2010.11.26. 03:29
A Sapa péntek este a listavezetőt fogadja - Palkovics győzelmet vár
Székesfehérvár - Igazi hokicsemegére van kilátás, az éllovas Klagenfurt látogat a Királyok városába. A Bécs és Villach ellen négy gólig jutó Palkovics Krisztián sokat tehet a sikerért.
Hiába a bravúros pontszerzés, az osztrák jégkorong-bajnokságból eltelt 21 fordulót követően még nem dőlhetnek hátra az Ördögök. A bajnoki tabellára tekintve ugyanis két ponttal vannak lemaradva a kék-fehérek a rájátszást érő 8. pozíciótól. Mégis új szelek fújnak az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban, hiszen Kevin Primeau irányítása óta érezhetően más szellemben korongozó együttes néz szembe az ellenfelekkel.
A házi góllövőlistán Palkovics Krisztián a vasárnap két találatot jegyző Sofron után a második helyen van 13 góllal. Ez a teljesítmény az EBEL statisztikája alapján holtversenyben a harmadik helyre pozicionálja a Sapa Fehérvár AV19 kulcsemberét.
Palkovicsot a mai találkozóra hangolva, elsőként Kevin Primeau-ról kérdeztük.
- Jót tett az új edző érkezése, rendezte a sorokat, és próbálja szakmailag összerakni a társaságot. Jó úton vagyunk, hiszen szinte egyből jöttek is a sikerek, bízom benne, hogy ez így is marad.
- Mentálisan kellett dolgoznia az edzőnek?
- A társaság magja jó régóta együtt van, így ezen a téren nem mondanám, hogy volt problémánk. Természetesen a mentális erő nagyon fontos, kanadai stílusban különösen, oda is figyel rá a mester.
- Az eredményeket nem kell magyarázni, de hogy látják, miben más a módszere Primeau-nek?
- A részletekre nagyobb figyelmet fordít, ezeket betartva kevesebbet hibázunk, hatékonyabb lett az emberelőnyös-hátrányos játékunk. Fegyelmezettségünk és csapatként való funkcionálásunk hozta meg a gyümölcsöt . Odafigyel a játékosokra, gyakoriak a személyes beszélgetések, mindenkinek központi szerepet szán a mester.
- Kisebb sérülés miatt kihagyta a válogatott nemzetközi tornáját, utána viszont beindult.
- Az új center érkezése sokat jelentett, meghatározza a sor játékát, s az enyémet is. Kitűnő passzokat kapok, csatárjátékban lényeges egymás kiszolgálása, Johansson profi ebben, a csapat góltermésében meg is látszik az érkezése.
- Este a tabellát toronymagasan vezető Klagenfurt látogat az ördögkatlanba.
- Szoros meccset vívtunk 2010. október 8-án hazai pályán, hosszabbítás után raboltak csak pontot. Győzelmet várok, bár nem lesz könnyű dolgunk, hiszen kiegyensúlyozott együttesről van szó, hazai környezetben és idegenben egyaránt veszélyes.
Hogy a Villach ellen nyújtott magabiztos produkciót Palkovicsék meg tudják-e ismételni és folytatódik a jó sorozat, az kiderül a megyeszékhelyen ma este 19.15-től kezdődő, a listavezető Klagenfurt elleni csatán. Nathan Martz-et porcsérülésével ma délelőtt műtötte meg Majzik Ernő.