2010.07.23. 02:27
A Maroshegy 5 éve otthontalan, mégis működik: a futballszeretet tartja össze őket
Székesfehérvár - A Baracs ellen sikeresen megvívott osztályozó mérkőzésen jutott a megyei I. osztályba a Dunafém-Maroshegy csapata, amelyik végül a 10. helyen fejezte be a bajnokságot.
- Több összetevője van a tavaszi gyengélkedésnek. Akadtak sérültjeink - Juhász, Mezővári, Komáromi egy fél szezont kihagyott - , de a legfőbb ok, hogy elég idős a csapat, hiába fiatalítottunk a nyári átigazolási időszakban, a szezon végére elfáradtunk. Persze ennek akadt pozitív hozadéka is, hiszen így egy-egy fiatalt bedobhattunk a mélyvízbe, akik így egy kis rutint is felcsipegettek, ami hosszú távon kamatozhat - mondta Mezővári, a maroshegyiek vezetőedzője.
A Dunafém-Maroshegy mindenképpen kuriózum a magyar futballban, hiszen öt éve főhadiszállás, bázis nélkül él és működik. Ez legfőképpen a két Mezővárinak, Józsefnek és kisebbik fiának, Balázsnak köszönhető.
- Érdekes ez a helyzet, sokszor én is elmerengek rajta, hogyan is működhet ez a dolog, hiszen otthon, kölcsöngarázsban tároljuk a szereléseket, saját autóval hozzuk-visszük a cókmókot, nincs egy klubhelyiség, ahol összeülhetnénk és elfogyaszthatnánk egy vacsorát. Valami kohéziós erő mégis összetartja a csapatot. Ami talán a játék szeretete, hiszen én mindig próbáltam olyan játékosokat, edzőket a csapathoz csábítani, akiknél ez, és nem a pénzkereset dominál.
S hogy mi várható? Nos, van rá esély, hogy a csapat a Balatoni úti pályán kezdje a szezont, addig mindenesetre a Bregyóban készül a csapat. Néhány új játékos is csatlakozott a társasághoz, Pásztornyiczki István, Tereny Gyula, Csányi László, rajtuk kívül még 3-4 játékossal tárgyalásban áll a klub. Szabó Márió és Szabó Levente távozott.