Péter ajándék nélkül ballag

Holbik Lászlóné és Péter a szabadbattyáni ház udvarán. Nagyon nehezen, de szeretetben élnek

A nyári napsütés valószínűtlen derűt kölcsönöz a tájnak, olyan minden, mintha Isten jókedvében teremtette volna. Aztán amint elérem Szabadbattyánban úticélomat, egy szerény portát a Battyáni utcában, erős kézzel mellbeüt a képzelet és a valóság kontrasztja. A régi parasztház eleje bepucolva, ám hosszában foltokban hullik a fal, mint egy vedlő hüllő bőre. Az udvaron dühös kutya ugatja a semmit, aztán minket, amint a kapuhoz lépünk.

- Becsapva érezzük magunkat. Nem csak az én véleményem ez, hanem sok hozzám hasonló sorstársé is - mondja Holbik Lászlóné. Amikor megtudtuk, hogy emelik az ápolási díjat, beadtam a kérvényt, de elutasítottak. Pedig Soltész Miklós államtitkár nem ezt ígérte...

Miközben a hűvös falat támasztom a hátammal és a kétségbeesett asszonyt hallgatom, eszembe jut, amikor a szociális államtitkár egy interjúban nekem is beszélt az ápolási díj emeléséről, mint a kormány, illetve a tárca komoly eredményéről. Amit persze elvitatni nem lehet (főként nem az előzmények ismeretében), ám a rászorultak kiszolgáltatottsága oly nagy, hogy ez a segítség is kevés. Például akkor, ha a kérelem elbukik a hivatal szabályain.

- A férjem 56 éves, targoncás volt Fehérváron. Két esztendeje rákos beteg, rokkantnyugdíjas, délutánonként már nagyon elfárad, csak feküdni tud a kezelések hatása miatt. Fiam, Péter 20 éves, értelmi fogyatékos és az ápolásomra szorul. Miután beadtam a kérelmet, a Székesfehérvári Járási Hivatal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságának megyei kirendeltsége szakértővel vizsgálta meg a fokozott ápolás szükségességét. Úgy éreztem magam, mint egy lóvásáron, megalázó volt. Nem elég a baj, akkor még rúgnak is belénk egyet - emlékezik a vizsgálatra az 52 éves asszony.

A járási hivatal a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló törvény értelmében a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy gondozását, ápolását végző kérelmére emelt összegű ápolási díjat állapíthat meg. De ennek feltételei vannak. Az kell hozzá, hogy a fokozott ápolást igénylő személy önállóan ne legyen képes étkezni, tisztálkodni, öltözködni, vécét használni, a lakáson belül közlekedni. Ha ezekből három feltétel igazolást nyer, akkor lehet csak kiutalni az emelt összeget.

- Péter nem tud segítség nélkül borotválkozni, illemhelyet használni. Igazából sok mindenre képes, de nem hagyhatom magára. Nem vagyok dühös a hivatalra, csak azt szeretném, ha valaki felhívná a figyelmet arra, mennyire nehéz a fogyatékos emberek, az ilyen gonddal élő családok helyzete.

Ennek igazolására gyors könyvelést végzünk. Ma 26 ezer forint ápolási díjat kapnak az apa és Péter rokkantsági nyugdíja, illetve segélye mellé, ami együtt mintegy 110 ezer forint. De az összeg jelentős részét felemészti a férfi rákbetegsége (amikor számolok, ott fekszik tőlem nem messze a félhomályban), ehhez jönnek még a megélhetés költségei. A ház rendbehozására persze már nem futja. És másra sem. Leteszem a tollat, a koppanásra az udvarból kutyaugatás válaszol. Péter csendben figyel, tekintete csupa fájdalom és szeretet.

- Úgy érezzük, mi mindig el vagyunk felejtve. Az emelt szintű ápolási díj is csak néhány ezer forinttal több, de legalább a minimálbért biztosítani kellene egy ilyen családnak - mondja halkan Holbikné. Ők 1991 óta élnek Battyánban. Péter három éves volt, amikor felfigyeltek rá, valami nincs rendben vele, nem úgy fejlődik, ahogyan kellene. Azóta sem tudják, mi lehetett a baj. Örökölte a fogyatékosságot? A férj családjában volt egy beszédhibás, de ez nem magyaráz meg semmit. Péter a mentőautóban született 8 hónapra, de aztán még inkubátorba se került, rendben látszott minden.

Aztán az élet útján mégsem a napos oldalra kerültek.

- Egy ilyen fiú mellett nincs szabadság, nincs ünnepnap, nincs semmi. Kerestem a lapjukban az álláshirdetések között, de hiába jelentkeztem négyórás munkára, amikor megtudták, milyen helyzetben vagyok, mindenhonnan elutasítottak. Péter nagyon sok szeretetet ad, és nagyon sok szeretetet igényel, nem tudnék nélküle élni, fel sem merült, hogy megváljak tőle. Az intézeti ellátás egyébként sokkal többe kerülne az államnak, mint az, hogy az ilyen családokat komolyabban támogassa. Elromlott a villanyborotvája, nem tudok neki újat venni. És egy kis ajándékot sem a ballagására...

Már Fehérváron autózok, de még előttem az asszony arca, és Péteré, amint búcsúzáskor hálásan kezet nyújt. Talán ezért veszem fel ösztönösen a telefonomat, mire utánam fordul egy villogó rendőrautó. Tízezer forint a bírság, mérlegelési lehetőség nincs. Keserűen rögzítem magamban: az államnak egy vezetés közben felvett telefon tízezer forintot ér, egy sérült ápolása havonta alig többet, mint ennek a dupláját. Ha ez demagógia, szomorúan, de felvállalom.