2014.04.29. 19:00
A Videoton kettős győzelemmel jutott túl a Lokin
Székesfehérvár - Története során ötödszörre jutott a labdarúgó Ligakupa döntőjébe a Videoton FC, a fehérváriak 6-1-es összesítéssel, kettős győzelemmel búcsúztatták a Debreceni VSC-t.
Meglátszott a két csapat összeállításán, hogy a párharc már az első mérkőzésen, Debrecenben eldőlt, a vendégek a komplett B csapatukkal érkeztek, és a Vidiben is inkább azok jutottak szóhoz, akik az elmúlt hetekben kevesebbet játszottak.
A Loki már a 15. másodpercben vezetést szerezhetett volna, az elbambuló védők között Tisza Tibor lőhetett 6 méterről, de Tomas Tujvel gyorsan leért a jobb sarokra. Ezután csendesen csordogált a meccs, a Vidi játszott enyhe mezőny fölényben, de a következő izgalmas szituációra a 15. percig kellett várni, ekkor Vitor Gomes tanári labdájával Lupeta lépett ki és a felső lécre bombázott, ahonnan úgy tűnt, hogy a labda a gólvonal mögé pattant, az alapvonali játékvezető sem vette ezt észre...
Esetenként bosszantó hibákat láthattak a nézők, de voltak szép megoldások is. A 38. percben gyönyörű Vidi-akció futott a gyepen, amely végén Paraiba a legjobb ütemben ugratta ki Gyurcsót, a szélső egyedül tört kapura, kicselezte Verpeczet, majd a hálóba gurított, 1-0. Előnnyel térhetett a szünetre a hazai csapat.
A fordulás után is a Vidi maradt támadásban, Kovács István kétszer is helyzetbe került, először rosszul döntött, lövés helyett passzolt, másodszor pedig nyesése megpattant a debreceni kapuson és a felső lécre esett, a kipattanót Oliveira fölé bombázta.
A fehérváriak mestere, José Gomes arra is figyelhetett, hogy az a néhány játékos, aki az elmúlt bajnokikon és a Ligakupa-elődöntőn is szóhoz jutott, többet pihenhessen, volt olyan játékos Marco Caneira, aki a sorozatos átszervezések miatt a 90 perc során három poszton, jobbhátvédként, szűrőként, végül belső védőként is futballozott.
A hajrában Kovács lövése centikkel kerülte el a felső sarkot, egyébként szépen, csendben lecsorgott a meccs. A Vidi döntőbe jutott, szerdán derül ki, hogy a DVTK, vagy a Ferencváros lesz a piros-kékek ellenfele a fináléban, amelyet idegenben kell majd megvívnia a fehérváriaknak.
Videoton FC - Debreceni VSC 1-0 (1-0)
Székesfehérvár, 1600 néző. Vezette: Szabó Zs. (Huszár, Horváth Z.)
Videoton: Tujvel Caneira, Tar, Vinícius, Mamadu Papp M., V. Gomes Gyurcsó, Kovács I., Paraiba Lupeta. Vezetőedző: José Gomes.
Debrecen: Verpecz Bernáth, Króner, Morozov, Vadnai Damahou Kovács Á., Spitzmüller, Tisza, Ferenczi Seydi. Vezetőedző: Kondás Elemér.
Csere: Gomes helyett Oliveira (a szünetben), Vinícius h. Nildo (60), illetve Morozov h. Szatmári (15.), Kovács Á. h. Király (71.), Vadnai h. Kondás K. (85.)
Sárga lap: Mamadu, illetve Damahou, Kovács Á.
Jó: Caneira, Paraiba, Gyurcsó, Tar, illetve Vadnai.