súgólyukban ennyi évtizeden át. - Felvételiztem a főiskolára, de nem vettek fel. Egy éjszaka lezártam magamban. De ma mégis itt állok. S hiszek a hétköznapi kis csodákban.

Mari soha nem tanult meg autót vezetni, az előadások után a színészek vitték haza. Sofőrje volt Latinovits Zoltán és Básti Lajos, Mensáros László és Huszti Péter. Beleszédülünk a nevekbe is. Tolnay Klári, Uray Tivadar, Csortos Gyula, Páger Antal, s persze Domján Edit, a szinte példakép gyönyörűség, aki negyvenévesen öngyilkos lett, hogy megmeneküljön az öregség rombolása elől.

- Akkor azt gondoltam, jól tette, de ma már tudom, nem. Az élet mindig csodálatos. Engem a nehézségeken két dolog vezetett át, a munka és a hitem - fordítja komolyra, de nála nincs is olyan, hogy komoly vagy nem komoly. Mert minden szavában ott bújkál a nevetésre ingerlő játékosság és a lélek mélysége egyben.

- Milyen szakma a súgóé? - kezdi, s pilisszentkereszti bejárónőjét idézi, aki takarítani járt hozzá. Hová megy, Juliska néni? - kérdezték a kedves asszonyt. S ő felelt. A besúgónőhöz! Ezen szétröhögjük magunkat, idősebbek és középkorúak ülünk a hölgyklubosok között, mi még értjük ezeket a finomságokat . De nem rossz a Nürnbergi per monstre tévéjátékának 1966-os megidézése sem. A német háborús bűnösök tárgyalásából nagyszabású film született, s a magyarok tévéjátékot készültek forgatni belőle. A nehéz szöveg miatt azonban a színészek - a honi színjátszás színe-virágja, valóságos élő legendák, Latinovits, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Tyll Attila, Mensáros - sorra mondták vissza, hogy nem tudják vállalni. Végül megegyeztek. Mari beült angol tolmácsként, angol egyenruhában a fordítófülkébe, s a szereplőknek fejhallgatót tettek a fejükre, ahogyan a nürnbergi per tárgyalásán történt. S ő mondta előre mindenkinek a szövegét. Három éjszaka leforgatták a tévéjátékot, s a színészek hálából a saját gázsijukból gyűjtöttek pénzt Marinak. Abban az időben nem volt ekkora választék, s Mari egy belvárosi szalonban vásárolt ruhát. A színházban kérdezték tőle, hogy hol tett szert a különleges ruhadarabra, mire ő flegmán vállat vont. A náci tisztek vették nekem Nürnbergben!

Színészi ambíciókat persze ápolt, s most, ahogy hallgatjuk sztorijait, a Remenyik-verseket, s minden szavát, nem értjük, miért maradt a súgólyukban ennyi évtizeden át. - Felvételiztem a főiskolára, de nem vettek fel. Egy éjszaka lezártam magamban. De ma mégis itt állok. S hiszek a hétköznapi kis csodákban.

Mari soha nem tanult meg autót vezetni, az előadások után a színészek vitték haza. Sofőrje volt Latinovits Zoltán és Básti Lajos, Mensáros László és Huszti Péter. Beleszédülünk a nevekbe is. Tolnay Klári, Uray Tivadar, Csortos Gyula, Páger Antal, s persze Domján Edit, a szinte példakép gyönyörűség, aki negyvenévesen öngyilkos lett, hogy megmeneküljön az öregség rombolása elől.

- Akkor azt gondoltam, jól tette, de ma már tudom, nem. Az élet mindig csodálatos. Engem a nehézségeken két dolog vezetett át, a munka és a hitem - fordítja komolyra, de nála nincs is olyan, hogy komoly vagy nem komoly. Mert minden szavában ott bújkál a nevetésre ingerlő játékosság és a lélek mélysége egyben.

- Milyen szakma a súgóé? - kezdi, s pilisszentkereszti bejárónőjét idézi, aki takarítani járt hozzá. Hová megy, Juliska néni? - kérdezték a kedves asszonyt. S ő felelt. A besúgónőhöz! Ezen szétröhögjük magunkat, idősebbek és középkorúak ülünk a hölgyklubosok között, mi még értjük ezeket a finomságokat . De nem rossz a Nürnbergi per monstre tévéjátékának 1966-os megidézése sem. A német háborús bűnösök tárgyalásából nagyszabású film született, s a magyarok tévéjátékot készültek forgatni belőle. A nehéz szöveg miatt azonban a színészek - a honi színjátszás színe-virágja, valóságos élő legendák, Latinovits, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Tyll Attila, Mensáros - sorra mondták vissza, hogy nem tudják vállalni. Végül megegyeztek. Mari beült angol tolmácsként, angol egyenruhában a fordítófülkébe, s a szereplőknek fejhallgatót tettek a fejükre, ahogyan a nürnbergi per tárgyalásán történt. S ő mondta előre mindenkinek a szövegét. Három éjszaka leforgatták a tévéjátékot, s a színészek hálából a saját gázsijukból gyűjtöttek pénzt Marinak. Abban az időben nem volt ekkora választék, s Mari egy belvárosi szalonban vásárolt ruhát. A színházban kérdezték tőle, hogy hol tett szert a különleges ruhadarabra, mire ő flegmán vállat vont. A náci tisztek vették nekem Nürnbergben!

