Egyetlen férfi a nők között

Mindannyiunk kötelessége megőrizni népi kultúránkat, ápolni a hagyományokat, fennmaradt értékeket – így vélekednek a seregélyesiek. – Amikor dédapáink történeteiben, életében elmélyedünk, már dédunokáinkért dolgozunk, a jövőnkért teszünk. Látogatást tehetünk a múltba, s a fontos az, hogy ezen utazások alkalmával a megteremtett értékeket megőrizzük, s azokat megosszuk másokkal is. A seregélyesi hímző szakkör tagjai is ezt teszik, visszatérnek a múltba, a gyökerekhez, a hagyományainkhoz, azt megőrzik és újra életre keltik a csipkékben, szőttesekben fogalmazott Horváth Sándor, a település polgármestere, méltatva a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő hímző szakkört, tagjainak munkáit. Hiszen a helyi hímzők sok sikert értek el, munkáik dicsőséget hoztak a község számára.  Igazán különleges csapat az övék. nem csak azért, mert kevesen vannak, és arra törekednek, hogy a fiataloknak átadják tudásukat, hanem azért is, mert a kezdetektől egy férfi, a falu Pista bácsija, a tájház értékeinek őrzője vezeti a szakkört.

Ráadásul az asszonyok kérésére! Varr, csipkét ver, vagy épp a tájház különleges gyűjteményéről mesél. És mesél, csipetnyi falusi humorral szövi át történeteit, magával ragadja hallgatóságát, gyerekeket és felnőtteket egyaránt. „Majkó, rékli, tilángli” – szülőfalujáról, s a tájházról csak így mesél a tárlatvezető, Pista bácsi, aki megosztja az érdeklődőkkel eleink divatjának jellemzőit, a népi hangszerkészítés, népi kismesterségek titkait, sőt, a bátrabbak ki is próbálhatják azokat, vetélkedhetnek. Így válnak izgalmassá, ma is élvezhetővé igazán a népi játékok. Nem csak a gyerekek, s az asszonyok, olykor az erősebbik nem képviselői is kiveszik részüket a játékokból. Persze a varrásra, csipkeverésre a férfiembert nem lehet rábeszélni. – De nem is baj az! Így magam lehetek az asszonyok között, s vannak fiatalasszonyok is! – kiáltott fel csipkelődve Pista bácsi.

Hollósi Pista bácsit imádják az asszonyok, hetente egyszer összejönnek a tájházban, varrnak, szőnek, csipkét vernek (FOTÓ: MISKEI ANITA)

Valójában ki is Pista bácsi? – tehetjük fel a kérdést, de persze csak akkor, ha nem vagyunk seregélyesiek. Hiszen a községben nincs olyan ember, aki előtt ismeretlenül csengne Hollósi István, azaz Pista bácsi neve. Aki 35 évvel ezelőtt épp 46 éves volt, amikor egy különleges felkérést kapott a falu asszonyaitól. A munkahelyén várta a levél. – Te jó ég, miféle nőgyűlésre hívnak engem? – idézte fel Hollósi Pista bácsi azt a 35 évvel ezelőtti pillanatot, amikor egy különleges kéréssel fordultak hozzám.

– Dubicz Lászlóné levélben keresett meg, az ő ötlete volt a hímző szakkör megalakítása. Ma is tagja a kis csapatunknak, mely mostanra 12 tagúra soványodott. Pedig emlékszem, hogy a kezdetekben 35-en voltunk. Napjainkra azonban keveseket érdekel a hímzés, varrás, csipkeverés, szövés. Pedig bárkit szívesen megtanítok az alapokra, aki csak szeretné – mondta Pista bácsi.

Hollósi Pista bácsi és unokái, Zsófi és Sára. A lányok rajongnak a nagypapáért, aki sokat mesél

Hollósi bácsi, a falu Pista bácsija kezébe vette a hímző szakkör irányítását. Megmutatta az asszonyoknak, hogyan kell szőni, varrni. – Nem tanították nekem sehol, magamtól jöttem rá az apró fortélyokra. Csak csináltam, s az asszonyok követték utasításaimat – mondta az idősödő férfi, aki ma is olyan friss szellemileg, s olyan humorral fűszerezi a szakkörbeli időt is, hogy az asszonyok rajongnak érte. – Nagyon szeretem mindannyiukat. Szerencsére sosem volt emiatt konfliktus – mondta nevetve Pista bácsi. Majd az asszonyokra kacsintva úgy fogalmazott: – Ha nagy a ricsaj, ma is az asztalra csapok!S nevettek mindannyian. Jókedvű a kis társaság, ez a maroknyi csapat, s időről időre összejönnek.

Lehet tél vagy nyár, szakadó eső, vagy épp ragyogó napsütés, a hímzősök hetente egyszer összejönnek a tájházban. Van itt zene, felcsendülnek a nóták, előkerül a pogácsa, s talán a konty alá való is. Ezek az összejövetelek különlegesek, az asszonyok, s Pista bácsi kezei ilyenkor is szorgalmasan mozognak, készülnek a szőnyegek, csipkék, ruhák. Szakszerű, míves munka az övék, amit többször is elismertek már országos kiállítások alkalmával, s itt helyben is. Pista bácsi birodalma a tájház, mely a falu értékeit, az ősök hagyatékát őrzi, s ideális helyszíne a szakköröknek. Ez segítette őket abban, hogy jártak a Mesterségek ünnepén, s akadtak csodálóik is. S lettek már 1989-ben kiváló egyesület. A címet ma is büszkén viselik. S abban bíznak, idővel akadnak követőik.

A Los Andinos együttes is köszöntötte a szakkör tagjait

Pista bácsi mindent meg is tesz, hogy népszerűsítse a hímző szakkört, a tájházba látogatókat mesés történetekkel marasztalja. Sikereit bizonyítja, hogy unokái, az idősebb Zsófi, s a kisebbik Sára is ügyeskedik már. Nem csak a népzenét, s a néptáncot kedvelik, de a kézimunkát, s a népi motívumokat is. S ez az, ami Pista bácsit, s az egyesületet is élteti. Azt az egyesületet, melyet nem csak a helyiek, de a Los Andinos együttes is felköszöntött a napokban a tájháznál. Percek alatt pezsgő hangulatot varázsoltak a kis udvarban, ahova a családtagok mellett a falubeliek is ellátogattak. Süteménnyel lepték meg a hímző asszonyokat, dicsérték munkájukat, s arra bíztatták az asszonyokat, és persze Pista bácsit, hogy kézimunkáikkal sokáig kápráztassák még el a modern városlakókat, akik ma már talán csak múzeumban találkoznak ilyen szépséges kézműves munkákkal.

Futni a szem után
Az újságíró jegyzete

Gyermekkoromban csodálattal figyeltem nagymamám szapora kézmozdulatait. Horgolt, kötött, varrt, s a legegyedibb ruhákba bújtatta édesanyámat, s díszítette fel a lakást. Mára ezek a kézzel horgolt terítők mit sem érnek a szemünkben. A modern lakásokban nem férnek meg a kézimunkák, legfeljebb a szekrényben őrzünk néhány darabot. Csipkék, melyek egykoron minden lakás ékkövei voltak. S manapság azt sem tudjuk, miként kellene őket elkészíteni. Fogni a horgolótűt, s a fonalat, futni a szem után, melyet jó szemmel sem olyan könnyű felszedni... 

/Miskei Anita/