Tartalmas, szép Mezey-líra

Leírok egy nevet, amely valószínűleg  a középkorú, vagy az idősebb, illetve az irodalombarát olvasóközönség számára mond sokat: Kilencek. Bölcsészhallgatók egy csoportja az 1960-as években szerette volna megmutatni magát, antológiát terveztek, amelybe kilencen publikáltak verseket. Közösen akartak  a nyilvánosság elé lépni, és nem  éppen olyan művekkel, amelyeket az akkori kultúrpolitika támogatott. A válogatáskötet végül mégis megjelenhetett, 1969-ben, Nagy László előszavával. Ebben szerepelt egyedüli nőként az ELTE magyar-népművelő szakán végzett Mezey Katalin, aki mellett Kovács István, Győri László, Konc József, Rózsa Endre, Oláh János, Molnár Imre, Kiss Benedek, Utassy József öntötte versbe az őket leginkább foglalkoztató gondolatokat, érzéseket.

Mezey Katalin negyven év távlatából mesélt költői indulásukról: már Tatabányán tanított, amikor a fiúk megkeresték, hogy adjon verseket. Renitens csapat voltak, nem akartak megfelelni a kultúrpolitika elvárásainak, ezért ütközhetett ellenállásba a nemzeti érzelmű szövegeket is tartalmazó könyv kiadása. Az anyagot eljuttatták a Magyar Írószövetség akkori elnökéhez, Darvas Józsefhez, aki áttanulmányozása után szűkszavúan ennyit mondott: "Az antológia jó. Kiadjuk." - emlékezett vissza az író  Bakonyi István  kérésére. Majd, a kiadónál támadt bonyodalmat is leküzdve végre közkinccsé lehetett az "Elérhetetlen föld". Minden példány elfogyott. Mezey Katalin számára az az időszak nagy ajándékot jelentett, magát a fiatalságot. Óriási élmény volt felolvasó estekre járni, különösen, hogy aztán erre évekig alig volt lehetőségük, mert a megjelenés hosszú időre megbélyegezte a csoport tagjait...
Katalin   a hetvenes években másban teljesedett ki: ekkor született három gyermeke férjétől, Oláh Jánostól. Ám az írói pálya is folytatódott, a szerző   jelen van az  irodalmi életben, az írás mellett kiadót vezet,  ez a  Széphalom Könyvműhely. Saját munkáira kevés idő jut, bár egyre jobban érzi: jó lenne összerendezni az elmúlt évek prózai termését, megörökíteni a világot, amelyben felnőtt.
Gyermekei közül ketten-  Oláh Mátyás László és Oláh Katalin  - képzőművészek,  egy pedig  íróvá érett. Ő  Lackfi János, akinek neve a fiatal olvasóközönség számára is sokat mondhat: verset, prózát ír, műfordítást csinál, szerkeszt, tanít, honlapja  népszerű. Az alma tehát nem esett messze a fájától, Lackfi János jó géneket örökölt, adottságai saját stílusával párosulva meghozták  az írói sikert. Neki tehát megadatott az, ami szülei számára nehezebben, vagyis a nyilvánosság, de ez manapság, egy másik korszakban már más veszélyeket hordoz. Mezey Katalin úgy érzi azonban, fia a családtól kapott szellemiséget, a vallásos szemléletet követve  védve van az ártalmas külső hatások, a bulvár csábításai ellen. Mindegyikőjüknek sok a dolga, de amennyire tehetik,  figyelik egymás munkáját. 
 A Vörösmarty  teremben elhangzott  pár vers az író legújabb könyvéből, a Bolygópályák címűből, s Bobory Zoltán a nemrég elhunyt költőtárs, barát, Utassy József néhány művét is elszavalta, még tartalmasabbá téve a változatos, szép Mezey-lírára  épülő estet.