2015.02.17. 20:30
Két éve körözték az „autó kereskedőt ”
Székesfehérvár – Alig van hely a parkolóban, mert egyesek autókereskedésként használják – írtuk a hónap elején, a királykútiak felháborodásáról szóló riportban.
Megfigyelő kommandó? és Az áskálódás dacot vált ki korábbi írásainkban a felháborodott nyugdíjasok közül többen, és az autókereskedéssel meggyanúsított, de magukat becsületes, dolgozó embereknek valló férfiak is megszólaltak. Utóbbiak közül a fiatalabb kérte, hallgassuk el nevét, ne mutassuk arcát, de Neumann János kiállt a nyilvánosság elé. Aztán pár nap múlva bevitték a zsaruk a börtönbe.
Földi Zoltán önkormányzati képviselővel szemben, kezeslábasban látható Neumann Tamás, aki azóta már büntetését tölti
A történeti hűséghez hozzátartozik, hogy a cikkek után kaptunk egy olvasói levelet, amiben semmi más nem volt, csak egy link (honlapcím), amire kattintva azt láttuk, hogy a két évvel ezelőtti, 2013. február 27-ei megyei körözési Top-10-es listán Neumann János neve az előkelő hetedik helyen áll.
Hittük is meg nem is, hiszen a magát becsületes autómentő vállalkozónak bemutató férfi, aki bátran kiállt a nyilvánosság elé, nevét, arcát vállalva háborodott fel az unatkozó, ablakba kiülő, feljelentgető, másokat kukkoló és a becsületes munkát ócsároló nyuggerek irigykedésén, s ezt nyilván nem tenné, ha tudatában van annak, hogy körözik. Márpedig körözték, ez bebizonyosodott.
- Egy igazoltatás során derült ki, hogy a büntetésvégrehajtás körözi a férfit, mert egy jogerős ítélet nyomán nem vonult be a börtönbe - tájékoztatott kérésünkre a történtekről Kiss Z. Edward, a Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője. Szerettük volna azt hinni, hogy lám-lám, nagy ereje van a sajtónak, mint negyedik hatalmi ágnak, hiszen közreműködtünk egy jogerős ítélet (több évről van szó!) végrehajtásában, de a szóvivő nem erősítette meg ezt, csupán az időbeli egybeesés tényét.
Felhívtuk a királykúti panaszos nyugdíjasok egyikét, aki örömmel nyugtázta a hírt. Elmondta, hogy cikkeink nyomán már hetek óta sokkal több hely van a parkolójukban. Jó pár évig még biztosan így is lesz!