Minden emlék teher - bemutatták Lőrinczy Attila új könyvét

Élmény- és érzelemvilága legerősebben Fehérvárhoz meg Perkátához köti. A királyok városát szülőhelyének érzi, noha Budapesten született. Fehérvári tanárságának évei a József Attila Diákotthonban kezdődtek, ahol 4 évig volt kollégiumi nevelő és óraadó a Józsefben meg a Vasváriban. Az utóbbi már a kezdet kezdetén színes, eleven iskola volt, amelynek rangját az ének-zenei tagozatos osztályok teremtették meg, és olyan tanáregyéniségek, mint Mihályi Gyuláné. Kodály Zoltán elsők között bízta módszerét Eszti nénire, mert meggyőződése volt, hogy nem az a fontos, ki az operaház igazgatója, hanem az, hogy ki tanítja az iskolákban az ének-zenét. Eszti néni mellett nagy szeretettel rajzolta meg Somorjai Ferenc és Horányi Ottília portréját.

A tanártársak, az iskolaigazgatók között megidézi a halk szavú, nagy tudású, finom ízlésű Cseh Antalt, aki a szó legjobb értelmében úriember volt. Légies megjelenését, szálegyenes tartását, vékony alakját, lassú, nyugodt járását magam is gyakran csodáltam. Empátiakészsége, értéktisztelő, csendes embersége is lenyűgözte Lőrinczy tanár urat, de minket, tanítványait is. Bölcs, jó szándékú, beosztottjait jól ismerő és elismerő igazgató volt - sorolja erényeit. A Vasváriban a sokféle felfogás megfért egymással. Cseh Tóni bácsi, Döbrentey Gyula, Román Károly, Szopori Nagy Lajos, Némedi Mária, Bölcsföldi József, Sobor Antal és a többiek szerették az értelmes sokszínűséget. Mindenről lehetett beszélni, és az érdeklődést nem a világnézet, nem a politikai felfogás határozta meg, hanem a téma, a megjelenítés szándéka és színvonala - olvasom irigykedve sorait, amiből az is kiderül, hogy a keményebb politikai viták után is jól megvoltak egymással, a másként gondolkodóban, de még az ellenfélben is megtalálták a jót. A Vasváriban töltött 8 év után lett megyei szakfelügyelő, az orosz és a francia nyelvtanítás ügyét szolgálva segítette kollégáit.

Tanítványaira is szeretettel emlékszik, a szívmelegítően nagy csibészekre, a tiszta lelkű bohémekre, akiket még a lányoknál is ragaszkodóbbaknak vélt. Mindent megígértek, de mindig közbejött valami, és ő ezt megértő derűvel vette tudomásul. Az irodalom, a nyelvek szépségeinek, rejtelmeinek kutatása mellett Magyarország felfedezésére, gyalogtúrákra is vállalkozott tanítványaival. Soha nem unatkozott közöttük, velük. Még arra a fiúra sem tudott haragudni, aki az első padban ült, észrevétlenül lyukat fúrt a tanári asztal oldalába, s azon át leste a tanárnők lábait...

Portrévázlatai között: Jávor Ottó, Mohácsy Károly mellett a leghosszabban Takács Imre figuráját rajzolta meg, vibráló szellemét, a folytonosan kutató, szemeivel fényképező, mindent jegyzetelő kor-nyom-keresőt. Nyílt ember volt, soha nem taktikázott, sokáig megőrizte praktikus józanságát, de élete végén nyomasztó kétségek, szorongás, depresszió gyötörte. Két világ határán élt, mindegyik vonzotta, és egyikhez sem tartozott... A soha fel nem oldódó kettősség, a felzaklató sem ide, sem oda nem tartozás, az összetartozás iránti soha el nem nyugvó vágy, és a tudat, hogy erre hiába vár, magánéletében is állandóan izzásban tartotta, lassan el is égette - írja a költőről a felelősen gondolkodó értelmiségi, aki Fehérvár alpolgármestere is volt. A katedrán 40 évig állt, a Telekiben is tanított, amelynek tanárijában felesége, Gáspár Margit asztalszomszédja lett. Gyermekükből, a játékos kedvű, derűs, szelíd Ildikóból ének-zene tanár lett. Kislányáról elmesél egy kedves sztorit: a homokozóban cipót sütött Kádár elvtársnak...

Tanár úr, várjuk a folytatást! Ossza meg velünk a rendszerváltás utáni évek, emlékek terhét is!

