Fájdalomdíjként ''kivirágzik'' a kötés

Mondhatnánk akár azt is, visszaértünk a kiindulópontra. Tavaly indított sorozatunkban ugyanis az első három, hónap orvosának választott doktor a sebészek közül került ki: Altorjay Áron professzor, Sántha Ernő tanár úr és a gyermeksebészet főrovosa, Kerkuska László volt az, akit az olvasók - nyilván a szakmai kvalitásokat is figyelembe véve, de talán mégis inkább emberségük, türelmük, odafigyelésük okán  a legjobbnak választottak az adott hónapban. Most, a decemberi utolsó voksoláson ismét egy sebész a győztes. Tihanyi Zoltán, a Szent György kórház általános sebészeti osztályának adjunktusa az utóbbi hónapokban rendszeres szereplője volt  a listáknak, amelyekről  az egykori betegek kiválasztották a legjobbat.

Hozzátartozóként maga is megtapasztalta, néhány nyugtató, magyarázó szó csodát tesz az izgatott betegnél, Tihanyi Zoltán sebész ehhez is tartja magát a mindennapokban (Fotó: Lovász Lilla)

Tihanyi doktor kissé meglepődik ezen a tényen - én egy rövid beszélgetés után viszont egyáltalán nem csodálkozom. Ahogy megszólal, a hangja nyugalmat, biztonságot sugároz, tisztán, érthetően magyaráz   - bizonnyal akkor is, amikor a beteggel szemben ülve a rá váró műtétről beszél. Ezt az időt sosem szabad sajnálni - erősíti meg a doktor azt, amit gondolok.  Ő is állt már a másik oldalon,  hozzátartozóként is  tudja, mennyire fontos, hogy az ember tudja, mire számítson. Az izgatott, feszült beteg számára néhány megnyugtató, egyszerű magyarázó mondat is fontos kapaszkodó lehet.

A sebész - szó szerint - nyomot hagy maga után, nem árt hát, ha a beteg úgy fekszik a kése alá, hogy megbízik benne. Ehhez pedig egy hosszabb beszélgetés elengedhetetlen - nyomatékosítja Tihanyi doktor azt, amit a hozzáértésen túl fontosnak tart a hivatásában. Amire amúgy ötéves kora óta készült. Hogy mi is lehetett a meghatározó élmény, ami ráállította az egyetemig vezető útra, ma már nem tudja, a családban mindenesetre nem volt körülötte példa, ő mégis tudta: orvos, azon belül sebész lesz. Szegeden született, ott járta az iskolákat, egyetemi diplomáját is ott szerezte 1994-ben. A szülővárosban kezdett dolgozni: ahogy megálmodta,  az általános sebészeten adódott álláslehetőség.

A sebész - szó szerint - nyomot hagy maga után, nem árt hát, ha a beteg úgy fekszik a kése alá, hogy megbízik benne. Ehhez pedig egy hosszabb beszélgetés elengedhetetlen - nyomatékosítja Tihanyi doktor azt, amit a hozzáértésen túl fontosnak tart a hivatásában. Amire amúgy ötéves kora óta készült. Hogy mi is lehetett a meghatározó élmény, ami ráállította az egyetemig vezető útra, ma már nem tudja, a családban mindenesetre nem volt körülötte példa, ő mégis tudta: orvos, azon belül sebész lesz. Szegeden született, ott járta az iskolákat, egyetemi diplomáját is ott szerezte 1994-ben. A szülővárosban kezdett dolgozni: ahogy megálmodta,  az általános sebészeten adódott álláslehetőség.

