Székesfehérvár

2016.09.22. 13:45

Olimpikon a fürdőszobában: Szilágyi Áron gratulált Ottó kitartásához

Székesfehérvár - Brechler Ottó, ritka betegséggel küzdő harmincas fehérvári fiatalembernek újabb vágya teljesülhetett az összefogásnak köszönhetően: csütörtök délben hivatalosan a birtokába került az egyik vezető honi barkácsáruház és egy budapesti létesítménygazdálkodási nagyvállalat által támogatott és megvalósított fürdőszoba, a családi házukban.

Kocsis Noémi

A felújított és akadálymentesen felszerelt helyiséget, amely nagyban megkönnyíti a január óta új diagnózissal, immár egy autoimmunbetegséggel élő fiatalember életét, a nagyvállalat társadalmi felelősségvállalást népszerűsítő arca, Szilágyi Áron, olimpiai bajnok vívó adta át a helyszínen.

Ottó küzdelméről már a FMH is többször beszámolt: a 2012-ben még Németországban villanyszerelő fiatalember gyengeségre panaszkodott, majd ereje egyre elhagyta, végül a járás is nehezére esett. Több helyen is vizsgálták, évekig arra gyanakodtak orvosai, Ottónak ALS-betegsége van.

Szilágyi Áron egy pólóval is támogatta Ottót (Fotó: a szerző)

A kitartó és a teljes felgyógyulásában mindig hívő Ottónak szintén összefogásban sikerült egy saját tornaszobát kialakítani a házban, ennek eszközeit mindennap használja, ez segít kondícióban tartani a most már csak 37 kilós testet. Azóta azonban barátaival létrehozott egy alapítványt, amelyen keresztül részben a hozzá hasonló betegséggel küzdőknek szeretne segíteni, másrészt így megnyílt az út a vágyott cél - egy őssejtes gyógykezelés - anyagi terheinek összegyűjtéséhez is. Az egy hónapos, de meglehetősen drága terápia teljes felgyógyulást garantálna a jelenleg kerekesszékes fiatalember számára.

Szilágyi Áron gratulált Ottó kitartásához - a sportoló azt a pólót ajándékozta dedikálva Ottónak, amelyben a riói olimpián a tréningnapokat töltötte. Szilágyi úgy fogalmazott: Brechler Ottó küzdelme példaértékű lehet mindenki számára. A fiatalembernek egyébként jelenleg felbecsülhetetlen segítséget jelentene az is, ha heti néhány napos segítségnyújtásra ápolót kaphatnának: várják azok jelentkezését, akik segítséget tudnának nyújtani a saját gyógyulásáért mindent elkövető és sorstársaival is sokat törődő Brechler Ottó mindennapjaihoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!