Élmény- és érzelemvilága legerősebben Fehérvárhoz meg Perkátához köti. A királyok városát szülőhelyének érzi, noha Budapesten született. Fehérvári tanárságának évei a József Attila Diákotthonban kezdődtek, ahol 4 évig volt kollégiumi nevelő és óraadó a Józsefben meg a Vasváriban. Az utóbbi már a kezdet kezdetén színes, eleven iskola volt, amelynek rangját az ének-zenei tagozatos osztályok teremtették meg, és olyan tanáregyéniségek, mint Mihályi Gyuláné. Kodály Zoltán elsők között bízta módszerét Eszti nénire, mert meggyőződése volt, hogy nem az a fontos, ki az operaház igazgatója, hanem az, hogy ki tanítja az iskolákban az ének-zenét. Eszti néni mellett nagy szeretettel rajzolta meg Somorjai Ferenc és Horányi Ottília portréját.

A tanártársak, az iskolaigazgatók között megidézi a halk szavú, nagy tudású, finom ízlésű Cseh Antalt, aki a szó legjobb értelmében úriember volt. Légies megjelenését, szálegyenes tartását, vékony alakját, lassú, nyugodt járását magam is gyakran csodáltam. Empátiakészsége, értéktisztelő, csendes embersége is lenyűgözte Lőrinczy tanár urat, de minket, tanítványait is. Bölcs, jó szándékú, beosztottjait jól ismerő és elismerő igazgató volt - sorolja erényeit. A Vasváriban a sokféle felfogás megfért egymással. Cseh Tóni bácsi, Döbrentey Gyula, Román Károly, Szopori Nagy Lajos, Némedi Mária, Bölcsföldi József, Sobor Antal és a többiek szerették az értelmes sokszínűséget. Mindenről lehetett beszélni, és az érdeklődést nem a világnézet, nem a politikai felfogás határozta meg, hanem a téma, a megjelenítés szándéka és színvonala - olvasom irigykedve sorait, amiből az is kiderül, hogy a keményebb politikai viták után is jól megvoltak egymással, a másként gondolkodóban, de még az ellenfélben is megtalálták a jót. A Vasváriban töltött 8 év után lett megyei szakfelügyelő, az orosz és a francia nyelvtanítás ügyét szolgálva segítette kollégáit.

Tanítványaira is szeretettel emlékszik, a szívmelegítően nagy csibészekre, a tiszta lelkű bohémekre, akiket még a lányoknál is ragaszkodóbbaknak vélt. Mindent megígértek, de mindig közbejött valami, és ő ezt megértő derűvel vette tudomásul. Az irodalom, a nyelvek szépségeinek, rejtelmeinek kutatása mellett Magyarország felfedezésére, gyalogtúrákra is vállalkozott tanítványaival. Soha nem unatkozott közöttük, velük. Még arra a fiúra sem tudott haragudni, aki az első padban ült, észrevétlenül lyukat fúrt a tanári asztal oldalába, s azon át leste a tanárnők lábait...

Portrévázlatai között: Jávor Ottó, Mohácsy Károly mellett a leghosszabban Takács Imre figuráját rajzolta meg, vibráló szellemét, a folytonosan kutató, szemeivel fényképező, mindent jegyzetelő kor-nyom-keresőt. Nyílt ember volt, soha nem taktikázott, sokáig megőrizte praktikus józanságát, de élete végén nyomasztó kétségek, szorongás, depresszió gyötörte. Két világ határán élt, mindegyik vonzotta, és egyikhez sem tartozott... A soha fel nem oldódó kettősség, a felzaklató sem ide, sem oda nem tartozás, az összetartozás iránti soha el nem nyugvó vágy, és a tudat, hogy erre hiába vár, magánéletében is állandóan izzásban tartotta, lassan el is égette - írja a költőről a felelősen gondolkodó értelmiségi, aki Fehérvár alpolgármestere is volt. A katedrán 40 évig állt, a Telekiben is tanított, amelynek tanárijában felesége, Gáspár Margit asztalszomszédja lett. Gyermekükből, a játékos kedvű, derűs, szelíd Ildikóból ének-zene tanár lett. Kislányáról elmesél egy kedves sztorit: a homokozóban cipót sütött Kádár elvtársnak...

Tanár úr, várjuk a folytatást! Ossza meg velünk a rendszerváltás utáni évek, emlékek terhét is!

