2015.06.19. 15:50
Egy döntés nyomán: megint a szobrokról
A június 13-i Hírlapban olvasom, hogy Székesfehérvár közgyűlése újabb emlékszobor emeléséről döntött.
Még az előző év augusztusában írtam ugyancsak a Hírlapban (Ez már nem tréfa, augusztus 30.) az akkoriban köztérre állított plasztikai alkotások elhelyezéséről, s arról, mennyire becsüljük meg az elmúlt század húszas-harmincas éveiben egykori elődeinknek messzeföldön híres gondosságát és szakértelmét, ahogyan egy-egy köztéri alkotásnak megkeresték legmegfelelőbb és legméltóbb helyét. Az ő körültekintő figyelmüknek köszönheti Fehérvár, hogy máig, mint „a szép, és a legjobban elhelyezett” szobrok városaként szokás emlegetni. Erről a rangról – úgy tűnik – mostanában önként kíván lemondani a város!
El Kazovszkij-panoptikumok - A Kossuth-díjas alkotó kiállítása a Városi Képtár-Deák Gyűjteményben
Előző írásom óta újabb merényletek történtek a város terein. Az Öreghegyen Nagy Benedek igazán jobb sorsra hívatott alkotását egy körforgalom közepébe állították, olyan helyre, amit a műre kíváncsi arrajáró – mert testi épségének veszélyeztetése nélkül közelébe nem léphet – soha sem tud igazán szemrevételezni! Ybl Miklós – nem igazán sikeres, az utca népe által talán nem véletlenül csőszerelőként emlegetett – szobrát a Milleniumra készült nagyméretű építmény (nem véletlenül nem neveztem plasztikának!) mögé, annak éppen a tengelyébe állították.
Talány, hogy a Zichy-liget adottságai kínálta sokkal jobb lehetőségek helyett miért éppen ezt a megoldást választották? Talán csak nem azért, hogy a mindkét műben jelenlévő kompozíciós zavart így tegyék nyilvánvalóbbá?
Most azt olvasom, a Bartók Béla téri árkád egyik balodali nyílásába az egykorvolt kiváló filozófusnak oly szerencsétlenül beállított alakja a ház másik oldalán társat is kap. Korábban megírtam, s nem akarom magam ismételni, hogy miért szinte már valószínűtlenül rossz ez a helyválasztás! Alig merek arra gondolni, hogy a mai szoborállítók nem törődve azzal a groteszk zavarral, ami a bronz-figura és a környezet arányai között létezik, szándékosan teszik nevetség tárgyává a két háború közötti évtizedek meghatározó, tudós kultúrpolitikusait!
Kovács Péter
