Jegyzet - Távol, közel

1956-tól 1989-ig csupán 33 év telt el. S 1989-től napjainkig már 24! Hol vannak a személyes emlékek, a családi történetek? A hiteles és igaz mesék? Hol vannak az eldugott családi relikviák? Iratok, megsárgult fényképek, kivágott újságcikkek? Ha hazugok, hát azok is. És a néhány euforikus nap kézzel írott és nyomtatott dokumentumai?

Legalább néhány, egy-kettő. Szabaduló levelek, börtönt megjárt képek, levelek, rajta a pecséttel: Ellenőrizve! Hol vannak a nagyapák, akik mesélnek? A nagymamák és nagybácsik? Az átélők? A hiteles tanúk? S vannak gyermekek és unokák, akik meghallgatják őket? Akad-e nemhivatalos beszélgetés arról, hogy „Egy nép azt mondta: elég volt?” Pragmatikus, pénz- és teljesítményközpontú, józan időnkben át tudjuk-e még élni a mámoros szabadságvágyat?

Érezzük csak megközelítőleg is, milyen lehetett a tömegben lobogva menetelni, nemzetiszín lyukas zászlót lobogtatni? S aztán szembeszállni még a tankokkal is?Mi a távol, s mi a közel? Szent Istvánról, Mátyásról, Rákócziról, Dózsa Györgyről és 1848-ról lelkünkbe égtek hívószavak. A történelmi legendák mentén mintha jobban ismernénk a többszáz éve történteket, s mit sem tudunk közelmúltunk fájdalmas-gyönyörű forradalmáról.

Hány fiók mélyén rejlik írás ama dicsőséges és lázas eseményekről? Vagy mindent elégettünk? A történészek igyekeznek. De a hétköznapi történelmet mi magunk írjuk-írnánk, valamennyien. Egyszerűbb a múltat emlegetni? A közelmúlt még állásfoglalásra kényszerítene? Vérző seb Trianon, kibeszéletlen és nem egyértelmű a második világháború, s hol áll a lelkekben 1956? A 20. század magyar mementói. Nincs idő halogatásra. 1956 angyalai talán közönyös, csalódott szívünket is megdobogtatnák.