Az építészet halálosan komoly játék

- Miért és hogyan lett építész? Kockarakosgató, homokvárromboló típusú gyerek volt?

- Igen, de nincs különösebb felvezetése a szakmaválasztásomnak. A gimnázium második osztályáig régész szerettem volna lenni és meglelni Attila hármas koporsóját. Aztán, amikor a Józsefben fakultációs tárgyakat kellett választani, rádöbbentem, hogy nem fekszik nekem az évszámok magolása. Marad a matek és a fizika, majd ahhoz választok szakmát. Francsics tanár úr, akkori rajztanárom kérdezte meg, nem akarok-e építész lenni, és mai napig hálás vagyok neki ezért a kérdésért.

- A magyar építész irodák évek óta a túlélésért küzdenek. A legnevesebbek egyikénél, Finta József mellett dolgozik, ott mennyire érzékelhető ez? Továbbra is külföldi sztárépítészek felé nyitnak a nagyberuházások megrendelői?

- Természetesen mi is megszenvedjük a mostani helyzetet. A válság beköszöntekor döntenünk kellett: leépítünk vagy erőnkön felül, közösen vállalt áldozatokkal, de lehetőség szerint egyben tartjuk a csapatot? Utóbbi mellett döntöttünk, hiszen nem csak kollégákról, jó barátokról, hanem családos emberekről, várandós kismamákról, nyugdíj előtt állókról van szó. Ami a sztárépítészeket illeti: ki-ki döntse el, hogy a megvalósult, külföldi építészek által tervezett épületek valóban megugorhatatlan minőséget jelentenek-e a magyar építészeknek? Szerintem nem. Ám miközben a '90-es évek végén felsőkategóriás irodaházakat 280-300 ezer forint négyzetméterárból kellett kihoznunk, addig pár kerülettel odébb egy kvázi sztárépítész épülete egymillió forintos négyzetméter áron épült.

- Nagyszabású tervük második lett a kormányzati negyed pályázaton, ám ma már az egész elképzelést bukottként minősítik. Mit gondol a fióknak készülő tervekről?

- A pályázaton a városrendezési koncepciónk első helyezett lett, csupán az épületre vonatkozó tervünk lett második. Öröm az ürömben, hogy így a terület további fejlődésére - még ha áttételesen is - hatással tudunk lenni, az elhalt projekt ellenére. A fióknak tervezés mindig is része volt az életünknek  néhány évvel korábban saját szórakozásra is készítettünk terveket a fióknak - csak manapság az arányok tolódtak el kellemetlenül a meg nem valósuló épületek irányába. Ami inkább elgondolkodtató, hogy miközben alig jelenik meg újabb projekt a piacon, e ritka hollók érdekében szinte eposzi küzdelmet kell vívnunk, hogy átjussanak az építési hatóságok lövészárkain. Irgalmatlan pazarlás ez, és nehezen magyarázható károkozás egy egyébként is szorongatott helyzetű gazdaság számára!

- Egy bizonyos státuszban az ember nem vállalhat el akármit, és nem is teszi?

- Finta József valóban fogalom a magyar építészetben, és bár utálja, ha mesterezzük, azt, ahogy a szakmáról gondolkodunk, mégiscsak tőle tanultuk. Soha nem tanított stílust - a mai napig szívesen próbálkozom új stílusokkal  - de az erkölcsi alapállás változatlanul a Józseftől megtanult: az építészet szolgálat, az épület elsősorban működő, környezetével együtt élni tudó lény, és csak másodsorban önmegvalósítás vagy stilisztikai bravúr. Ugyanakkor az építészet játék is, és mint minden játék, halálosan komoly. Egy konferencia központ vagy színház éppen úgy feladat, mint egy lakóház vagy akár egy nyilvános vécé. Ameddig tehetem a dolgomat, lehetőségem van megtervezni, javítani, jobbá tenni az épületet, mehet a dolog, de ha morálisan vállalhatatlan a folyamat, tisztelettel, de visszalépek belőle. A másik hívószó a párbeszéd: senki sem birtokosa kizárólagos igazságoknak.

- Bár Budapesten él, mi köti Fehérvárhoz? Figyelemmel kíséri-e, s ha igen, milyen szemmel nézi a város fejlesztési koncepcióit?

- Többes identitásom van. Fehérvárhoz és a Velencei tóhoz köt a gyermek és fiatal korom, nyilván van véleményem mindenről, ami itt történik, jókat szoktunk erről beszélgetni szüleimmel. Ugyanakkor inkább a laikusok között örülök, ha sikerül valami és bosszankodom a kudarcokon. Ami a fejlesztési koncepciók általam látott részét illeti, van néhány nehezen emészthető momentuma - a Romkert körüli többfelvonásos mizéria, a kiszáradt kinetikus szobor a Csók István galéria előtt, a hősziget effektust erősítő sötét kőburkolat a Fő utcán - és jó pár nagyon kedves mozdulata, mint a Török-udvar, a Hiemer ház, Sóstói tanösvény, a panelrehabilitáció... Szerintem minden tettben benne rejlik a hibázás lehetősége, amit fel kell vállani, a végletekig óvatoskodó, döntésképtelen halogatásnál viszont nincs rosszabb opció.

- Saját szakmájában egyébként tapasztal-e irigységet? Mit szóltak szakmai ismerősei az Ybl-díjához?

- Kicsit keserűn az építészetet szoktam a legmagyarabb szakmának nevezni, mert elképesztő széthúzás, rosszakarat és gáncsoskodás jellemzi. Ugyanakkor ez inkább a szervezeti létre és a névtelen viszonyokra (például a blogokon olvasható dolgokra) igaz. Az külön megható volt, amikor régen nem látott - akár fehérvári - kollégáim, barátaim, vagy egyetemi tanítványaim ragadtak billentyűzetet, telefont gratuláció végett.

- Izgatja-e megvalósult tervei további sorsa?

- Mindenképpen! Éppen most érkeztem vissza legutóbbi irodaházunk tűzriadójáról, és jó érzés volt látni, hogy ilyen szélsőséges helyzetben is működik a ház. Minden házamra visszajárok, ha tehetem, és örömmel tölt el, ha évekkel később, amikor felhívnak a használók az aktuális problémáikkal - mert bővítenek, átépítenek - elmondják, mennyire szeretik az épületet. Azt hiszem, ezzel egyetlen építész kritika sem tudna konkurálni.