Színészi ambíciókat persze ápolt, s most, ahogy hallgatjuk sztorijait, a Remenyik-verseket, s minden szavát, nem értjük, miért maradt a súgólyukban ennyi évtizeden át. - Felvételiztem a főiskolára, de nem vettek fel. Egy éjszaka lezártam magamban. De ma mégis itt állok. S hiszek a hétköznapi kis csodákban.

- Akkor azt gondoltam, jól tette, de ma már tudom, nem. Az élet mindig csodálatos. Engem a nehézségeken két dolog vezetett át, a munka és a hitem - fordítja komolyra, de nála nincs is olyan, hogy komoly vagy nem komoly. Mert minden szavában ott bújkál a nevetésre ingerlő játékosság és a lélek mélysége egyben.

- Milyen szakma a súgóé? - kezdi, s pilisszentkereszti bejárónőjét idézi, aki takarítani járt hozzá. Hová megy, Juliska néni? - kérdezték a kedves asszonyt. S ő felelt. A besúgónőhöz! Ezen szétröhögjük magunkat, idősebbek és középkorúak ülünk a hölgyklubosok között, mi még értjük ezeket a finomságokat . De nem rossz a Nürnbergi per monstre tévéjátékának 1966-os megidézése sem. A német háborús bűnösök tárgyalásából nagyszabású film született, s a magyarok tévéjátékot készültek forgatni belőle. A nehéz szöveg miatt azonban a színészek - a honi színjátszás színe-virágja, valóságos élő legendák, Latinovits, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Tyll Attila, Mensáros - sorra mondták vissza, hogy nem tudják vállalni. Végül megegyeztek. Mari beült angol tolmácsként, angol egyenruhában a fordítófülkébe, s a szereplőknek fejhallgatót tettek a fejükre, ahogyan a nürnbergi per tárgyalásán történt. S ő mondta előre mindenkinek a szövegét. Három éjszaka leforgatták a tévéjátékot, s a színészek hálából a saját gázsijukból gyűjtöttek pénzt Marinak. Abban az időben nem volt ekkora választék, s Mari egy belvárosi szalonban vásárolt ruhát. A színházban kérdezték tőle, hogy hol tett szert a különleges ruhadarabra, mire ő flegmán vállat vont. A náci tisztek vették nekem Nürnbergben!

Színészi ambíciókat persze ápolt, s most, ahogy hallgatjuk sztorijait, a Remenyik-verseket, s minden szavát, nem értjük, miért maradt a súgólyukban ennyi évtizeden át. - Felvételiztem a főiskolára, de nem vettek fel. Egy éjszaka lezártam magamban. De ma mégis itt állok. S hiszek a hétköznapi kis csodákban.

- Akkor azt gondoltam, jól tette, de ma már tudom, nem. Az élet mindig csodálatos. Engem a nehézségeken két dolog vezetett át, a munka és a hitem - fordítja komolyra, de nála nincs is olyan, hogy komoly vagy nem komoly. Mert minden szavában ott bújkál a nevetésre ingerlő játékosság és a lélek mélysége egyben.

- Milyen szakma a súgóé? - kezdi, s pilisszentkereszti bejárónőjét idézi, aki takarítani járt hozzá. Hová megy, Juliska néni? - kérdezték a kedves asszonyt. S ő felelt. A besúgónőhöz! Ezen szétröhögjük magunkat, idősebbek és középkorúak ülünk a hölgyklubosok között, mi még értjük ezeket a finomságokat . De nem rossz a Nürnbergi per monstre tévéjátékának 1966-os megidézése sem. A német háborús bűnösök tárgyalásából nagyszabású film született, s a magyarok tévéjátékot készültek forgatni belőle. A nehéz szöveg miatt azonban a színészek - a honi színjátszás színe-virágja, valóságos élő legendák, Latinovits, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Tyll Attila, Mensáros - sorra mondták vissza, hogy nem tudják vállalni. Végül megegyeztek. Mari beült angol tolmácsként, angol egyenruhában a fordítófülkébe, s a szereplőknek fejhallgatót tettek a fejükre, ahogyan a nürnbergi per tárgyalásán történt. S ő mondta előre mindenkinek a szövegét. Három éjszaka leforgatták a tévéjátékot, s a színészek hálából a saját gázsijukból gyűjtöttek pénzt Marinak. Abban az időben nem volt ekkora választék, s Mari egy belvárosi szalonban vásárolt ruhát. A színházban kérdezték tőle, hogy hol tett szert a különleges ruhadarabra, mire ő flegmán vállat vont. A náci tisztek vették nekem Nürnbergben!