Aztán hat év után úgy döntött, változtat: a Szent György kórház már akkor igen jó színvonalú intézménynek számított, Altorjay professzor neve pedig  biztosíték volt arra, hogy szakmailag sokat tanulhat majd itt, és - bár Szeged persze hangulatával, szépségével örök szerelem marad -, Fehérvár fekvése is vonzó volt számára. Így aztán kétezerben előbb ő, aztán a család is - feleségével két lányt és egy fiút nevelnek  - ideköltözött.  Nem bánta meg a döntést, ahogyan azt sem, hogy orvos lett, mondja határozottan. A sebészet mellett gasztroenterológiából (az emésztőszervekkel, illetve azok betegségeivel foglalkozó tudományág) is szakvizsgázott. A rossz táplálkozási szokásoknak "köszönhetően" igen sok epebeteggel találkozik - jelzi a doktor korunk egyik problémáját, s az epeműtétek okán szót ejtünk a mostanra sajnos igencsak meghosszabbodott várólistákról is. A helyzeten a betegek érdekében változtatni kellene - ebben egyetértünk. Ahogyan abban is, hogy - az uniós előírásoknak köszönhetően - mostanra emberbarátabbá lett az orvosi munka: aki ügyeletes volt, utána hazamegy, hogy kipihenje magát. Ez a beteg érdeke is mellesleg: nem árt, ha az orvos frissen, felkészülten kezd minden napot.

Tihanyi doktor ehhez a maga részéről rendszeres sporttal is hozzájárul: az ügyeletek után jó kikapcsolódás az úszás, de a labdajátékokat is kedveli. Színházba jár, olvas, mint bárki más, nincs extrém hobbija  - mondja, olyan ő is, mint az átlag. Ami persze nem igaz egészen: a hónap orvosa cím jelzi, a betegek szemében ő mégiscsak különleges embernek számít.  

- Ez biztos? Nem tévedés? - Virág Hajnalka kétszer is rákérdez a telefonban, de a számok nem hazudnak: a decemberi szavazáson az olvasók őt választották a hónap ápolójának. Nyilván nem véletlenül: mosolya, kedvessége sokakban maradhat jó emlék még akkor is, ha a kórházi bentfekvés nem éppen kellemes élmény. Hajnalka munka és egy gyermek (ma már tizennyolc éves nagyfiú) nevelése mellett szerzett ápolói végzettséget. Kislány korától fogva készült arra, hogy emberekkel foglalkozzon, segítsen, ahogy tud. Amikor fia kicsi volt, Polgárdi-Ipartelepen dolgozott másfél évig, onnan jött vissza a Szent György kórházba.

Virág Hajnalka mosolyáról, kedvességéről sok beteg őriz szép emléket, civilben is megismerik a hónap ápolóját  (Fotó: Pati-Nagy Bence)

Kétezer óta van a kardiológiai osztályon, ahol súlyos esetekkel is gyakran találkozik. Kell, hogy valaki a betegekre mosolyogjon,  hiszen meg vannak rémülve, nem tudják, mi történik velük - mondja Hajnalka, nagy szükség van a biztató, megnyugtató szavakra vagy egyszerűen csak arra, hogy megfogja a beteg kezét. Mindig be is mutatkozik, amikor bemegy egy kórterembe, szereti, ha a nevén szólítják, s talán a betegnek is jobb, ha úgy érzi: van valaki, akit ismer...

Pörgős típus - jellemzi magát, ami ezen az osztályon nem is hátrány, hiszen mindig sok a munka.  Sok a magas vérnyomással küszködő beteg, és egyre fiatalabbak kerülnek az osztályra infarktus miatt, meséli szomorúan, de az elesett, egyedül élő vagy éppen a családjuk által elhanyagolt idős betegek sorsa is megérinti a munkáját láthatóan nagyon szerető ápolónőt. Sok rossz dolog történt vele, volt, amikor azt hitte, nem is tudja folytatni a munkáját - említi, de aztán bement az osztályra, ahol azzal fogadták: de jó, hogy újra itt van, Hajnalka. A betegektől kapott szeretet mindig segített - mondja. És meséli: bocsánatot kér a betegektől, amikor meg kell őket szúrni, hiszen ha  nekem fáj, akkor nekik is - magyarázza. Fájdalomdíjként kis virágot rajzol, kötésre, szalvétára, kinek hova. Örömet szerez vele, kicsit talán gyógyít is. Hogy az ötlet működik, azt bizonyítja: egy régebbi betegükkel találkozott nemrég, aki a táskájából előhúzta a tőle kapott virágot. Megőrizte emlékbe...