Levelek Nórinak

A múlt heti levelünkben egy sor kérdést tettünk fel, amire nem könnyű válaszolni még a felnőtteknek sem! Nem is igen gondolkoznak rajtuk, inkább elütik valami sablonos, azt is mondhatnánk, ízléstelen válasszal. Az ízléstelen kifejezést azért használjuk, mert kinek –kinek a jó ízlésére van bízva, hogy elgondolkodik-e, mielőtt valakiről valamit állít, ahogy ezt már egy korábbi levelünkben elmagyaráztuk.

Nézzük a múlt heti konkrét kérdéseket: vajon hogyan kell megítélnünk az olyan helyzetet, amikor egy valamilyen pozícióba választott képviselő egy szavazás során másképp voksol, mint ahogy én, a választó szavaztam volna? Korrupt, vagy csak egyszerűen téved a köz-, az általános akarat megítélésében?Van- e ma a képviselők választására jogosultak körében általános akarat, és ha van, tisztában van-e annak tartalmával a választott képviselő?Ahhoz, hogy mi elkerüljük a sablonosság, vagy az ízléstelenség bélyegét, a választ nem tudjuk egy levélben megadni. Több dolog együttes ismeretére van ugyanis szükség. Nézzük szépen sorban, lássuk először az általános akarat kialakulásának feltételeit. Ne menjünk nagyon messzire, legalábbis ne egy nemzeti, országos szintű általános akaratot keressünk, vegyük példának az olyan kisebb,helyi közösségeket, mint egy utca vagy egy település. Ehhez tisztázni kell, mit értünk közösségen. Ahogyan a mai demokráciák, ugyanúgy a közösség kialakulása is több évszázad során jutott el a jelenlegi állapotba.E fejlődés folyamán a közösség fogalmát sokan meghatározták. Először a filozófusokat foglalkoztatta a kérdés, majd a szociálpszichológia, a szociológia szakemberei is adtak definíciókat, de más tudományok is szólnak róla , például a politikatudomány, a pedagógia stb.

Thomas Hobbes (1588--1679) angol filozófus 1651-ben megjelent,Leviatán című művében fejttette kiazt, hogy az emberek természeti állapotban élnek addig,amíg aszenvedélyeik uralkodnak rajtuk, és úgy érzik, hogy mindenkinekmagát kell megvédenie. Közösséggé pedig akkor válnak, amikor „a hatalmukat és erejüket átruházzák egyetlen emberre vagy emberek egyetlen gyülekezetére, melynek tagjai akaratukat szótöbbséggel egyetlen akaratra redukálják. Ez annyit tesz, hogy személyük viselésére kijelölnek egyetlen embert vagy emberek egyetlen gyülekezetét, s a továbbiakban személyük e viselője bármit tesz vagy tétet a közbéke és a közbiztonság dolgában, azt a sajátjuknak tekintik, és magukat annak szerzőjéül elismerik, és ezekben a dolgokban mindegyikük aláveti akaratát az ő akaratának, ítéletét az ő ítéletének”.

Majd három évszázaddal később, a német filozófus, Max Weber úgy fogalmazott, hogy közösségről akkor beszélhetünk, ha az emberek a „viselkedésükben valamiképpen egymáshoz igazodnak.” Az amerikai szociálpszichológus, Robert Merton szerint pedig, az tekinthető közösségnek, amikor „az odatartozó emberek közös értékeket vallanak, ezért összetartozónak érzik magukat, s ennek folytán morális kötelességüknek tartják bizonyos szerepelvárások teljesítését.” A szociológiában a német származású Ferdinand Tönnies foglalkozott behatóan a modern közösség létkérdéseivel a Közösség és társadalom című, nagyhatású munkájában. A figyelmet, egyebek mellett az összetartozásra irányította: az ember kötöttségben van-e más emberekkel, vagy szabadon áll velük szemben? A társadalmi összetartozást kölcsönös függőségként jellemezte: „Az egyik ember akarata hat a másikra, támogatólag, vagy gátlón. Ha az akaratok találkoznak, az a közös akarat. Ha valaki sok személlyel összetartozik, akkor akarata az összakarat részét képezi, ám egyúttal ez az összakarat őt is meghatározza. Minden résztvevő számára fennáll valamilyen kötelezettség, amely a másik akaratából, vagy a sajátjából, vagy a közös akaratból fakad.”

Talán ezekből már érthető, hogy miként is állunk ma az általános akarattal, a közösségi léttel, és képviselet dolgáról még nem is beszéltünk! Előbb ugyanis közösségre van szükség, mégpedig olyanra, amit a fentiekben leírtunk. Az egymás mellett lakók ugyanis nem alkotnak automatikusan közösséget sem egy utcában, sem egy településen. Még az sem elég, ha hatalmukat látszólag átruházzák egy „gyülekezetre”, nevezzük önkormányzatnak, ha akaratukat nem vetik alá a választottjuk akaratának. Akik nem vallanak közös értékeket, nem érzik magukat összetartozónak, és nem tartják morális kötelességüknek bizonyos szerepelvárások teljesítését, azok csak egymás mellett laknak, és egymással folyton harcolnak. Az ilyenekre mondhatta Deák Ferenc annak idején, hogy „az ördög a ti vezéretek, nemén,” mert az ilyen képződmények képviselete nagyon nehéz. Majd legközelebb onnan folytatjuk, hogy miért!

Szeretettel:

Zsiros Mária és Menyhárt Ferenc