A NOB megvédte a sportolót

8 órája

Kásás Tamás, J.K. Rowling és Elon Musk is reagált a nemi teszten megbukott bokszoló esetére

Mi kell ahhoz, hogy véget vessünk ennek az őrületnek? – a Harry Potter szerzője, J.K. Rowling így tiltakozik az ellen, hogy Imane Khelif a nők között versenyez. Nemtetszését fejezte ki Elon Musk is, és a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kásás Tamás is megosztotta véleményét az esetről a Facebookon.

MW

Imane Khelif

Forrás: AFP

Fotó: MOHD RASFAN

Nem csillapodnak a kedélyek Imane Khelif esete nyomán. Az algériai ökölvívó nem tekinthető egyértelműen biológiailag nőnek, mégis a nők között versenyez, s első ellenfele, az olasz Angela Carini halálfélelmében feladta ellene a küzdelmet. Az esetnek magyar vonatkozása is van, hiszen a legjobb nyolc között Hámori Luca lesz Imane Khelif ellenfele.

Egy fiatal női bokszolót mindentől megfosztottak, amiért dolgozott, mert megengedték, hogy egy férfi nemű ringbe szálljon ellene. Szégyen! A »sportolók védelme« vicc, a párizsi olimpia nem mossa le a szégyenbélyeget magáról a Carini ellen elkövetett brutális igazságtalanság miatt. Mi kell ahhoz, hogy véget vessünk ennek az őrületnek? Egy női bokszoló, aki életveszélyes sérüléseket szenved? Egy megölt női bokszoló?

– szúrta ki az Origo J.K. Rowlingnak, a Harry Potter sorozat szerzőjének az X közösségi oldalon közölt posztját arról, hogy Imane Khelif a nők között indulhatott az olimpiai ökölvívótornán, és ahogy ott legyőzte az olasz Angela Carinit. 

 

 

Nézd meg ezt, aztán magyarázd el nekem, miért nincs bajod azzal, hogy egy férfi nyilvánosan megver egy nőt a szórakoztatásodra. Ez nem sport

– tette hozzá napjaink talán legnépszerűbb írója az Imane Khelif–Angela Carini-meccs videóját belinkelve. 

Igaz, vagy engedjenek teret a cáfolatnak

– kommentálta a vádat Musk, miszerint Imane Khelif  biológiailag nem tekinthető nőnek.

Csütörtök este a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kásás Tamás is megosztotta véleményét az esetről a Facebookon. A klasszis szimplán az olimpiák történetének legsötétebb pillanataként jellemezte Khelif és Carini meccsét – írja a Magyar Nemzet.

Az olasz miniszterelnök is megszólalt az ügyben

Giorgia Meloni szerint a genetikailag férfi tulajdonságokkal rendelkező sportolókat nem szabad besorolni a női kategóriákba.

Az olasz miniszterelnök kijelentését az ANSA olasz hírügynökség idézte, amely azt követően hangzott el, hogy az algériai Iman Helif csütörtökön legyőzte az olasz Angela Carinit a párizsi olimpiai torna nyolcaddöntőjében. Az afrikai sportolóval szemben az egyoldalú küzdelmet alig 40 másodperc után feladó Carini nem volt hajlandó kezet fogni az amúgy eleve férfias külsejű Heliffel és igazságtalannak nevezte a helyzetet. 


JUDO OLY PARIS 2024 
JUDO OLY PARIS 2024
Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke ellátogatott a párizsi olimpiai játékok cselgáncs versenyére
Fotó: Jack Guez / Forrás: AFP

„Nem arról van szó, hogy bárkit is diszkrimináljunk, hanem a női sportolók jogainak védelméről, akiknek egyenlő feltételekkel kell versenyezniük” - hangsúlyozta Meloni, aki az orrsérülést szenvedett Carini meccsét Heliffel igazságtalan csatának nevezte. 

„Ez nem volt tisztességes küzdelem” - zárta gondolatait a kormányfő.

A NOB megvédte Hámori negyeddöntős ellenfelét

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtökön este közleményben védte meg azt a párizsi  női boksztornán szereplő két sportolót, akiknek indulása hatalmas felháborodást váltott ki világszerte, mivel a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) tavaly kizárta őket a világbajnokságról túl magas tesztoszteronszintjük miatt.

Boxing - Olympic Games Paris 2024: Day 6
Az algériai Imane Khelif 
Fotó: Fabio Bozzani  / Forrás: AFP

A 66 kilogrammos negyeddöntőben szombaton éppen Hámori Luca ellen ringbe lépő algériai Imane Helifről, illetve a kétszeres világbajnok tajvani Lin Jü-tingről tavaly az IBA elnöke, Umar Kremljov azt nyilatkozta, hogy a vizsgálatok szerint XY-kromoszómáik vannak. Ugyanakkor a NOB most azt közölte, hogy a két versenyzőt tavaly agresszió érte az IBA részéről és a kizárásuk önkényes volt.

