Szia, Anyu! – Üzenet a lélegeztetőgépen lévő édesanyának

Most voltam neked pizsamákat venni. Remélem, tetszeni fognak. Miután nem voltál ott velem, annyit azért tudnod kell, hogy babarózsaszínben pompázik az összes. Tudom, bátor vagyok, mert már a múltkor is közölted, hogy „kislányom, az egész világ anyádon fog röhögni, ha Barbinak öltözteted vénségére”, de akkor is megmondtam, hogy az én anyukám nem vén, viszont a rózsaszín nagyon jól áll neki.

Lehet, hogy te a kéket választottad volna, de most nem tudtál meggyőzni, mert a gép ebben a percben is egy tornádó erejével fújja az oxigént neked, és azt mondták az orvosok, hogy ez eléggé fárasztó, szóval most jobb dolgod is van. És tudom ám, hogy a rózsaszínű dolgok titokban téged is feldobnak. A múlt héten is, amikor bevittem a dolgaidat a kis gurulós bőröndben, azt mondtad, hogy ha nem lett volna rajta a nevem, akkor is tudtad volna, hogy az enyém, és én küldtem.

Szerintem akkor nevettél utoljára a telefonban. Akkor azt hittem, hogy majd ketten gurítjuk ki a kapun, amikor meggyógyultál, és hazahozlak, de a tüdőd vacakolni kezdett, én meg itt vagyok megint a kis bőrönddel, amiről azt gondoltam, már mindent látott.

Tegnap véletlenül megnyomódott a gomb a telefonodon, és felhívtál. Tudtam, hogy nem fogsz beleszólni, de azért vonalban maradtam, hogy addig is veled legyek. Hallottam a gépek ütemes kattogását, pittyegését körülötted, hallottam, ahogy a nővér kedvesen beszélt hozzád.

Képzeld, a doktornő ma azt mondta, hogy javulnak az értékeid, csak úgy fest, hogy a tüdődnek kéne kitartani még egy kicsit. Gondolom lassan annyi cső vesz körül, mint az asztronautákat. Nélküled, hidd el, néha mi sem igen tudjuk, melyik bolygón vagyunk. Anyu, mi jól vagyunk, és tudjuk, hogy te jó kezekben vagy.

Apu minden reggel konferenciahívást kezdeményez a csetcsoportban, amit létrehozott (csoport neve: Lizik), és ő van benne (Fater), a két nővérem (Lizi 1 és Lizi 2), meg én (Lizike). Minden alkalommal, amikor kísérletet teszek a vasalásra, le akar fényképezni, és nemrég erős reményét fejezte ki, hogy amikor a hajón dolgozom, van valaki, bárki, aki ezt megcsinálja (helyettem). És akárhányszor előhúzok egy újabb rózsaszín szerzeményt, a kezeibe temeti az arcát, és csak annyit mond, Zsófikám, te már sosem fogsz felnőni.

Anyu, én megpróbáltam gyorsan felnőni most, de szerintem titokban mindenki tudja ám, hogy Apunak van igaza. A doktornő azt mondta, hogy mindent megtesznek, hogy átsegítsenek ezen az időszakon, szerintem hangosan megmondták a tüdődnek is, hogy kösse fel a gatyáját. Tudom, hogy mindenre képesek érted.

Ja, igen, majdnem elfelejtettem mondani, hogy Apuval sütöttünk vagy ötven palacsintát, és igen, küldtünk az unokáknak is, és igen, levest is kaptak. De Anyu, nemsokára lapos húst akarnak majd, és én Isten bizony nem tudok panírozni. De te majd tudsz. Addig meg próbálj nagy levegőket venni abból az elefántormány-szerű dologból!

***

Utóirat: vettem kis ciklámen virágos papucsot is, hogy legyen majd miben sertepertélned, ha már jobban vagy. Vagy ez volt, vagy medveszínű sötétbarna, és mindketten tudjuk, hogy az nem a te színed.