Szemetes helyett adományboltba a feleslegessé vált ruhákkal, tárgyakkal!

Alig egy hónappal ezelőtt, mindenféle csinnadratta, felhajtás és reklám nélkül megnyitotta kapuit Székesfehérvár első adományboltja. Éliás Beáta nagyon régi álmát valósította meg ezzel: éveken át dolgozott önkéntesként különféle segítő szervezeteknél, nem egy ingyenes ételosztáson is részt vett, s közben folyamatosan azon törte a fejét, miként tudna Fehérváron létrehozni egy adományboltot az angol charity shopok mintájára. Az első adománybolt egyébként az Egyesült Királyságban, az oxfordi Broad Streeten alakult, és 1947 decemberében kezdte meg a működést. Azóta Európa sok országában, különösen Németországban, Írországban, Hollandiában, valamint Ázsiában, Hong Kongban nyíltak hasonló boltok. Magyarországon pedig az első adományboltot 2009-ben a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány hozta létre.

E boltok működési elvbe igen egyszerű: bárki behozhatja megunt, feleslegessé vált tárgyait, ruháit a boltba, így megszabadul az otthon csak helyet foglaló holmiktól, közben viszont karitatív célokat is szolgál, ugyanis a bolt ezután igen alacsony áron továbbadja azt a rászorulóknak. No de mindebből haszon is keletkezik! - vetheti fel a logikusan gondolkodó ember. Valóban: mint ahogy Beáta mondja, ezért működnek alapítványi formában ezek a boltok. Az általa alig két hónapja létrehozott Jótétemény Alapítvány célja például az, hogy a bolt fenntartási költségein és a béren kívül fennmaradó hasznot teljes egészében szegény sorsú fehérvári gyermekek zánkai táboroztatására fordítsák.

 - A bolt megnyitása után szinte azonnal érkeztek és érkeznek a felajánlások, szájról szájra terjedt a hírünk, így most már ott tartunk, hogy a sok, helyben megvásárolható holmin kívül van egy felajánlásos és egy keresős füzetünk is. Előbbiben azokat a bútorokat, nagyobb tárgyakat listázzuk, amelyeket a tulajdonosaik felajánlottak, de a boltban nem fértek volna el, a másikban pedig a hozzánk érkezők igényeit írjuk fel - mondja Beáta, akin látszik: boldog, hogy ezt csinálhatja. Kapcsolatban állnak az anyaotthonnal és a kríziskezelő központtal, akiknek gyakran visznek ingyen ruhákat és amire szükségük van. Valahogy az emberek így szeretnek adakozni: nem szeretik a hipermarketek parkolójában valamilyen nemes célra pénzt gyűjtő, néha túlzottan is rámenős kéregetőket. Hiszen a pénzből sajnos manapság a többségnek nincs sok, ám régi ruhával, konyhai eszközökkel mindenki szívesen segít.

A Széchenyi utcában működő boltban egyébként láthatóan sok a vevő is: van, aki négyezer forintért vesz működőképes tévét, kétszázért szoknyát, vagy száz forintért játékot a gyerekének. És ahogy Beáta mondja, nem elsősorban a tehetősek, hanem az átlagos vagy annál rosszabb helyzetűek adományoznak.

Takácsné Nagy Andrea elmondta, a boltban ugyan még nem járt, de egy-egy gyűjtési akcióba maga is szívesen bekapcsolódik. Munkahelyén gyűjtöttek már tartós élelmiszert és ruhát a vörösiszap károsultjainak, sőt, önkéntes munkát is végeztek már, pénzt nem szívesen adnak. Mint mondta, nehezen követhető a pénzadományok útja, így ha tehetné, és jutna a háztartási kosztból adományra is, maga juttatná azt el a rászorulóknak. Sajnos azonban, tette hozzá, családján belül is van, aki anyagi segítségre szorul, így a megmaradt, kinőtt holmikat, megunt játékokat adja tovább.

Az adományozásnak és az adománygyűjtésnek mind nagyobb divatját éljük. Sokan hisznek a társadalmi összefogás erejében, egységében. Székesfehérvár önkormányzata is egy adományszámla megnyitását kezdeményezte azzal a céllal, hogy az összegyűlő pénzt a királyok városának parkjai, közterei felújítására, bővítésére fordítsa. A sikerben pedig reménykednek, hiszen a jövő év programjaival emlékezetes időszaka lehet egy szépülő városnak. 

Szerzők: Miskei Anita, Házi Péter

Segítség! Rászorulok? - Miskei Anita jegyzete

Néhány éve egy kis faluból érkezett segélykérés. Egy nehéz sorsú család otthona igen rossz állapotban van - mondták. Meglátogattuk a családot, bízva a lap erejében, s az olvasók nemes szívű felajánlásában. A körülmények valóban szörnyűek voltak, a család háza omladozott, a tetőszerkezet alig állt a helyén, itt-ott az eget kémlelhettük rajta. Aztán lassacskán kiderült, a családból csak egyetlen ember dolgozik, a szakképzetlen felnőtt fiú az interneten keres állást, s a családnak közel húsz áruhitele, személyi kölcsöne is van, melyek befizetetlen csekkjei a nagyképernyős tévé és a laptop mellett gyűltek. Emésztettük a látottakat, s a három éves apróságra gondolva azon tanakodtunk, mivel segíthetnénk a családot, amikor az ajtóban búcsút intve minden felnőtt cigarettára gyújtott