Ez a két versenyző áldozata volt az IBA egy hirtelen meghozott önkényes döntésének. A tavalyi világbajnokság végéhez közeledve váratlanul zárták ki őket, megfelelő eljárás nélkül

– írta közleményében a NOB, hozzátéve azt is, hogy az IBA dokumentumai szerint a döntést az IBA főtitkára és ügyvezetője hozta meg közösen.

A botrányt a Helif csütörtöki nyolcaddöntőjén történtek robbantották ki. Az afrikai sportoló ellen ugyanis alig 40 másodperc alatt feladta a küzdelmet olasz riválisa, aki később nem volt hajlandó kezet fogni vele és igazságtalannak nevezte a helyzetet.

Az olasz Angela Carini sír, miután feladta az Imane Khelif elleni mérkőzést
Fotó: Mohd Rasfan / Forrás: AFP

A NOB – amely a nemzetközi szövetséget évekkel ezelőtt felfüggesztette és elvette tőle a tokiói és a párizsi játékok ökölvívóversenyeinek rendezési jogát is – hangsúlyozta, hogy a játékokon szereplő valamennyi sportoló megfelel minden, a részvételhez szükséges feltételnek. A jogosultsági szabályok a tokiói játékokon alkalmazott szabályokra épülnek és menet közben nem lehet megváltoztatni azokat.

A NOB szomorú a két sportolót érő támadások miatt

– írta a bizottság, amely azt is kiemelte, hogy Helifék a tavalyi vb előtt évekig szerepeltek női boksztornákon. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen sportolhasson.”

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség ügyvivő testületének tagja, Berkó Lajos szintén felháborodásának adott hangot és korábban az MTI-nek elmondta, hogy hivatalos levelet fog küldeni a MÖSZ a Magyar és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak Helif olimpiai szereplése miatt.

A sportvezető egyúttal azt is elmondta, hogy Hámori Luca mindenképpen ringbe lép a szombati negyeddöntőben.

A MOB egyeztetést kezdeményezett a NOB-bal Hámori negyeddöntős ellenfele miatt

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke haladéktalan egyeztetést kezdeményezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportigazgatójával, hogy tisztázzák a párizsi olimpia női ökölvívótornáján Hámori Lucával negyeddöntőző, férfias külsejű algériai Iman Helif miatt kialakult helyzetet.

HÁMORI Luca
Hámori Luca az ökölvívó-válogatott edzésén a tatai edzőtáborban
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

A MOB pénteki közleményében kiemelte: ugyancsak egyeztetnek az Olasz Olimpiai Bizottság vezetőségével - a 66 kilós Helif a nyolcaddöntőben olasz riválisát verte, aki alig 40 másodperc után feladta az egyoldalú csatát -, és más, a sportágban érintett nemzeti olimpiai bizottságokkal.

Nemzeti olimpiai bizottságként tiszteletben tartjuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályait, ugyanakkor kiállunk a női sportolók esélyegyenlősége és a tisztességes verseny mellett

– olvasható.

A MOB azt is jelezte, hogy minden körülmények között a magyar olimpikonok oldalán áll és ebben az esetben is mindent megtesz a magyar sportolók védelmében, érdekeik érvényesítéséért. Ezért folyamatosan vizsgálja, hogy a hatályos szabályok alapján milyen eszközökkel tud élni Hámori Luca tisztességes versenyhez fűződő jogainak védelmében.

MOB határozott álláspontja, hogy 

a női esélyegyenlőség nem merülhet ki abban, hogy az olimpián egyenlő arányban indulnak nők és férfiak. 

A női esélyegyenlőség alapvető követelménye, hogy a női mezőnyben kizárólag női biológiai adottságokkal rendelkező, azaz biológiailag minden kétséget kizáróan nőnek minősülő versenyzők indulhassanak.

Ellenkező esetben alapvetően sérül a női versenyzők esélyegyenlőséghez és tisztességes versenyhez való joga

– írta a MOB. 

Amennyiben az ökölvívó sportág olimpiai részvételi szabályai ezt nem biztosítják maradéktalanul, úgy felül kell vizsgálni a szabályozást és szükség esetén módosítani is kell. Egyértelműen olyan szabályokra van szükség, amelyek biztosítják, hogy a női mezőnyben kizárólag nők indulhassanak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!