Gazdaság

2010.05.28. 02:28

Híd a ma és a jövő vállalkozója között

Székesfehérvár - Legyen sikerélmény, hivatás a vállalkozói forma a fiatalok számára - hangsúlyozta Radetzky Jenő a Gazdaság Házában rendezett fiatal vállalkozók napján.

Miskei Anita

Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége elnökeként elmondta, miért jött létre szervezetük, amely szinte egész Európában egyedülálló, hiszen a 18-35 év közötti korosztályt képviselik, támogatják.

- Célunk az ország következő vállalkozói generációjának összefogása, amelyben megmutatjuk a fiataloknak, milyen is lehet a megfelelő vállalkozói identitás. Hiszen minőségi gazdasági utánpótlás nevelését tűztük ki célul magunk elé. Számunkra kulcsszó az összefogás, kiterjedt szolgáltatásportfóliónk épp ezt igazolja - mondta Kovács Patrik. Megjegyezte, a hozzájuk forduló fiataloknak segítenek abban, hogy akár vállalkozóként, akár alkalmazottként, de könnyebben, hatékonyabban találják meg helyüket a hazai munkaerő piacán, ezzel ugyanis egy működőképes gazdaság alapjait alkothatják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!