2013.10.30. 10:30
Börgönd: új út tavaszra
Börgönd - December 15-éig elkészül a Börgöndre bevezető út teljes átépítése. Végre normális szélességű és minőségű lesz.
Mint a munkaterület átadásán Dienesné Fluck Györgyi, a körzet önkormányzati képviselője kiemelte, a 48 milliós beruházás költségét a város önkormányzata vállalta fel, amely ezentúl az út üzemeltetője is lesz. A jelenlegi, alig három-négy méteres szélességű út helyett hat méteres épül, így az autók normálisan elférnek majd egymás mellett. A beruházás célja a bekötőút szélesítése és megerősítése, ezzel párhuzamosan az állami kezelésből helyi úttá nyilvánítás is zajlik.
Böröcz László,a kivitelező cég vezetője mutatja Dienesné Fluck Györgyinek a terveket. Hét éves álom válhat most valóra (Fotó: Koppán Viktor)
- A felújítás lehetősége már többször felcsillant, de örülök, hogy most már biztosan sor kerül a munkálatokra, hiszen a kivitelezőt is kiválasztottuk. A börgöndiek öröme tavaszra lehet teljes, amikor a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. kivitelezésében egy lekanyarodósáv is épül a 62-es út felújításának keretében. Így tényleg biztonságosan megközelíthető lesz ez a városrész - tette hozzá a képviselő.