Színészi ambíciókat persze ápolt, s most, ahogy hallgatjuk sztorijait, a Remenyik-verseket, s minden szavát, nem értjük, miért maradt a súgólyukban ennyi évtizeden át. - Felvételiztem a főiskolára, de nem vettek fel. Egy éjszaka lezártam magamban. De ma mégis itt állok. S hiszek a hétköznapi kis csodákban.

- Milyen szakma a súgóé? - kezdi, s pilisszentkereszti bejárónőjét idézi, aki takarítani járt hozzá. Hová megy, Juliska néni? - kérdezték a kedves asszonyt. S ő felelt. A besúgónőhöz! Ezen szétröhögjük magunkat, idősebbek és középkorúak ülünk a hölgyklubosok között, mi még értjük ezeket a finomságokat . De nem rossz a Nürnbergi per monstre tévéjátékának 1966-os megidézése sem. A német háborús bűnösök tárgyalásából nagyszabású film született, s a magyarok tévéjátékot készültek forgatni belőle. A nehéz szöveg miatt azonban a színészek - a honi színjátszás színe-virágja, valóságos élő legendák, Latinovits, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Tyll Attila, Mensáros - sorra mondták vissza, hogy nem tudják vállalni. Végül megegyeztek. Mari beült angol tolmácsként, angol egyenruhában a fordítófülkébe, s a szereplőknek fejhallgatót tettek a fejükre, ahogyan a nürnbergi per tárgyalásán történt. S ő mondta előre mindenkinek a szövegét. Három éjszaka leforgatták a tévéjátékot, s a színészek hálából a saját gázsijukból gyűjtöttek pénzt Marinak. Abban az időben nem volt ekkora választék, s Mari egy belvárosi szalonban vásárolt ruhát. A színházban kérdezték tőle, hogy hol tett szert a különleges ruhadarabra, mire ő flegmán vállat vont. A náci tisztek vették nekem Nürnbergben!

Színészi ambíciókat persze ápolt, s most, ahogy hallgatjuk sztorijait, a Remenyik-verseket, s minden szavát, nem értjük, miért maradt a súgólyukban ennyi évtizeden át. - Felvételiztem a főiskolára, de nem vettek fel. Egy éjszaka lezártam magamban. De ma mégis itt állok. S hiszek a hétköznapi kis csodákban.

- Milyen szakma a súgóé? - kezdi, s pilisszentkereszti bejárónőjét idézi, aki takarítani járt hozzá. Hová megy, Juliska néni? - kérdezték a kedves asszonyt. S ő felelt. A besúgónőhöz! Ezen szétröhögjük magunkat, idősebbek és középkorúak ülünk a hölgyklubosok között, mi még értjük ezeket a finomságokat . De nem rossz a Nürnbergi per monstre tévéjátékának 1966-os megidézése sem. A német háborús bűnösök tárgyalásából nagyszabású film született, s a magyarok tévéjátékot készültek forgatni belőle. A nehéz szöveg miatt azonban a színészek - a honi színjátszás színe-virágja, valóságos élő legendák, Latinovits, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Tyll Attila, Mensáros - sorra mondták vissza, hogy nem tudják vállalni. Végül megegyeztek. Mari beült angol tolmácsként, angol egyenruhában a fordítófülkébe, s a szereplőknek fejhallgatót tettek a fejükre, ahogyan a nürnbergi per tárgyalásán történt. S ő mondta előre mindenkinek a szövegét. Három éjszaka leforgatták a tévéjátékot, s a színészek hálából a saját gázsijukból gyűjtöttek pénzt Marinak. Abban az időben nem volt ekkora választék, s Mari egy belvárosi szalonban vásárolt ruhát. A színházban kérdezték tőle, hogy hol tett szert a különleges ruhadarabra, mire ő flegmán vállat vont. A náci tisztek vették nekem Nürnbergben!

Színészi ambíciókat persze ápolt, s most, ahogy hallgatjuk sztorijait, a Remenyik-verseket, s minden szavát, nem értjük, miért maradt a súgólyukban ennyi évtizeden át. - Felvételiztem a főiskolára, de nem vettek fel. Egy éjszaka lezártam magamban. De ma mégis itt állok. S hiszek a hétköznapi kis csodákban.

Színészi ambíciókat persze ápolt, s most, ahogy hallgatjuk sztorijait, a Remenyik-verseket, s minden szavát, nem értjük, miért maradt a súgólyukban ennyi évtizeden át. - Felvételiztem a főiskolára, de nem vettek fel. Egy éjszaka lezártam magamban. De ma mégis itt állok. S hiszek a hétköznapi kis csodákban.

Színészi ambíciókat persze ápolt, s most, ahogy hallgatjuk sztorijait, a Remenyik-verseket, s minden szavát, nem értjük, miért maradt a súgólyukban ennyi évtizeden át. - Felvételiztem a főiskolára, de nem vettek fel. Egy éjszaka lezártam magamban. De ma mégis itt állok. S hiszek a hétköznapi kis csodákban.