2018.02.18. 15:30
Hagyományőrző néptáncos bált tartottak Sárbogárdon
Feladatunk van – gyermekeinknek „vissza kell tanítani” eleink szép beszédét, dalait, zenéjét, táncait, játékait – vallja Györgyi.
Sárközi vendégség a decsi templom előtt - a Csókavirág lengyelországi versenyprodukciója
Fotó: Kolonics Ildikó
A Sárréti Csókavirág Népi Együttes immár ötödik alkalommal rendezte meg hagyományőrző, támogatói bálját a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium aulájában.
Néphagyományaink őrzése, elsősorban a magyar néptánckincs megismerése és elsajátítása utáni vágy hozta össze a majd’ harminc fiatalt és érettebb korút nyolc évvel ezelőtt – idézte fel a történéseket Bőle Pál háziorvos, a Csókavirág Egyesület elnöke.
Megmutatkoztak határon innen és határon túl
Létrejöttük körül Iker Józsefné Miklósa Györgyi koreográfus, néptáncpedagógus és Horváth István, a József Attila Művelődési Központ igazgatója bábáskodott.
Az együttes ruhái vagy eredeti viseletek, vagy hiteles másolatok. Fellépéseiket lehetőség szerint élőzene kíséri. Megmutatkoztak már a város rendezvényein, de minősítő fesztiválokon, vagy akár barátaik meghívására határon innen és határon túl is.
A csapat egyesületté alakult, hogy szép, ámde költséges hobbijuk fedezetét biztosítani tudják, de mindenben számíthatnak a sárbogárdi művelődési központ támogatására, ahol keddenkénti próbáikat tartják.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/L306KKB8w4RaUTjx6vLsW3zR3NpMh3ni2q9nKJrXdgs/fill/1470/899/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzMzMyNGQ3YjdkMDRkOTI5MjgwMGI0ZWNjNTAzMjRm.jpg)
Fotós: Kolonics Ildikó
Tanultak bukovinai, mezőföldi, rábaközi, sárközi és szatmári táncokat, a koreográfiákat Ikerné Györgyi készíti. Valamit jól csinálnak, hiszen működnek, erősödnek lélekben, gyarapodnak, többen lesznek.
Ezüstérem a zakopanei néptáncfesztiválról
Legnagyobb sikerüknek a tavaly nyári lengyelországi néptáncfesztiválon és versenyen való szereplésüket tartják. Tizenhárom ország tizenhét néptáncegyüttese között az előkelő második helyezést érték el sárközi táncokat bemutató 30 perces műsorukkal.
A zakopanei „tájoláson” a paksi Tehetség Táncműhely fiataljaival egészültek ki. A zenekarok versenyében a fellépésüket is kísérő Suttyomba az első helyet szerezte meg.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/O0yzTUWOaTdC9yhohfgLhcxa7j3Bk1qD0dTutDHMdX4/fill/2200/1760/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxYjcxMTNkOTQyZTQxOGFhOTBlNzdiYmQ5ODczMTk3.jpg)
Fotós: V. Varga József
Rábaközi búcsú, gyöngyös bokrétával
Kiutazásukat a város és a megyei közgyűlés is támogatta. A népek fesztiválja és hasonló megmérettetések finanszírozására „találták ki” támogató báljaikat, melyeken ugyancsak ügyelnek szépséges báli hagyományainkra.
Megadják mindig a módját: nyitótánccal – most magyarbődi táncot mutattak be -, műsorral, étellel, itallal, polgári táncok tanításával, hajnalig tartó jó hangulattal.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/fmjie_GccbfYfUx4sjQhOz9yDY3KtLeIkizt1cpbfaI/fill/2250/826/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVlYzgwNzZhNmZiNDQ3MDA4MzllZjI5MDcxNmI0ODA3.jpg)
Fotós: Hargitai-Kiss Virág
Gálaműsoraik mindig magával ragadóak, táncjátékaik magukért beszélnek: Vendégjárás valahol, valamikor; Történt azokkal a bukovinai székely emberekvel; Rábaközi búcsú, gyöngyös bokrétával; Szatmári bál – kitáncoljuk örömeinket és bánatainkat.
„Megpillantod őt, magát a táncost” (Mello)
Egyik évben kidobolta a kisbíró: „Gyűjjenek” el kendtek is! És amint látom: újra „elgyüttek”. Ez pedig így van jól – fogalmazta meg báli köszöntőjében Sükösd Tamás, Sárbogárd polgármestere.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/z4YLPEuv5PbDYYSFVdUDR26h8q3Wsc-TB3y5DHJZaHg/fill/1560/1396/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y1OTYxZWQzMDE4MjRmNGQ4NTk2MjBlYzY3ZTFhMTFk.jpg)
A Sárréti Csókavirág a kultúra mentésére, közösségteremtő misszióra szövetkezett. Az első, ami eszünkbe juthat róluk, az lehet, hogy a tánc útja valamennyiünk számára adott. A hétköznapokon mindenki teszi a maga dolgát, aztán Pali és Györgyi hívó szavára táncosokká változnak, és elvarázsolják közönségüket... – tette hozzá az elöljáró.