2012.12.23. 17:57
Mesterpilótából kabuli Mikulás
Felnézek Pákozd fölé az égre és azokra gondolok, akik ott repülnek valahol. A pilótaíró Exupéry írta le egyszer, hogy őt a repülőgép tanította meg az egyenes útra. Ha ez másnál is így van, akkor Paksi János jó tanítvány volt.
Hanyatt feküdtem egy kékre festett konténerben és a tetőn doboló esőcseppeket hallgattam. Bent rekedt egy ciklon Koszovó hegyei között, amely nem tudott kijutni onnan, csakúgy, mint én sem. A gond azzal volt, hogy katonai géppel repültünk Pristinába, de autóval próbáltunk hazajutni, ám mivel az útlevelünkből hiányzott a belépő pecsét, a szerbek szerint illegálisan érkeztünk a tartományba. Visszakönyörögtük magunkat a magyar bázisra, majd felhívtam Paksi János barátomat, aki néhány nap múlva sikeresen "evakuált" minket egy AN 26-os fedélzetén. Soha nem felejtem el a megkönnyebbülést, amikor a légcsavarok beleharaptak a levegőbe. A zúgás állandósult odafent és békés, szótlan magányba kényszerített minket és a hazafelé tartó, szabadságos katonákat.
Senki sem tudta, hogy ő lesz Kabulban a Mikulás, ezért mindenkit meglepett, amikor megjelent beöltözve az ünnepségen. A veszély, az egymásra utaltság különös jelentőséget ad a családtól távol töltött karácsonyoknak... Jelmez nélkül a szeretett és tisztelt típus, az AN 26-os mellett
Most persze hangosak vagyunk, mert bort fejtünk Kardos Tibor pákozdi pincéjében.
Paksi János családja tősgyökeres pákozdi, az öregek mind ismerik őket. Nagyapja gazdálkodott, aztán édesapja szakmunkás volt a Köfémben, édesanyja élete felét a kereskedelemben töltötte. Tehát nem volt semmi olyan előzmény, amely arra utalt volna, hogy az ifjú Paksiból egyszer még kitüntetett hadi pilóta lesz. - Mégis, már az óvodában erről beszéltem, Gorgyán Maris néni a tanúja - emlékezett nevetve, aztán összeraktuk egy pályafutás mozaikjait, amely a legtapasztaltabb pilóták közé emelte a pákozdi férfit. Már 14 évesen repült Győrben, aztán Tatán katonai középiskolába járt. Következett Szolnokon a repülőtiszti főiskola, az orosz nyelvtanfolyam és három év az akkori Szovjetunióban, Frunzében, ahol csak külföldi repülősöket képeztek. Miután 1989-ben végzett,
Mi 24-es harci helikopteren kezdett repülni Szentkirályszabadján: akkor már hadnagy.
Hogyan lett a helikopteresből egy AN 26-os pilótája? - Bevallom, oka volt a váltásnak... Nem jöttem ki a parancsnokommal, és mennem kellett. De szerencsém volt, mert már nem repülnék, ha akkor nem szúrnak ki velem.
Tehát átképzés következett 1995-ben, két év múlva navigátori vizsgát tett, így ma már oktató-berepülő jogosítványa van. Azt mondja, helikopterről könnyebb átülni a merevszárnyúra, mint fordítva, így a váltás nem okozott gondot. Tizennégy iraki szállításban vett részt, közöttük olyanban is, amikor a légtér zárva volt. A koszovói utak mennyiségét csak megtippelni lehet, s ő repülte először Afganisztánba az AN 26-ost úgy, hogy a tiszta repidő 30 óráig tartott. A fél világot meg kellett kerülniük, mert több ország megtagadta, hogy belépjenek a légtérbe.
Persze, lelőhették volna.
- Az iraki utak mindegyikében benne volt ez a pakliban. A technika a következő: 5-6 ezer méteren berepültünk a reptér fölé, és akkor spirálban ereszkedtünk. Távozáskor tíz méter magasan a pálmafák között elrobogtunk a repülőtértől, utána következett egy nagyon intenzív emelkedés. Izgultunk persze, de azt nem lehet halálfélelemnek nevezni. Jól tudtam, mekkora a különböző rakéták hatótávolsága, de lekötött a feladat. Ha jön a rakéta, úgyis minden nagyon gyorsan megy. De amit a földön elméletben száz százalékra tudsz, az odafent csak ötvenet ér. Ötezer órát töltött a levegőben, 2007-ben századosként Aranykoszorús első osztályú repülő-hajózó tiszt lett. Ezért rábízták Orbán Viktor, Göncz Árpád, Sólyom László, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Szili Katalin életét ezek voltak a VIP-szállítások. De volt ő Afganisztánban Mikulás is, amikor 2008 szeptemberétől 2009 áprilisáig légi hadműveleti tisztként szolgált a hadműveleti központban. Csendben és titokban beöltöztették a bajtársak piros ruhába, majd szakállat ragasztottak rá. Megható, soha nem felejthető karácsonyi ünnepség volt. Afgán szabók varrták a jelmezt és cseh, német, belga, szlovák és bolgár katonák nyelték velük a könnyeiket hazagondolva. A magyar katonalányok tyúkhúslevest főztek, pörköltet készítettek, pogácsát sütöttek.
Így lett Jánosból egy csupa szív afganisztáni Mikulás.
Párjával Tökölön ismerkedett meg, ő is lehúzott kétszer hat hónapot Afganisztánban. Az ilyen együttéléshez nagyon sok tolerancia kell, amely a távollét mellett kibírja azt is, hogy a másik a vásárra viszi a bőrét. Jánoshoz egyébként nem külföldön járt a legközelebb a kaszás, itthon történt, hogy helikopterével egy másik forgószárnyúval ütközött a levegőben. Összeakadt a két forgólapát 90 méteren, de sikerült épségben letenniük a gépeket. Már leszerelt, de ma is repül. Mire befejezzük a bor fejtését, már ismerem az egész életét, de barátsága számomra nem csak ezért értékes. Egyszer hazahozott engem a háborúból, így aztán hiába volt Afganisztánban Mikulás, nekem inkább az őrangyalom marad.
Senki sem tudta, hogy ő lesz Kabulban a Mikulás, ezért mindenkit meglepett, amikor megjelent beöltözve az ünnepségen. A veszély, az egymásra utaltság különös jelentőséget ad a családtól távol töltött karácsonyoknak... Jelmez nélkül a szeretett és tisztelt típus, az AN 26-os mellett