A tanártársak, az iskolaigazgatók között megidézi a halk szavú, nagy tudású, finom ízlésű Cseh Antalt, aki a szó legjobb értelmében úriember volt. Légies megjelenését, szálegyenes tartását, vékony alakját, lassú, nyugodt járását magam is gyakran csodáltam. Empátiakészsége, értéktisztelő, csendes embersége is lenyűgözte Lőrinczy tanár urat, de minket, tanítványait is. Bölcs, jó szándékú, beosztottjait jól ismerő és elismerő igazgató volt - sorolja erényeit. A Vasváriban a sokféle felfogás megfért egymással. Cseh Tóni bácsi, Döbrentey Gyula, Román Károly, Szopori Nagy Lajos, Némedi Mária, Bölcsföldi József, Sobor Antal és a többiek szerették az értelmes sokszínűséget. Mindenről lehetett beszélni, és az érdeklődést nem a világnézet, nem a politikai felfogás határozta meg, hanem a téma, a megjelenítés szándéka és színvonala - olvasom irigykedve sorait, amiből az is kiderül, hogy a keményebb politikai viták után is jól megvoltak egymással, a másként gondolkodóban, de még az ellenfélben is megtalálták a jót. A Vasváriban töltött 8 év után lett megyei szakfelügyelő, az orosz és a francia nyelvtanítás ügyét szolgálva segítette kollégáit.

Tanítványaira is szeretettel emlékszik, a szívmelegítően nagy csibészekre, a tiszta lelkű bohémekre, akiket még a lányoknál is ragaszkodóbbaknak vélt. Mindent megígértek, de mindig közbejött valami, és ő ezt megértő derűvel vette tudomásul. Az irodalom, a nyelvek szépségeinek, rejtelmeinek kutatása mellett Magyarország felfedezésére, gyalogtúrákra is vállalkozott tanítványaival. Soha nem unatkozott közöttük, velük. Még arra a fiúra sem tudott haragudni, aki az első padban ült, észrevétlenül lyukat fúrt a tanári asztal oldalába, s azon át leste a tanárnők lábait...

Portrévázlatai között: Jávor Ottó, Mohácsy Károly mellett a leghosszabban Takács Imre figuráját rajzolta meg, vibráló szellemét, a folytonosan kutató, szemeivel fényképező, mindent jegyzetelő kor-nyom-keresőt. Nyílt ember volt, soha nem taktikázott, sokáig megőrizte praktikus józanságát, de élete végén nyomasztó kétségek, szorongás, depresszió gyötörte. Két világ határán élt, mindegyik vonzotta, és egyikhez sem tartozott... A soha fel nem oldódó kettősség, a felzaklató sem ide, sem oda nem tartozás, az összetartozás iránti soha el nem nyugvó vágy, és a tudat, hogy erre hiába vár, magánéletében is állandóan izzásban tartotta, lassan el is égette - írja a költőről a felelősen gondolkodó értelmiségi, aki Fehérvár alpolgármestere is volt. A katedrán 40 évig állt, a Telekiben is tanított, amelynek tanárijában felesége, Gáspár Margit asztalszomszédja lett. Gyermekükből, a játékos kedvű, derűs, szelíd Ildikóból ének-zene tanár lett. Kislányáról elmesél egy kedves sztorit: a homokozóban cipót sütött Kádár elvtársnak...

Tanár úr, várjuk a folytatást! Ossza meg velünk a rendszerváltás utáni évek, emlékek terhét is!

A tanártársak, az iskolaigazgatók között megidézi a halk szavú, nagy tudású, finom ízlésű Cseh Antalt, aki a szó legjobb értelmében úriember volt. Légies megjelenését, szálegyenes tartását, vékony alakját, lassú, nyugodt járását magam is gyakran csodáltam. Empátiakészsége, értéktisztelő, csendes embersége is lenyűgözte Lőrinczy tanár urat, de minket, tanítványait is. Bölcs, jó szándékú, beosztottjait jól ismerő és elismerő igazgató volt - sorolja erényeit. A Vasváriban a sokféle felfogás megfért egymással. Cseh Tóni bácsi, Döbrentey Gyula, Román Károly, Szopori Nagy Lajos, Némedi Mária, Bölcsföldi József, Sobor Antal és a többiek szerették az értelmes sokszínűséget. Mindenről lehetett beszélni, és az érdeklődést nem a világnézet, nem a politikai felfogás határozta meg, hanem a téma, a megjelenítés szándéka és színvonala - olvasom irigykedve sorait, amiből az is kiderül, hogy a keményebb politikai viták után is jól megvoltak egymással, a másként gondolkodóban, de még az ellenfélben is megtalálták a jót. A Vasváriban töltött 8 év után lett megyei szakfelügyelő, az orosz és a francia nyelvtanítás ügyét szolgálva segítette kollégáit.

