2017.10.16. 18:35
Napirenden a parkolók bővítése
A szociális intézmények helyzetéről és a parkolóbővítés lehetőségeiről is tárgyalt az érdekegyeztető fórum.
Prezentációt tartott hétfőn az önkormányzat szociális intézményrendszeréről Solymos Krisztina, a Polgármesteri Hivatal Egészségügyi, Oktatási és Szociális Intézményi Irodájának vezetője. A Székesfehérvári Érdekegyeztető Fórum ülésén szó volt az intézmények feladatellátásáról, a férőhelyekről, a személyi és tárgyi feltételeiről, és a finanszírozásról. Kovács Gyuláné, az EDDSZ Fejér megyei elnöke javaslatot tett arra: az egészségügyi ágazattal egységes bértábla bevezetését kezdeményezik a szociális területen.
Cser-Palkovics András közölte, a tavasszal indított rendelő felújítási programhoz hasonlót indítanak a szociális intézmények tekintetében is.
A polgármester beszámolt arról is, képviselői kezdeményezés érkezett egy lokális munkaszüneti nap bevezetéséről augusztus 14-re, az országfelajánlás napjára. Cser-Palkovics hangsúlyozta: lokális munkaszüneti nap bevezetésére a városnak nincs jogi lehetősége. Azonban javaslatot fognak tenni arra vonatkozóan, hogy az a munkaadó, amely ezt megteheti, biztosítson néhány órás munkaidő kedvezményt azon dolgozói számára, akik szeretnének részt venni az ünnepi programokon.
A polgármester tájékoztatta a SZÉF tagjait arról is, a parkolók bővítése a meglévő zöldfelületeket védelme mellett folyamatosan zajlik. Hamarosan elkészül a javaslat arra vonatkozóan is, hogy az önkormányzat mikortól és milyen feltételekkel tudná bevezetni a parkolás első órájának ingyenessé, vagy kedvezményessé tételét.