Amikor a tradíció és a modern iparművészet találkozik...

Ez a kép fogadott bennünket a héten a Művészetek Házában, ahol neves szakemberekből álló zsűri járt, hogy megnézze, kiválogassa azokat a munkákat, amelyek egy nagyszabású országos tárlaton szerepelnek majd. Nem is akárhol: a budapesti Műcsarnokban, mintegy kétezer négyzetméteren! Az idén ugyanis népművészeti kiállítással folytatódik a Nemzeti szalonok sora. Ezúttal olyan népi kézműves mesterek, művészek mutatkoznak be az ország minden tájáról, akik alkotó munkájukban a népművészeti hagyományt tekintik ihlető forrásnak. A szalonra csak a meghívottak adhattak be munkákat, így már az is rangot jelentett, ha valakit felkértek, hogy juttassa el műveit a válogatásra. Országszerte hét helyszínen válogatott a beérkezett munkákból a szakértői csoport, amelynek tagjai legutóbb Fehérváron jártak. A Művészetek Házában a Közép-dunántúli régióból beérkezett 274 munkából válogatták ki azokat, amelyek illeszkedtek a nagyszabású kiállításra. Hogy milyen is lesz a népművészeti szalon? Erről beszélgettünk a tárlat vezető kurátoraival.

Voltaképpen a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére indult el annak idején a Nemzeti szalon sorozata – tudtuk meg Beszprémy Katalintól, a Hagyományok Háza munkatársától, a tárlat egyik vezető kurátorától és az MTA Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársától, Fülemile Ágnestől, aki a munka elméleti hátteréhez járult hozzá.

A nagyszabású kiállítás megrendezésének jogát egy neves szakértőkből álló munkaközösség nyerte el. A munkaközösség tagjai évek óta zsűriznek, egy csomó gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek, igen jól ismerik a legnevesebb kézműveseket, alkotóműhelyeket. Így a Hagyományok Háza, a Népi Iparművészeti Múzeum, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és az MTA Néprajztudományi Intézete is részt vesz ebben a munkában, amelynek az a célja, hogy átfogóan megmutassa a népművészeti hagyományt és továbbélését...

A két szakértőtől azt is megtudtam, a munkában nagyon számítanak Jakab Csaba építészre is, hiszen óriási az a kiállítási terület a Műcsarnokban, amivel okosan és találékonyan kell bánni, hogy igazán látványos és tartalmas kiállítás születhessen.

Nagy előny, hogy Székesfehérvár az utolsó, hetedik helyszín, amin a bizottság járt és műveket válogatott, ezért jócskán vannak már tapasztalataik arról, miféle anyag gyűlt össze. Erről is faggattam Beszprémi Katalint és Fülemile Ágnest:

- Az idő nagyon rövid volt. Ám az, hogy felkértük az alkotókat, küldjenek munkákat, inspirálóan is hathatott. Úgy válogattunk a neves alkotók között, hogy a munkájuk illeszkedjék a mi kiállítási koncepciónkhoz is: ez is egyfajta szűrőt jelentett. Megesett, hogy másra számítottunk, mert például már elkelt az a kollekció, amire mi gondoltunk. Ezért volt, akitől újra kértünk munkákat. Ugyanakkor azt mondhatjuk, hogy fantasztikusan szép anyag gyűlt össze.

Több kategóriában is válogattak be tárgyakat – ez egyfelől a kiállítás koncepciójához igazodik, de ez egyúttal tükrözi a mozgalom különféle irányait is – tudtuk meg a kurátoroktól.

- Vannak az összegyűjtött anyagban olyan tárgyak, amelyek alapvető célja a rekonstrukció. Egy úri hímzéssel készült terítő vagy egy habán majolika segít bemutatni a régi, hagyományos technikákat, díszítő elemeket. A ritka, kihalófélben lévő technikákat is így lehet megismertetni. Válogattunk anyagot olyan mesterektől, akik a híres néprajzi tájaink legutolsó képviselői, és úgy visznek tovább tradíciókat, hogy főleg a helyi közösségek számára dolgoznak. Ugyanakkor a hetvenes évek „nomád nemzedékét” is szeretnék bemutatni, azokat a műhelyeket, amelyek friss szemléletet hoztak. Emellett vannak olyan alkotók, műhelyek, amelyek a régi tárgyakat meghaladva, de a tradicionális stílusban maradva hoznak létre tárgyakat. De láthatunk manapság példát arra is, miként lépnek tovább az alkotók: hogyan távolodnak el a hagyománytól és miként mozdulnak el kreatívan az iparművészet felé. Így a tárgyak igen széles skáláján mutathatjuk be azt, hogyan, hányféleképpen él ma tovább a népművészet, hol tartanak a tárgyalkotó kézművesek...

Úgy tűnt, Beszprémy Katalin és Fülemile Ágnes a Közép-dunántúli régióból érkező „terméssel” is elégedett.

Azt mondták, feltétlenül szeretnék bemutatni az etyeki műhely tevékenységét – hiszen annak idején (az azóta elhunyt művész-házaspár) Csókos Varga Györgyi és Csákvári Nagy Lajos, valamint a gyermekeik, tanítványaik fontos munkát végeztek. (Az etyeki műhelyt persze régi, évtizedekkel korábban készült művek is képviselik majd a tárlaton.) De ami a mai alkotókat illeti, Fejér megyében akad híres késes, hangszerkészítő, kitűnő szövő, van, aki a fehér hímzés hagyományát viszi tovább és akad, aki csipkeremekeket készít, más pedig a különleges fazekasmunkáiról híres.

A Közép-dunántúli régióból 50 alkotó küldött be munkát, s 39 alkotó műveit válogatták be a Nemzeti szalon kiállítására. A Fejér megyei alkotók, akik szerepelhetnek majd a Műcsarnokban:

Fodorné László Mária szövő, Szenczi Jánosné szövő, Szügyi Éva szövő, Párniczky Józsefné hímző, Jakab Andrásné csipkeverő. Gulyás Antalné szövő, Józsa-Szaka Kata nemezműves, Bresztyenszky Füzes Zsuzsa szövő, Boka Gábor bőrműves, a Révész-késes műhelyből Tóth Árpád késes, Kecskeméti Róbert hangszerkészítő, Radetzky Jenőné bútorfestő, Csuporné Angyal Zsuzsanna fazekas, Fodor nyerges és Bőrműves műhely Fodor Balázs, Fodorné Máté Rita nyereg- és szíjgyártó, Csókos Varga Györgyi képzőművész, szövő, Lakatos Lilla szövő, Lucza Daniella képzőművész, keramikus, Lucza Zsuzsa képzőművész, Csákvári Nagy Lajos képzőművész, Nagy Bertalan képzőművész, Sevella Zsuzsanna játékkészítő.