2013.04.04. 18:04
Történelmi jégkoronglecke
Székesfehérvár - A jégkorongsport ünnepi napjainak, heteinek lehettünk tanúi a megyeszékhelyen. A felnőttek a múlt héten nyerték el fölényesen a Magyar Kupa serleget, napjainkban pedig a fiatalok kényeztették híveiket.
Szerda este játszották az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban az első ízben megrendezett EBYSL, azaz az Erste Bank Young Stars League döntőjének harmadik felvonását. Az első két csata után a résztvevők - a Sapa Fehérvár AV19 és a cseh HC Orli Znojmo - számára akkor jelentett víg játékot az amúgy drámai összecsapás, amikor a saját otthonukban fogadták az ellenfelüket.
A ligára jelentkezett 14 csapatot két 7 fős csoportra osztották, a csoporton belül a csapatok egymással négyszer, míg a csoporton kívüliekkel 2 alkalommal mérkőztek meg. A középső kör során a hetedik helyezettek kiestek és a hatok - csak a csoportjukban - játszottak mindenkivel oda és vissza. A Sapa fiai az alapszakaszban fantasztikus produkciót bemutatva 18 pont előnnyel lettek elsők a későbbi döntőbeli ellenfelük, a Znojmo előtt.
Íme az EBYSL győztesei, a Sapa Fehérvár AV19 U20-as ifjai, kezükben a hiányzók mezeivel. Középen fehér ingben Tyler Dietrich, a sikerkovács (Fotó: Nagy Norbert)
Ha mind a 14 csapat eredményeit nézzük, akkor 7 ponttal volt jobb a Sapa az ottani első Olimpija Ljubljanánál és nyolccal a HD Jesenicénél. A második 10 meccses erőpróba során megőrizték előnyüket a csehek előtt, és a döntőbe jutásért a csoportjukban a második helyre csúszott HD Jesenice ellen játszhattak. Söpréssel, 2-0-ás összesítéssel kerültek a fináléba, miként a másik ágon a Znojmo is a Ljubljanával szemben. Ez némi meglepetést jelentett, hiszen a szakemberek - így az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia igazgatója, Fekti István is - a másik hetest tartotta erősebbnek. De az eredmények azt jelezték, hogy ama team kiegyensúlyozottabb volt, míg a Sapaé erősebb.
És kezdődhetett a finálé. A fehérváriaknak akadt némi problémájuk, hiszen az U20-as csapatban játszó 11 ifjabb játékosukat vitte az U18-as válogatott a vb-re. Igaz, a döntő második csatájára elengedték őket, de a győzelmet jelentő végső összecsapásról hiányoztak. Szerencsére a remekül menetelő U18-as válogatott és a győzelmével történelmi tettet végrehajtó öregek nem gyengítették, hanem erősítették a fehérvári utánpótlás munkájának a jó hírét, hiszen Tallinban Erdély Csanád és társai remekeltek, míg Tóth Gergőék bajnokok lettek.
A történelem ezúttal megismételte magát. Mert: az első Sapa-Znojmo meccs a hosszabbítás első 20 percének a vége előtt 30 másodperccel Németh Attila góllal dőlt el, és nyertek a fehérvári fiatalok 3-2-re, míg szerdán ugyanebben a periódusban, de 33 másodperccel a dudaszó előtt Varga Arnold (25 kanadai pont, 9 gól) lövése jelentette a bajnoki címet. Jól kicentizték, kiélezték a srácok erejük utolsó morzsáinak mozgósításával a drámai (vég)játékot...
- Persze, hogy öröm a számomra, hogy én lőhettem a mindent eldöntő találatot, de tulajdonképpen teljesen mindegy ki ütötte a gólt, csapat vagyunk, a lényeg a közös siker! Az első meccsen Németh Attila tett győztessé bennünket. De tényleg mindegy ki talált be, hiszen a mai meccsen az első gólt nekem adták, de Némethé volt, aztán módosítottak, de mint mondtam ez mellékes, mert Attila találata jelentette a vezetést a számunkra.
Tóth Gergő volt egész évben a fehérváriak legjobbja, hiszen a kanadai pontokat tekintve teljes EBYSL mezőny hetedikje (68 pont), és a góllista harmadikja volt (34 találat).
- Jó volt ez az esztendő az összes nehézségével együtt. Jól meneteltünk, sőt, a döntőben sem torpantunk meg. Bár a végére teljesen elkészültünk az erőnkkel, hiszen kevesebben voltunk, mint a csehek, de nem állhattunk meg, mert bajnokok akartunk lenni. Szerencsére sikerrel jártunk! - lihegte boldogan a végén.
Apropó arany! Arany Máté boldogan ölelt meg mindenkit, aki éppen arra járt a jégen... Na végre egy arany, ami fénylik! - rikkantotta boldogan. - De ezért dolgoztunk, ezért akartunk átlépni a végefelé már sűrűn jelentkező holtponton, mert "aranyosak" akartunk lenni!
Jedric Ruskot (29 pont, 9 gól), a magyar felmenőkkel rendelkező kanadai hátvédet sűrű, kellemes szivarfüst illat lengte körbe, amerre korcsolyázott.
- Hogy milyen volt a magyar évem? Fantasztikus! Hogy milyen lesz a következő? Mint az idei! Hogy velem, vagy nélkülem? Remélem velem! - jelentette ki.A csapat egyik hőse, Rajna András kapus (a lövések 94,4 százalékát fogta) a felnőttekkel Magyar Kupát, az U20-asokkal EBYSL-t, a felnőtt válogatottal lengyel tornát nyert.
- Jó év volt, nagy győzelmekkel, de ne feledjük, csütörtökön még lesz egy nehéz meccsünk, a magyar bajnoki döntő, és azt is meg akarjuk nyerni! Hogy miként hatott rám, hogy utolsó emberként állandóan figyelnem, teljesítenem kellett? Hogy hatott volna? Aki ezt nem tudja magában fejben elrendezni, az ne legyen kapus - vélte.
A sikerek kovácsa, Tyler Dietrich - stábjával, Kiss Dávid edzővel és Farkas Tamás kapusedzővel - egy szál ingben rohangált a jégen és ölelte sorra keblére a fiait.
- Jó felkészülést végeztünk, úgy indultunk neki a sorozatnak, hogy nyerni akarunk! Megtettük. Nem volt könnyű a helyzetünk, hiszen három sorral játszottunk a Znojmo négy ötösével szemben. A játékosok fiatal emberek, az volt a dolguk, hogy bírják, hiszen ezért dolgoztunk. Büszke vagyoka csapatomra. Még van dolgunk az Újpest ellen a magyar bajnoki döntőben, ám a hosszabbításos meccs után a sikerélmény által hajtva bírniuk kell a fiúknak az utolsó 60 percet... - jelentette ki a csütörtöki meccs előtt.
És tegnap elkezdődött az utolsó csata. Vajon ki nyer, ki lesz a magyar bajnok, a Sapa, vagy az UTE-Vasas legénysége? Mekkora szerepe lesz a 60 perc során annak a ténynek, hogy a fehérváriak előző este iszonyatos 80 percet töltöttek a jégen, míg az ellenfél rápihenhetett a mindent eldöntő csatára?
Az Ocskay akadémia fiataljai végül győzelemmel vonulhattak le a jégről. Részletek a mérkőzésről itt!
Péntek este 18 órakor a Városházán közönségtalálkozóra, szurkolói ankétra várják a jégkorongot kedvelő szurkolókat.