Vendégségben a Möllmann házban

Aki járt  már a móri fogadóban, vagy a lovastanyán, gondolhatja, hogy  a tulajdonos otthona stílusában alig valamivel térhet el a két vendégfogadó hely berendezésétől, hangulatától. A  pincesor közeli családi ház szinte uralkodik a város panorámája felett. Nyáron is jártunk már ott: akkor a  zöld lombok keretezték a kilátást, november elején már az őszi  sárga levelek festették,  színesítették a látványt.  A ház környéke  őszbe borult, az otthon belső tere viszont  kizárta a hideg szelet, a borongós hangulatot. Möllmann Erzsébet pedig maga a szívélyes vendéglátás, a közvetlenség, ezt az otthona is sugározza  az  érkezőnek.
- Ez a fotel a sarokban, a lámpával, a falon a festménnyel a kedvenc helyem  - mondta az üzletasszony. - Ebben a kis zugban relaxálok, itt vannak a napilapok, felteszem a lábam, kényelmesen olvasgatok, és rengeteg  gondolatot gyűjtök a másnaphoz, a munkámhoz. Amikor Németországból visszajöttünk,  elkezdtem nagyon sok szép dolgot összegyűjteni itthon is. Németországban  herendi porcelánokat  gyűjtöttem, ez nosztalgia volt  az otthonom miatt. A porcelán, a szép asztalnemű iránt megmaradt a vonzódásom. Úgy érzem, hogy amilyen tárgyakat kiválaszt magának az ember, azok adnak is neki valamit. Igyekeztem mindig úgy válogatni az otthonomba kerülő tárgyak közt, hogy jól érezzem magam velük, köztük. A  női sarkunk is ilyen:  egy heverő csupa szép és kényelmes párnával, egyszerű, de a berendezéshez jól illő takaróval.

A  kedvenc kuckóval szemben a háziasszony tervezte kandalló, az előző napi tűz maradványai még arról tanúskodtak, él a zöld csempe mögött a kályha, meleget ad, hozzájárul a házban élők, az otthon  hangulatához. A háznak érdekes története van: 
-  Egy  pesti úr építette nyári laknak. Később élt benne egy család, a fiukkal egy korosztályhoz tartoztunk. Nagyon jóban voltunk, egyszer  meglátogattam őket, dicsértem a  csodálatos kilátást, akkor még szőlők voltak a domboldalon. Lenyűgözve  álltam,  ámultam, és  a fiú azt  mondta: Erzsike, lehet, hogy egyszer még  ideköltözöl. Ennek 35 éve, nagy utat tettünk meg, de ideértünk. A Manner család szólított meg:  eladó a ház.   
Beszélgetés közben letelepedtünk az étkezőben, kávé és   vendégváró sütemény mellé.
- Nálunk  Németországban is mindig érkeztek  vendégek  folytatta Erzsike, miközben bemutatta a zongorát.  Biztos van már ötvenéves,  vagy több. Édesapám nagy zeneszerető volt, édesanyám jól énekelt. Az egyik, a hajópadlós szobában - a másik földes volt - állt  ez a zongora. Játszom  rajta, karácsonykor megszólaltatjuk.
A konyhában rend,  a pulton válogatott kerámiák,  látszik, hogy  a család nem dísznek rendezte be a helyiséget.