Tanítványaira is szeretettel emlékszik, a szívmelegítően nagy csibészekre, a tiszta lelkű bohémekre, akiket még a lányoknál is ragaszkodóbbaknak vélt. Mindent megígértek, de mindig közbejött valami, és ő ezt megértő derűvel vette tudomásul. Az irodalom, a nyelvek szépségeinek, rejtelmeinek kutatása mellett Magyarország felfedezésére, gyalogtúrákra is vállalkozott tanítványaival. Soha nem unatkozott közöttük, velük. Még arra a fiúra sem tudott haragudni, aki az első padban ült, észrevétlenül lyukat fúrt a tanári asztal oldalába, s azon át leste a tanárnők lábait...

Portrévázlatai között: Jávor Ottó, Mohácsy Károly mellett a leghosszabban Takács Imre figuráját rajzolta meg, vibráló szellemét, a folytonosan kutató, szemeivel fényképező, mindent jegyzetelő kor-nyom-keresőt. Nyílt ember volt, soha nem taktikázott, sokáig megőrizte praktikus józanságát, de élete végén nyomasztó kétségek, szorongás, depresszió gyötörte. Két világ határán élt, mindegyik vonzotta, és egyikhez sem tartozott... A soha fel nem oldódó kettősség, a felzaklató sem ide, sem oda nem tartozás, az összetartozás iránti soha el nem nyugvó vágy, és a tudat, hogy erre hiába vár, magánéletében is állandóan izzásban tartotta, lassan el is égette - írja a költőről a felelősen gondolkodó értelmiségi, aki Fehérvár alpolgármestere is volt. A katedrán 40 évig állt, a Telekiben is tanított, amelynek tanárijában felesége, Gáspár Margit asztalszomszédja lett. Gyermekükből, a játékos kedvű, derűs, szelíd Ildikóból ének-zene tanár lett. Kislányáról elmesél egy kedves sztorit: a homokozóban cipót sütött Kádár elvtársnak...

Tanár úr, várjuk a folytatást! Ossza meg velünk a rendszerváltás utáni évek, emlékek terhét is!

Tanítványaira is szeretettel emlékszik, a szívmelegítően nagy csibészekre, a tiszta lelkű bohémekre, akiket még a lányoknál is ragaszkodóbbaknak vélt. Mindent megígértek, de mindig közbejött valami, és ő ezt megértő derűvel vette tudomásul. Az irodalom, a nyelvek szépségeinek, rejtelmeinek kutatása mellett Magyarország felfedezésére, gyalogtúrákra is vállalkozott tanítványaival. Soha nem unatkozott közöttük, velük. Még arra a fiúra sem tudott haragudni, aki az első padban ült, észrevétlenül lyukat fúrt a tanári asztal oldalába, s azon át leste a tanárnők lábait...

Portrévázlatai között: Jávor Ottó, Mohácsy Károly mellett a leghosszabban Takács Imre figuráját rajzolta meg, vibráló szellemét, a folytonosan kutató, szemeivel fényképező, mindent jegyzetelő kor-nyom-keresőt. Nyílt ember volt, soha nem taktikázott, sokáig megőrizte praktikus józanságát, de élete végén nyomasztó kétségek, szorongás, depresszió gyötörte. Két világ határán élt, mindegyik vonzotta, és egyikhez sem tartozott... A soha fel nem oldódó kettősség, a felzaklató sem ide, sem oda nem tartozás, az összetartozás iránti soha el nem nyugvó vágy, és a tudat, hogy erre hiába vár, magánéletében is állandóan izzásban tartotta, lassan el is égette - írja a költőről a felelősen gondolkodó értelmiségi, aki Fehérvár alpolgármestere is volt. A katedrán 40 évig állt, a Telekiben is tanított, amelynek tanárijában felesége, Gáspár Margit asztalszomszédja lett. Gyermekükből, a játékos kedvű, derűs, szelíd Ildikóból ének-zene tanár lett. Kislányáról elmesél egy kedves sztorit: a homokozóban cipót sütött Kádár elvtársnak...

Tanár úr, várjuk a folytatást! Ossza meg velünk a rendszerváltás utáni évek, emlékek terhét is!

Tanítványaira is szeretettel emlékszik, a szívmelegítően nagy csibészekre, a tiszta lelkű bohémekre, akiket még a lányoknál is ragaszkodóbbaknak vélt. Mindent megígértek, de mindig közbejött valami, és ő ezt megértő derűvel vette tudomásul. Az irodalom, a nyelvek szépségeinek, rejtelmeinek kutatása mellett Magyarország felfedezésére, gyalogtúrákra is vállalkozott tanítványaival. Soha nem unatkozott közöttük, velük. Még arra a fiúra sem tudott haragudni, aki az első padban ült, észrevétlenül lyukat fúrt a tanári asztal oldalába, s azon át leste a tanárnők lábait...

