2014.12.16. 14:10
Kézilabda NB I/B: a Vác 9 góllal nyert az ARKSE ellen
Befejeződött az NB I/B-s férfikézilabda-bajnokság őszi szezonja, az utolsó mérkőzésen az Alba Regia KSE a Vác csapatát fogadta a Videoton Oktatási Központban. A találkozó már az első félidőben eldőlt a vendégek javára.
Alba Regia KSE - Váci KSE 24-33 (8-14)
Az őszi utolsó mérkőzésen az addig még veretlen Váci KSE már az összecsapás elején érvényesítette a nagyobb tudását, az albások - Varga Patkós ,Vasvári (2), Bősze (4), Csóka (2), Gyimesi (3), Paár (2), csere: Pulai, Nahaj (kapusok), Szabó A. (2), Schneider (4)), Kónya, Sipics, Venczel (1), Dreska (4), vezetőedző: Molnár Csaba - sok hibával, fegyelmezetlenül, ugyanakkor túl nagy akarattal játszottak, de az első félidőre már 6 gólos előnyre tettek szert a vendégek. A második félidőben a fehérváriak rendezték ugyan a soraikat, de továbbra is nagyon sok technikai hibát követtek el. Végül ilyen arányban is megérdemelt volt a bajnokaspiráns győzelme. Az Alba Regia KSE 13 forduló után, a 14 csapatos bajnokságban 11 pontjával a 7. helyről várja a tavaszi folytatást.