Portrévázlatai között: Jávor Ottó, Mohácsy Károly mellett a leghosszabban Takács Imre figuráját rajzolta meg, vibráló szellemét, a folytonosan kutató, szemeivel fényképező, mindent jegyzetelő kor-nyom-keresőt. Nyílt ember volt, soha nem taktikázott, sokáig megőrizte praktikus józanságát, de élete végén nyomasztó kétségek, szorongás, depresszió gyötörte. Két világ határán élt, mindegyik vonzotta, és egyikhez sem tartozott... A soha fel nem oldódó kettősség, a felzaklató sem ide, sem oda nem tartozás, az összetartozás iránti soha el nem nyugvó vágy, és a tudat, hogy erre hiába vár, magánéletében is állandóan izzásban tartotta, lassan el is égette - írja a költőről a felelősen gondolkodó értelmiségi, aki Fehérvár alpolgármestere is volt. A katedrán 40 évig állt, a Telekiben is tanított, amelynek tanárijában felesége, Gáspár Margit asztalszomszédja lett. Gyermekükből, a játékos kedvű, derűs, szelíd Ildikóból ének-zene tanár lett. Kislányáról elmesél egy kedves sztorit: a homokozóban cipót sütött Kádár elvtársnak...

Tanár úr, várjuk a folytatást! Ossza meg velünk a rendszerváltás utáni évek, emlékek terhét is!

Portrévázlatai között: Jávor Ottó, Mohácsy Károly mellett a leghosszabban Takács Imre figuráját rajzolta meg, vibráló szellemét, a folytonosan kutató, szemeivel fényképező, mindent jegyzetelő kor-nyom-keresőt. Nyílt ember volt, soha nem taktikázott, sokáig megőrizte praktikus józanságát, de élete végén nyomasztó kétségek, szorongás, depresszió gyötörte. Két világ határán élt, mindegyik vonzotta, és egyikhez sem tartozott... A soha fel nem oldódó kettősség, a felzaklató sem ide, sem oda nem tartozás, az összetartozás iránti soha el nem nyugvó vágy, és a tudat, hogy erre hiába vár, magánéletében is állandóan izzásban tartotta, lassan el is égette - írja a költőről a felelősen gondolkodó értelmiségi, aki Fehérvár alpolgármestere is volt. A katedrán 40 évig állt, a Telekiben is tanított, amelynek tanárijában felesége, Gáspár Margit asztalszomszédja lett. Gyermekükből, a játékos kedvű, derűs, szelíd Ildikóból ének-zene tanár lett. Kislányáról elmesél egy kedves sztorit: a homokozóban cipót sütött Kádár elvtársnak...

Tanár úr, várjuk a folytatást! Ossza meg velünk a rendszerváltás utáni évek, emlékek terhét is!

Portrévázlatai között: Jávor Ottó, Mohácsy Károly mellett a leghosszabban Takács Imre figuráját rajzolta meg, vibráló szellemét, a folytonosan kutató, szemeivel fényképező, mindent jegyzetelő kor-nyom-keresőt. Nyílt ember volt, soha nem taktikázott, sokáig megőrizte praktikus józanságát, de élete végén nyomasztó kétségek, szorongás, depresszió gyötörte. Két világ határán élt, mindegyik vonzotta, és egyikhez sem tartozott... A soha fel nem oldódó kettősség, a felzaklató sem ide, sem oda nem tartozás, az összetartozás iránti soha el nem nyugvó vágy, és a tudat, hogy erre hiába vár, magánéletében is állandóan izzásban tartotta, lassan el is égette - írja a költőről a felelősen gondolkodó értelmiségi, aki Fehérvár alpolgármestere is volt. A katedrán 40 évig állt, a Telekiben is tanított, amelynek tanárijában felesége, Gáspár Margit asztalszomszédja lett. Gyermekükből, a játékos kedvű, derűs, szelíd Ildikóból ének-zene tanár lett. Kislányáról elmesél egy kedves sztorit: a homokozóban cipót sütött Kádár elvtársnak...

Tanár úr, várjuk a folytatást! Ossza meg velünk a rendszerváltás utáni évek, emlékek terhét is!

Tanár úr, várjuk a folytatást! Ossza meg velünk a rendszerváltás utáni évek, emlékek terhét is!

Tanár úr, várjuk a folytatást! Ossza meg velünk a rendszerváltás utáni évek, emlékek terhét is!